Hatalmas fordítás – megvan az első magyar érem a birkózó Európa-bajnokságról

Végh Richárd pályafutása eddigi legnagyobb sikerét aratta.

Mihail Mamiasvili és az albán színekben aranyérmes Csermen Valijev konfliktusa ismét ráirányította a figyelmet a birkózásban elharapózó honosítási őrületre.
Rendívül sportszerűtlen jelenet árnyékolta be a somorjai birkózó Európa-bajnokság szerdai versenynapját, ráadásul éppen akkor, amikor az ünneplésnek és a gratulációnak lett volna a helye és ideje.
A szabadfogású 74 kg-osok eredményhirdetésén az orosz szövetség elnöke, Mihail Mamiasvili volt az éremátadó, a versenyzőként olimpiai, világ- és Európa-bajnok klasszis azonban a jelek szerint zokon vette, hogy egy honosított honfitársának kellett átnyújtania az aranyat.
Az immár albán színekben versenyző Csermen Valijev ugyanis a döntőben legyőzte az orosz-orosz Zaurbek Szidakovot, ezt pedig Mamiasvili látványosan nem tudta megemészteni: az NSO helyszíni beszámolója szerint a ceremónián belerántotta az aranyérmet a győztes nyakába, megszorította karjait, s mellé még jól le is csalózta Valijevet. Az esetről videó is készült:
Mamiasvili az eset után a sport-express.net-nek füstölgött:
„Egy évvel ezelőtt, szó szerint négy hónappal az olimpia előtt még a mi csapatunkban volt. A válogatott felkészítette, de ma már könnyes szemmel az albán zászló alatt ünnepel. Lehet, hogy ez zavarba hozta? Az olyan embereknek, mint Csermen, mit számít, milyen zászló alatt küzd?
Ma albán, holnap bolgár. Fiatal srácokról van szó, akik sajnos nem teljesen érzik a zászló értékét a vállukon. Nem értik, mi az, hogy felelősséget kell vállalni az országért, amelyben születtek és lehetőséget adott nekik.
Igen, néha nehéz körülmények között, de ennek ellenére Oroszország sportolókat csinált belőlük. És így, az albán zászlóval a kezükben ünnepelnek.”
Kétségtelen, a birkózó világversenyeket – az asztaliteniszezőknél látható ázsiai honosítási üzemhez hasonlóan – egyre gyakrabban éri az a vád, hogy egyes kategóriák jóformán orosz házibajnokságokká korlátozódtak az anyaország zászlaja alatt versenyző, illetve a többi nemzet honosított oroszai között – elég csak a magyar szabadfogású küldöttséget megnézni Vlagyiszlav Bajcajevvel, Muszukajev Iszmaillal és Kuramagomedov Muraddal (külön fricska, hogy érmet egyedül egy valóban magyar srác, a remekül küzdő Végh Richárd tudott nyerni).
Ezt is ajánljuk a témában
Végh Richárd pályafutása eddigi legnagyobb sikerét aratta.
Mamiasvili azt viszont elegánsan elfelejtette megemlíteni, hogy egyrészt valamennyi honosítási kérelmet az orosz szövetség ír alá, s a távozó sportolókért bizony átigazolási pénzt kapnak, másrészt, hogy sok orosz birkózó azért próbál szerencsét máshol, mert hazájában ellehetetlenítik őket – például úgy, hogy olyan rútul elcsalják a sorsdöntő olimpiai válogatómeccseiket, mint anno Muszukajevét; ahol a végén még a katonaságot is be kellett vetni:
(Nyitókép: uww.org)
***