Az Európa-bajnok világsztár is leborul a magyar válogatott játékos teljesítménye előtt

Gratulálok a portugál élvonalban szerzett első góljához! Gondolom, messze nem én vagyok az első…
Köszönöm! – válaszolta a Rio Ave magyar középpályása, Nikitscher Tamás. – Valóban sok gratulációt kaptam, de most nyilván az a legfontosabb, hogy ezzel a győzelemmel előre tudtunk lépni, így még biztosabb pozícióból várhatjuk a hajrát.

Mit szóltak a csapattársak, van valami hagyomány, aminek ilyenkor meg kell felelni?
Az első gól után nincs ilyen, pedig, ha lenne, szívesen részt vettem volna benne. Amikor az ember új a csapatnál, nyilván kell énekelnie a beavatás során, de utána más már nincs. A társak is gratuláltok, többször is volt szó a fejesemről, videóztuk, kielemeztük. Az is hatalmas öröm, hogy megválasztottak a meccs emberének. De nem szabad sokáig a gólom bűvöletében élnem, ahogy a negatívumokon, úgy a pozitívumokon is gyorsan túl kell lépni.

Ez volt az első találata légiósként. Nevezhetjük nagy áttörésnek a karrierjében?
Nem tudom, mert azért sohasem a góllövéseimről voltam híres, és nem is azt várják el tőlem – persze nem hátrány, meg jó érzés is betalálni. Korábban nem volt egyszerű, mert nem jeleskedtünk a támadásokban, nem tudtam annyira előre kerülni, mostanra viszont sokat javultunk.

Február óta stabil kezdőjátékosnak számít, mondhatjuk, hogy a helyére került minden Portugáliában?
Most tényleg minden remek, jól érzem magam, jó állapotban vagyok. Én előtte sem voltam elkeseredve, rengeteget dolgoztam, jó véleménnyel voltak rólam, de nem mindig úgy alakulnak a dolgok, ahogy az ember szeretné. Viszont, ha beletesszük a melót, akkor előbb-utóbb jön a lehetőség, és élni kell vele.

Nehezen kezdte az évet a csapat, hat vereség után akkor talált vissza a győzelem útjára, amikor szerkezetet váltott, és ezáltal ön is bekerült a középpályára. Egy portugál elemzés szerint nagyban köszönhető Nikitscher Tamásnak, hogy a Rio Ave rátalált a helyes útra. Milyen érzés szembesülni ezzel?
Találkoztam vele, persze, de nem álszerénységből szoktam mondani, hogy a dicsérő és a kritikus cikkeket sem veszem túlságosan komolyan. Mindent a helyén kell kezelni. Örülök, hogy aktív részese vagyok a sikereknek, de ez egy óriási csapatmunka eredménye, nem lehet egy-egy játékost kiemelni. 

Közvetlenül sérülésből érkezett tavaly szeptemberben a Valladolidtól, mennyire volt így nehéz a beilleszkedés?
Nem volt nehéz, inkább az, hogy néhány hetet kihagytam előtte. Már a sérülés után érkeztem meg, de még utol kellett érnem magamat, és csak utána tudtam elkezdeni azon dolgozni, hogy bekerüljek a csapatba. 

Rengeteg munkába telt mindez, és ezt nem csak úgy mondom. A stáb és a vezetőség is látta, hogy elsőként érkeztem az edzésekre, ahonnan utolsóként mentem el, és sokat dolgoztam külön is. Volt, hogy a konditeremben, máskor futómunkát végeztem az edzések után, hogy kompenzáljam a meccshiányt. Viszont most, hogy bekerültem, nem elégedhetek meg, folytatnom kell ugyanígy, sőt rátenni még egy lapáttal, hogy lássák, továbbra is ég bennem a tűz.

Pályára léphetett már a Porto, a Benfica és a Braga ellen is – nem semmi hármas ez.
Ráadásul mindhárom mérkőzés idegenben volt. A Porto és a Benfica otthonában ötven-hatvanezer szurkoló előtt hatalmas hangulat fogadott minket, noha én meccs közben soha nem szoktam ezt észrevenni. Portóban különösen jól ment a játék, a Benfica ellen gólpasszt adtam, de a Braga ellen nyújtott teljesítményemmel kapcsolatban is jó visszajelzéseket kaptam. Ezek mind nagyon nehéz találkozók, mégiscsak elitcsapatokról beszélünk. 

Olyannyira, hogy a negyedik nagy, a Sporting a Bajnokok Ligája negyeddöntőig menetelt, és csak szoros párharcban maradt alul az Arsenallal szemben. Várja már azt a bajnokit is?
Nem teszek különbséget az ellenfelek között. Nem szabad úgy felmenni a pályára, hogy ez most jobb vagy rosszabb csapat, minden mérkőzésen ugyanúgy kell fókuszálni.

Egyébként nagy a különbség a spanyol és a portugál élvonal között?
Igen, a spanyol mégiscsak topbajnokság. Viszont ott a bennmaradásért harcoltunk, úgyhogy inkább a védekezésen volt a hangsúly és az ellenfeleink domináltak. Most azért több az átmenet, vagy akár mi irányítunk. Gyors, pörgős a játék, és minden meccsen lehet fejlődni, mert nagyon magas a színvonal.

Mi volt a legnagyobb kihívás Portugáliában?
 

A fizikai részével nem volt gondom, arra eddig is nagy hangsúlyt fektettem.

Milyen a hangulat a Rio Ave stadionjában?
Ez egy kisváros, autóval alig tíz-tizenöt percre Portótól, így sok a Porto-szurkoló. A stadionunk is kisebb, néhány ezer ember jár ki a meccseinkre – azért más, mint Spanyolországban, ahol egy nagyvárosban voltam, húszezres arénával. Szóval kevesebb a szurkolónk, de elkísérnek minket mindenhová, nagyon hálásak vagyunk nekik.

Felismerik, megállítják már a városban?
Van rá példa, amikor sétáltunk, vagy étterembe mentünk, hogy felismertek és váltunk pár szót. De tényleg nagyon kicsi a város, úgyhogy azért nem rohamoznak meg, nyugodt a környezet.

És a portugál élet olyan, mint elképzeljük: sok napsütés, óceán, jó ételek, laza és kedves mediterrán emberek?
Igen! Mindenki nagyon befogadó. Hatalmas meleg még nem volt, de mindig jó az idő és Rio Ave az egyik legszelesebb város Portugáliában. Rengeteg a szép hely, kedvesek az emberek, nagyon jól érezzük magunkat.

Nikitscher Tamás és Bruno Alves

Februárban az Európa-bajnok Bruno Alvest nevezték ki a Rio Ave sportigazgatójának. Vele milyen a kapcsolata?
Nagyon sokat beszélget a csapattal és külön a játékosokkal is. 

Na, őt tényleg rengetegen felismerik, amikor megyünk valahová, egy igazi példakép Portugáliában.

Milyen célt tűzött még ki maga elé a tavaszra?
Szeretnék minél többet játszani és a mérkőzéseken jól szerepelni. Ígérgetni nem szoktam, úgyhogy nincs konkrét célom, csak élvezni szeretném a játékot és meccseket nyerni.

És hosszabb távon? Szeretne visszakerülni egy topbajnokságba?
Hosszú távú szerződést kötöttem a portugál klubommal, de soha nem lehet tudni, mit hoz a holnap. Most viszont csak a jelenre koncentrálok.

Nyitókép: Rio Ave