Novák Előd

2019. április 24. 21:25
A Novák Előd által moderált szerda esti beszélgetésen megtudhattuk, hogy a Kurucinfó a mai napig üldözött médium, amit Kövér Lászlótól a Facebookon keresztül a zsidó érdekkörökig mindenki megpróbál ellehetetleníteni.
Mi Hazánk Mozgalom
2019. április 17. 21:36
Csak a magyar szavazópolgárok szavazatainak kétharmada kell nekik, „az elmebetegeket, önsorsontókat” meghagynák a balliberális oldalnak – tudtuk meg Toroczkai Lászlótól. Budapesten járt a Mi Hazánk Mozgalom elnöke. A Jobbik kritikáján és radikális ötletei során túl azt is kifejtette Toroczkai, hogy a médiapiac szerinte továbbra is a balliberális oldal kezében van, illetve a kommunista diktatúra is több nemzettudatot építő alkotást hozott létre, mint az Orbán-kormány kilenc év alatt. Ezért sem lépett be a Fideszbe. Tudósításunk.
2019. március 17. 15:59
„Afganisztáni megszállás helyett inkább a magyar határon kellene az afgánokkal szemben felsorakozni” – fogalmazott Novák Előd.
2019. március 15. 9:55
A Kuruc.info felelőssége tagadhatatlan az uszításban. Interjú.
EP-kampány
2019. február 27. 16:44
A listavezető Toroczkai László lett, akit Dúró Dóra követ, bár szereplése Novák Előd szerint csak szimbolikus.
Bíróság
2018. november 11. 11:02
A Jobbik a bíróságon kívánja folytatni ügyét Volner Jánossal – derült ki a párt vasárnapi közleményéből.
Mi Hazánk Mozgalom
2018. október 15. 12:24
„Tényleg megfordult bennem, hogy abbahagyom a politikát” – vallja meg Dúró Dóra. A Jobbikból való kilépése után a Mi Hazánk Mozgalom alelnökévé avanzsált politikus lapunknak azt mondta: jelszópárosuk a „Váltsunk kormányt! Váltsunk ellenzéket!”; ugyanakkor szerinte ha egy olyan intézkedést hoz a kormány, ami a magyar emberek számára jó, „akkor mi azt támogatjuk, ettől persze az ellenzék többi része rögtön Fidesz-ügynöknek minősít minket”. Dúróval a Jobbikkal kapcsolatos érzéseiről, a Mi Hazánk szervezéséről, valamint a női politikusi és az anyai létről is beszélgettünk – még a Walking Dead és a Mancs Őrjárat is előkerül nagyinterjúnkban.
2018. augusztus 18. 13:34
Eddig körülbelül 1600-an jelezték, hogy be akarnak lépni a Mi Hazánk Mozgalomba – mondta Novák Előd.
2018. augusztus 1. 14:28
Ne aggódjunk: mindig a virradat előtti óra a legsötétebb.
Mi hazánk mozgalom
2018. június 25. 7:21
Toroczkaiék pártot alapítanak Mi hazánk mozgalom néven.
Jobbik-vita
2018. június 11. 12:11
„A Jobbik számára a lejáratódott és elbukott Vona Gábor személye mára inkább tehertétellé vált” – mondja Novák Előd, aki Vonát bizonyos szempontból egyszerre hasonlítja Gyurcsány Ferenchez és az egykori hadsereget leszerelő Linder Bélához. A szerinte hiteltelenné vált Jobbikból kilépő politikus új jobboldali mozgalmat akar indítani, mert „igény volna rá”. Interjúnk.
2018. június 8. 16:01
A párt szakad, de a világnézetünk marad.
2018. június 7. 9:50
Pártszakadáshoz vezetne Toroczkai kizárása Novák Előd szerint.
2018. június 7. 7:10
Ráadásul azt sem tudjuk, kicsoda ez a Vona, és ki küldte. Ez az izgalmas kérdés.
2018. június 6. 12:25
Miközben a kisemberektől pénzt kéregetnek az ÁSZ-bírságra, a dőzsölés morálisan vállalhatatlan számomra.
2018. május 30. 13:25
Sok elvtelen mameluk ül a frakcióban, akik soha semmit nem képviseltek.
2018. május 30. 12:05
A Fidesznek éppen az az érdeke, hogy a Jobbik szakadásáról szóljanak a hírek.
2018. május 29. 21:41
A pártok jönnek, mennek. Születnek és elmúlnak. A bajtársi közösség azonban marad.

összesen: 448 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 következő utolsó