Újabb százmilliók a számlán: a kormánynak köszönhetően megmenekült a patinás magyar klub

2025. április 01. 20:58

A szombathelyi Haladás előbb 470 millió forintos egyedi támogatásban, majd a kiemelt sportegyesületeknek járó plusz 250 milliós pluszjuttatásban részesült.

2025. április 01. 20:58
null

Gyakorlatilag egyetlen hét leforgása alatt rendezte a kormány a Haladás VSE súlyos adóssághelyzetét: két részletben összesen 720 millió forintos mentőcsomaggal húzta ki a csávából a tönk szélére került szombathelyi sportklubot. 

A március 25-én kiutalt első, 470 millió forintos egyedi állami támogatás után kedden a kiemelt vidéki sportegyesületeket illető negyedmilliárd is megérkezett a vasiak számlájára, így a az elmaradt bérek és a Haladás Sportkomplexum felé fennálló bérleti díj tartozásának rendezését követően a Haladás „elkezdheti azt az átlátható, minden szempontból fenntartható működését, mely a teljes stabilitás felé vezethet” – írja a klubhonlap vonatkozó híre, amely ugyanakkor hozzáteszi: 

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne kellene külső forrásokat is bevonnunk a zavartalan működésünk biztosításának érdekében. Éppen ezért számítunk a térség cégeinek, vállalkozásainak segítségére. Ugyanakkor kérjük Szombathely város önkormányzatának erkölcsi és anyagi támogatását, mivel véleményünk szerint a Haladás VSE közös értékünk, amiért teljes összefogással kellene munkálkodnunk. Még egyszer köszönet a kormánynak, és mindenkinek, aki bármi módon segített abban, hogy egyesületünk túlélje ezt a roppant nehéz időszakot.”

 

 

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hivor
2025. április 02. 07:23
Hajrá Hali!!!!
Válasz erre
0
0
nebulo15
2025. április 01. 22:31
Az az értelmetlen kivételezés, pénzpazarlás ami a magyar foci körül folyt és folyik a mai napig sokat nyom a latban, hogy egy darabig nem leszek FIDESZ szavazó ! A sok új stadionban csak a helyek elnyésző részén ülnek fizető nézők, kidobott pénz az eszetlen stadionépítés !
Válasz erre
0
2
valakivan
2025. április 01. 21:55
Balos városvezetés - direkt tönkrevág mindent.
Válasz erre
3
3
baronet
2025. április 01. 21:38
Életképtelen szarra pazarolt közpénz. Kurvanyátok.
Válasz erre
5
4
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!