kalózkodás

2020. augusztus 26. 23:05
A kalózkodás korunkra sem tűnt el: ma is sújtja a nemzetközi kereskedelmet és politikát a tengeri rablók tevékenysége. A koronavírus azonban megrendítette az ő bizniszüket is, emiatt pedig új utakat keresnek az üzletmenet folytatásához.
2019. augusztus 16. 20:57
Egy német hajózási társaság teherhajójáról a tizenkét fős legénység nyolc tagját vitték el.
Mandiner.sci-fi
Galaktika
2016. szeptember 29. 5:41
Blogposztot írt az SFWA közleménye nyomán Ann Leckie, a Radch Birodalom-trilógia többszörösen díjnyertes szerzője. „Hadd legyek egészen egyértelmű ebben az ügyben: ez a kifogás marhaság. Ha Burger úr elhiszi, amit ír, akkor nem kéne magazint vezetnie” – írta.
Mandiner.sci-fi
Szerzői jogok
2016. szeptember 27. 7:11
Közleményt adott ki a Galaktika-ügyről az SFWA, az amerikai sci-fi és fantasyírók szövetsége. A szervezet elnöke által jegyzett közleményben ismertették a Mandiner.sci-fi által feltárt szerzői jogsértések körülményeit, majd felszólították a szervezet tagjait, hogy az ügy megnyugtató megoldásáig ne dolgozzanak a magyar kiadóval.
Mandiner.sci-fi
Kalózkodás
2016. március 24. 15:08
Egy külföldi íróknak szóló online figyelmeztetés nyomán indultunk el, egy sor ellopott novelláig jutottunk: kutatásunk eredménye szerint a Galaktika rendszeresen közöl külföldi szerzőktől novellákat úgy, hogy erre nem kérnek engedélyt és honoráriumot sem fizetnek. A kiadóvezető szerint a jogdíjak ügye a világban egy nagyon bonyolult kérdés, Michael Jackson képviselője sem tudja, milyen rádió csatornája, mikor és hányszor játssza le egy konkrét alkotását.
Mandiner.jog
2014. január 30. 11:54
A kalózkodás visszaszorításában egyébként érdekelt országok vonakodnak vállalni a büntetőjogi felelősségre vonással járó terheket.
2013. október 3. 18:24
Kalózkodás címén emeltek vádat a Prirazlomnaja orosz olajfúró torony megtámadása miatt a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet akciójának mind a 30 résztevője ellen – közölte csütörtökön az orosz Szövetségi Nyomozó Bizottság. Akár 15 év börtönt is kaphatnak.
2013. szeptember 24. 11:53
A Prirazlomnaja orosz olajfúró torony megtámadása miatt kalózkodás vádjával büntetőeljárást indítottak a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet aktivistái ellen.
Mandiner.média
2013. augusztus 11. 18:56
Oroszországban már több mint 100 ezren írták alá azt a petíciót, amelyet az internetes kalózkodást tiltó, nemrég elfogadott jogszabály ellen fogalmaztak meg – írta az rt.com hírportál.
Mandiner.média
2013. június 20. 12:21
A svéd Pirate Bay fájlcserélő oldal egyik alapítóját hackelés és illegális fájlcserélésből származó jövedelmei miatt két év börtönre ítélték a Svédországban.
Mandiner.média
2013. június 13. 10:55
A Trónok harca tévésorozat harmadik szezonjának befejező része lett minden idők kalózok által legtöbbször letöltött tévéműsora – jelentette a TorrentFreak blog adataira hivatkozva a BBC.
2013. május 21. 13:14
Folyami kalózok megtámadtak és kiraboltak egy horvát hajót Szerbiában, a Száván – adta hírül kedden a Večernji list című horvát napilap.
2013. február 22. 12:57
Ukrajna fontos partnere a NATO-nak, ezért üdvözlendő, hogy 2010 nyara után most először ismét tartottak NATO-ukrán védelmi miniszteri találkozót – hangsúlyozta Hende Csaba pénteken Brüsszelben az MTI-nek adott nyilatkozatában.
2013. február 1. 13:37
A Fidesz sáros. Ez lehet az egyetlen igazi oka az ügynökfronton meglévő NER-sunnyogásnak.
2012. február 29. 10:46
A baj az, hogy Magyarország anélkül írta alá ACTÁ-t, hogy tisztázott lenne, melyek a pozitív és a negatív hozadékai. Interjú.
2011. július 21. 10:13
Javier Bardem, a Nem vénnek való vidék Oscar-díjas spanyol színésze bolti tolvajokhoz hasonlította az illegális letöltőket.
2011. június 10. 9:30
Késlelteti a hazai filmbemutatókat a Warner Bros. Megelégelték, hogy a kalózkópiák zöme magyar mozikból kerül fel az internetre.