Csernai Mihály

2022. április 9. 21:03
Próbáltam nyitott lenni, s mégis egy buborékban találtam magam.
2021. április 7. 17:18
Lapunk birtokába jutott egy sor olyan dokumentum, amely alátámasztja Zalán és Szarka állításait, és cáfolja Upor nyilatkozatát, hogy „nem hagyták rendezetlenül az egyetemi akkreditációs folyamatokat”.
2021. március 27. 16:09
Tettemet az inspirálta, hogy az – akkor még csak tervben lévő – egyetemfoglalás előtt a diáklázadások dokumentálásának fontosságára hívták fel a közösség figyelmét.
2021. március 26. 14:30
A freeSZFE-sek által megtorpedózott Partizán-dokumentumfilm képsorai nem vetnének jó fényt az egyetemfoglalókra – ez állhat a vetítés letiltása mögött. Korábban 150 hallgatónak ígértek diplomát külföldi egyetemeken, most attól tartanak, a film ezt veszélybe sodorná.
2021. január 24. 10:57
Úgy érzi, hogy megdolgozott a kreditekért.
2021. január 18. 10:13
Az elmúlt 155 év működő hagyományainak megerőszakolása olyan döntésre késztet, amit meg kellett hoznom.
2020. december 17. 7:45
Szerintük az SZFE vezetése nem kommunikál velük.
2020. november 12. 20:17
Kimondhatatlan hálát érzek minden támogató felé.
2020. november 5. 21:53
Kicsinyes és undorító dolog azt hazudni, hogy az egyetemünkön nem zajlik oktatás.
2020. november 5. 18:48
Kicsinyes és undorító dolog azt hazudni, hogy az egyetemünkön nem zajlik oktatás.
2020. október 15. 7:00
„Ezt nem lehet tovább csinálni, mert megbolygatja az egyetemet, félelmet kelt az emberekben, a dolgozók fáradnak, aggódnak, egzisztenciális problémáik vannak emiatt... Nem normális az, hogy a 19 éves gyerek parancsot ad az 50 éves munkatársnak vagy portásnak, hogy mit csináljon” – az SZFE új kancellárja beszélt tanévkezdési nehézségekről, ellenállásról, kancellári feladatokról, a tüntető diákok félévének sorsáról és a szakmai párbeszéd hiányáról.
2020. október 8. 11:59
A diákok követelik az SZFE-szenátus jogköreinek visszaállítását; a lemondott szenátus által megfogalmazott alapdokumentumok elfogadását, valamint a jelenlegi kuratórium lemondását.
2020. szeptember 20. 8:56
Volt olyan tanár, aki nehezen fogadta el azt a fura helyzetet, hogy a hallgatók „diktálnak”, de végül konstruktív vita alakult ki. Interjú.
2020. augusztus 10. 8:32
Liberális hüllőkeltetőből nemzeti intézmény lesz a színművészeti.