„Úgy gondoljuk, hogy ez a jogszabály nem annyira az illegális tartalom terjesztésének megakadályozására hivatott, hanem az orosz internet fejlődése ellen való, annak tönkretételét szolgálja, és egyúttal sérti a hazai internetes ágazat érdekeit, valamint az internetes közösség jogait is” – olvasható a dokumentumban, amelynek aláírói a törvény felfüggesztését követelik.
A vonatkozó elnöki rendelet értelmében 100 ezer aláírás szükséges ahhoz, hogy egy petíciót elküldhessenek a kormánynak, amelynek ezután két hónapja van annak eldöntésére, hogy a dokumentumot a parlament elé terjeszti-e.
A mostani petíció a második olyan kezdeményezés Oroszországban, amely elnyerte a közvélemény támogatását. Az első ilyen széles körben támogatott javaslat célja annak elérése volt, hogy a tisztségviselők ne vásárolhassanak maguknak 1,5 millió rubelnél (mintegy 10 millió forintnál) drágább autókat.