Kenderesi ügyvédje, dr. Hergendőder Tamás kedden az m4sport.hu-nak elmondta, jelenleg ő sem tudja, hol tartózkodik a meghurcolt úszó. „Én sem tudom hol van, valamilyen módon magára akar koncentrálni” – nyilatkozta a jogász, aki továbbra is úgy véli, az ügynek még nincs vége, még akkor sem, ha Svájcban jogerős ítéletet mondtak ki.
„Innen szép nyerni, a meccsnek még nincs vége. Hatályon kívül helyezés iránt lehet még a svájci legfelsőbb bírósághoz fordulni, ennek speciális szabályai vannak. Akkor lehet ilyet, ha az egyenlő bánásmód követelménye sérült vagy mondjuk a bíróság hatáskör illetékességnek kapcsán felvállalta vagy nem vállalta fel a döntést. Tamás esetében ezek lesznek a fő indokok. Szóval ezt a döntést Svájcban még hatályon kívül lehet helyeztetni” – mondta dr. Hergendőder Tamás, aki az interjúban többek között arról is beszélt, hogy szerinte eljárási hibákat követett el a döntéshozó testület és súlyos vádakat is megfogalmazott.
Kenderesiék csak egy eltérést magyaráztak meg a hatból
Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője elmondta, hogy Kenderesi Tamásnak hat eltérés volt a biológiai útlevelében, ebből csak egyre adott elfogadható magyarázatot. Hergenrőder Tamás hétfőn azt nyilatkozta, hogy az úszónak nem minden mintája került a biológiai útlevelébe. Kedden Tiszeker az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy valóban így van, mert egy nemzetközi szinten is élversenyzőnek számító sportolótól sokféle mintát vesznek, vért és vizeletet egyaránt, de vérből is többféle van. Van, ami növekedési hormon kimutatására alkalmas, van, aminél vértranszfúziós jeleket keresnek, és mindig pontosan lehet tudni, melyik vért milyen analízis céljából vették le.