Chelsea–Liverpool: Szoboszlai kivette a részét az egyenlítő gólból, de csapata kikapott a hosszabbításban

2–1-re nyert a londoni gárda.

Szoboszlai Dominik majdnem összehozott egy büntetőt, kivette a részét az egyenlítő gólból, és ő lőtt az egész mezőnyből a legtöbbször kapura. Mozgalmasan telt a mérkőzés közben posztot váltó magyarnak a Chelsea–Liverpool.
Szoboszlai Dominik a középpályán kezdte a hosszabbításban esett góllal 2–1-es londoni győzelemmel véget ért Chelsea–Liverpoolt. Az első félidőben jelentkezett lövéssel, majd aggódtunk egy picit, amikor megrúgták (szerencsére nem lett baja), aztán pedig felrémlett a keddi, Galatasaray elleni Bajnokok Ligája-találkozó, miután Garnacho elesett mellette a 16-oson belül.
Ezt is ajánljuk a témában
2–1-re nyert a londoni gárda.
A visszajátszást nézve nem tűnt büntetőnek az eset, a 16-oson kívül talán megráncigálta kicsit az ellenfelét a magyar válogatott csapatkapitánya, de azon belül már biztosan nem. Egyetértett ezzel az angol játékvezetők szövetségének (PGMOB) korábbi elnöke, Keith Hackett is, aki azonnal megdicsérte Anthony Taylort.
Jól helyezkedett a játékvezető, a játékos pedig túl könnyen esett el”
– kommentálta az esetet, akivel egyébként a Manchester United legendás védője, Gary Neville is egyetértett. Ahogy a VAR is, hiszen vizsgálták, hogy történt-e szabálytalanság, de nem hívták ki Taylort.
A második félidőben aztán Florian Wirtz beállásával Szoboszlai visszakerült a jobbhátvéd pozícióba. Kivette a részét az egyenlítő gólból, hiszen ő adta be remekül középre a labdát, miközben fontos szereléseket mutatott be hátul.
Jelentkezett még lövéssel is, összesen 3 alkalommal vette célba a kaput – az egész mezőnyben rajta kívül csak Szalah próbálkozott ennyiszer.
Kerkez Milos ezúttal csak 56 percet kapott a mérkőzésen, Robertson állt be a helyére.
Nyitókép: Jose Breton / NurPhoto / NurPhoto via AFP