Ez aztán a vállalás: Magyarországnak nyerne olimpiai érmet a dél-koreai klasszis

2025. március 25. 21:15

Kim Minszok elégedetlen a vb-szereplésével, de az olimpián dobogóra állna.

2025. március 25. 21:15
null

Kim Minszok, a magyar színekben szereplő dél-koreai gyorskorcsolyázó nem elégedett az idei világbajnoki eredményeivel, de így is dobogóra szeretne állni a jövő februári, milánói-cortinai téli olimpián – közölte a Magyar Távirati Iroda.

A 25 éves sportoló az M1 aktuális csatornának nyilatkozva arról beszélt, a nemrég véget ért szezonban még nem érezte magát százszázalékosnak, ami szerinte amiatt volt, hogy hároméves kihagyás után tért vissza a jégre.

Tudom, hogy ennél sokkal keményebben kell edzenem, korcsolyatudásban is előre kell lépnem, de hiszem, hogy a következő, olimpiai kvalifikációs idényben ismét csúcsformában leszek”

– mondta az olimpiai ezüst- és bronzérmes gyorskorcsolyázó, aki megköszönte a magyar szövetségnek azt, hogy versenyzési lehetőséget biztosított neki.

Kim kiemelte, a március közepén rendezett távonkénti világbajnokságon szerzett két 12. helyével egyáltalán nem volt elégedett, ugyanis a dobogóért szeretett volna harcolni. Hozzátette, tudja, hogy a korábbinál sokkal keményebben kell majd dolgoznia ahhoz, hogy megközelítse egykori eredményeit, de a célja továbbra is az, hogy a jövő februári téli olimpiát érmet nyerjen.

Ezt is ajánljuk a témában

Kim hosszú kihagyása után tavaly ősszel magyar színekben tért vissza, mivel szülőhazájában másfél évre eltiltották ittas vezetés miatt, a válogatottból pedig három évre kizárták. A gyorskorcsolyázó 19 esztendősen, a pjongcsangi téli olimpián bronzérmes volt 1500 méteren, majd ezt megismételte három éve Pekingben. Az üldözéses csapatversenyben 2018-ból van egy ezüstérme is.

Nyitókép: Képernyőkép / Mandiner.hu

 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
monybbsc
2025. március 25. 22:22
Etnikai homogenitás felfüggesztve. Vagy vele is egy vérből valók vagyunk?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!