Valóra vált a magyar szurkolók legnagyobb rémálma: csapatkapitányunk nem utazhat az Európa-bajnokságra

Nem jött rendbe a sérülés.

Át kell alakítania a támadójátékát az Európa-bajnokságon pénteken bemutatkozó magyar férfi kézilabda-válogatottnak. Bánhidi Bence hiányát nem csak a beállójátékunk sínyli meg, de szakmailag és emberileg is nehéz lesz őt pótolni a szakértők szerint. Rosta Miklóson sok múlhat, a fiatal Papp Tamásra pedig fontos szerep hárulhat az Eb-n.

Ahogy azt a Mandiner is megírta, térdsérülés miatt nem tartott a magyar férfiválogatottal a január 15-én kezdődő dán, norvég, svéd közös rendezésű kézilabda-Európa-bajnokságra a csapatkapitány Bánhidi Bence. A Szeged beállója már egy ideje nem lépett pályára klubjában, de lapunknak egy hete még azt mondta, hetven százalék esélyt lát arra, hogy részt vegyen a kontinensviadalon. Sajnos nem jött be a jóslata. Távollétében a kapitányi karszalagot Sipos Adrián fogja viselni, helyettese pedig Ligetvári Patrik lesz.
Ezt is ajánljuk a témában

Nem jött rendbe a sérülés.

A 30 éves világklasszis kézilabdázó pótlása a tornán nehéz feladat lesz, miután támadásban nemzeti együttesünk elsődleges célpontja.

„Lehetett erre számítani, hiszen Bence nagyon régóta nem játszott klubjában, a Szegedben sem. Így viszont sokkal nagyobb szerep hárulhat támadásban
Utóbbi a Tatabánya beállója és Bánhidi sérülése okán lehet ott a tornán” – összegzett az M4 Sportnak a korábbi válogatott Rosta István, aki jelenleg szakértőként dolgozik a csatornánál.

Hozzátette: kiesésével előfordulhat, hogy
a mieink repertoárjában a beálló nélküli játék is előjöhet.
„Mindig egy alkalmazkodási lehetőség, ha egy kulcsjátékos hiányzik. Ilyenkor mindenkinek érezni kell a felelősséget, miként lehet Bánhidi teljesítményét pótolni. Ez elsősorban a támadásokra igaz, hiszen az elmúlt időszakban többnyire ebben vállalt főszerepet.”
Úgy véli, Rosta Miklós játéka hasonlít leginkább Bánhidi Bencéére, de kicsit így is át kell alakítani a támadási struktúrát.
Danyi Gábor, az M4 Sport másik szakértője ugyanakkor kiemelte:
Bánhidi kiesése komoly érvágás szakmailag és emberileg is, hiszen egy vezéregyéniségről van szó.
„Támadásban a világelitben van, de ezúttal nem lehet vele mit kezdeni, nem volt olyan állapotban a térde, nem lehet kockáztatni az egészségét. Meg kell oldani a pótlását és ez a válogatott van olyan jó közösség, hogy ez sikerülhet.”
A korábban a női válogatottat is irányító szakember szerint Bánhidi Bence kiesésével az újonc, 23 éves Papp Tamás nagy lehetőséget kap, mégsem félti őt.
„Egy fiatal, tehetséges fiúról van szó a Tatabányából, aki ugyan végigjárta a korosztályos válogatottakat, de ez egy nagy ugrás a számára. Az ott lévők között neki kiegészítő szerepe lesz, de biztos vagyok benne, élni fog vele.”
Danyi úgy gondolja, Chema Rodríguez szövetségi kapitány kiváló pedagógus, aki ért a fiatalok nyelvén, és jól építi be őket a csapatba. „Stabil NB I-es játékos, nem szabad ezt teherként megélni, minden egyes ott töltött percet, amit a válogatottban tölt, tanulásnak és tapasztalatszerzésnek kell felfogni. Meg kell ragadni a lehetőséget, nem rácsodálkozni a dolgokra. Helyén kell kezelni a feladatát és szerintem ez sikerülni is fog neki” – fogalmazott a rutinos edző.
Kristianstad, F csoport:
január 16., 20.30 Magyarország–Lengyelország (M4 Sport)
január 18., 20.30 Olaszország–Magyarország (M4 Sport)
január 20., 20.30 Magyarország–Izland (M4 Sport)
kapusok:
Bartucz László (MT Melsungen, német), Palasics Kristóf (Melsungen), Andó Arián (Mol Tatabánya KC)
jobbszélsők:
Imre Bence (THW Kiel, német), Rodríguez Álvarez Pedro (Tatabánya), Szilágyi Benjámin (OTP Bank-Pick Szeged)
jobbátlövők:
Ilic Zoran (Orlen Wisla Plock, lengyel), Ónodi-Jánoskúti Máté (USAM Nimes Gard, francia)
irányítók:
Fazekas Gergő (Plock), Hanusz Egon (Cesson-Rennes, francia), Lukács Péter (Elverum HB, norvég), Pergel Andrej (CB Ciudad de Logrono, spanyol)
beállók:
Rosta Miklós (Dinamo Bucuresti, román), Sipos Adrián (Melsungen), Papp Tamás (Tatabánya)
balátlövők:
Bodó Richárd (Szeged), Ligetvári Patrik (One Veszprém HC), Szita Zoltán (Plock)
balszélsők:
Bóka Bendegúz (Balatonfüredi KSE), Krakovszki Bence (Tatabánya)
A keret húsz játékosa közül mérkőzésenként 16 léphet pályára, és a decemberben kihirdetett 35 fős kereten belül egyaránt két-két fő cserélhető a csoportkör, a középdöntő és a döntő hétvége alatt.
Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba