A Győr hazai környezetben egygólos meccsen nyert a kiesés elkerüléséért küzdő Fehérvár ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén, ezzel továbbra is veretlen 2025-ben az élvonalban.
A házigazdák immár 14 kör óta nem találnak legyőzőre az első osztályban, s ez volt sorozatban az ötödik sikerük. Győzelmükkel három pontra megközelítették a harmadik helyen álló Paksot, és karnyújtásnyira kerültek attól, hogy bebiztosítsák a nemzetközi kupaszereplésüket.
Miljan Krpic első NB I-es góljával nyert az ETO a Fehérvár ellen:
A mérkőzést követően a hazaiak vezetőedzője, Borbély Balázs elmondta, jobban kezdett a Fehérvár, élesebb és fókuszáltabb volt a vendég csapat, míg az ETO kényelmesebben focizott. Borbélynak ráadásul más probléma is volt, méghozzá a győri pálya gyepszőnyegével.