Megtörte a csendet Milák Kristóf és tiszta vizet öntött a pohárba: „Hibáztam, sajnálom” (VIDEÓ)
Robbant a bomba: a magyar úszózseni egy interjúban elárulta, hogy majdnem abbahagyta az úszást.
Az internetezők nem kímélték a kétszeres olimpiai bajnok úszót, aki kapott hideget-meleget.
Mint a Mandiner megírta, hosszú hallgatás után újra megszólalt Milák Kristóf. A párizsi olimpia előtt több mint egy évig nem versenyző, s saját bevallása szerint hónapokig nem úszó sportoló nyilvánosan bocsánatot kért, amiért elzárkózott a nyilvánosság elől. Amennyire ki volt éhezve a nyilatkozatára a nagyközönség, olyannyira be is indította a szurkolók fantáziáját.
Ezt is ajánljuk a témában
Robbant a bomba: a magyar úszózseni egy interjúban elárulta, hogy majdnem abbahagyta az úszást.
„Csak a legnagyobbak ismerik el a hibáikat!” – foglalt állást cikkünk alatt egy hozzászóló, aki azok táborát erősíti, akik elfogadóak, megértőek a világklasszis úszóval szemben. Milák Kristóf még mindig csak 25 éves lesz február 20-án, de már mindent megnyert, amit csak lehetséges. Jelenleg is ő tartja a világrekordot 200 pillangón.
„Milák Kristóf felnőtt!!!” – reagált egy kommentelő, akihez csatlakozva többen is kifejezték a szimpátiájukat az egyedi utat bejáró és különleges személyiségű klasszis felé.
„Nagyon szeretem, elsősorban Önmagáért. Mindig biztos voltam abban, hogy tudja mit akar, és azt is, hogy hogyan tegye. Az eredményei mindent elmondanak. Fogadjuk el, hogy annyit mond el önmagáról, amennyit szeretne.”
Imádom a fazont! Teszi a dolgát, amiben jó és kimagasló. Nem kell ezt magyarázni, túlgondolni. Épp ez a sejtelmesség, a kisfiús mosolya, ami miatt szeretjük.”
„Ő egy zseni a maga különcségével (mint minden zseninél így van ez), amit nem tudtak/tudnak elfogadni az emberek. A magyaroknak különösen nehezen megy a mások békén hagyása és az ember emberi mivoltának tiszteletben tartása, ezt kéne nagyon megtanulni.”
Milák Kristóf 2023 nyarán bejelentette, nem vesz részt a fukuokai világbajnokságon, elfáradt, pihenésre van szüksége. Őszre ígérte a visszatérését, ehhez képest távol maradt az uszodától. A 2024 februári vb-n sem állt rajthoz, áprilisban az országos bajnokságon tért vissza – egy év elteltével. Hogy mi történt az ob-től az ob-ig, nem tudni. A nyári olimpia előtt a belgrádi Európa-bajnokságon 100 és 200 méter pillangón is aranyérmes lett, de időeredményei távol álltak a legjobbjaitól. Párizsban így is szerzett egy-egy arany- és ezüstérmet, holott a mostani interjúban is bevallotta: nem volt csúcsformában.
„Örülök, hogy visszatért a tékozló fiú. Nekem ennyi elég, hogy újra teljes szívvel szurkolhassak. Most pedig munkára, Kristóf!”
– örömködött és irányt mutatott egy szurkoló. Egy másik még messzebbre tekintett előre.
„Tetszik, hogy ki meri mondani, nem biztos, hogy ott lesz a 2028-as olimpián, de mindent megtesz azért, hogy kijusson.”
A pozitív hangvételű gondolatok között ne hallgassuk el, jócskán akadnak negatívak és személyeskedő, bántó mondatok is.
„Zseniális úszó! Egy beképzelt barom a parton! Abbahagyja? Dehogy. Soha nem keres ennyit az életben” – keveredtek az érzések egy hozzászólóban. Olyan is akadt, aki szerint késői a megbánás.
„Emberből van, de milyen emberből? Hosszú útját követte, ergo nem érdekel, hogy mikor mennyit úszik, tőlem az óceánt is átúszhatja hatszor, már eljátszotta a becsületét!”
Milák Kristóf a beszélgetésben azt ígérte, igyekszik jobban kommunikálni a jövőben, de a magánéletét továbbra is megtartja magának. Többen is a nemrég visszavonult háromszoros olimpiai bajnokkal, Hosszú Katinkával vetették össze.
„Na, EZ a különbség Milák Kristóf és a Hosszú között!” – írta egy kommentelő arra utalva, hogy Milák legalább bocsánatot kért. Akad olyan, aki szerint nem önszántából tette.
„Szólt neki egy kommunikációs szakértő gondolom, hogy valamit kellene mondani.”
Ezt is ajánljuk a témában
Íme, a Magyar Edzők Társasága ötletei válaszul arra, hogy a Milák Kristóf által elfelejtett Virth Balázs is kaphasson életjáradékot, és ne járjon több pénz ismeretlen vagy háttéredzőknek, mint Kemény Dénes és Mocsai Lajos esetében. Molnár Zoltán elnökkel jártuk körbe a témát.
Jó néhányan szóvá tették különböző fórumokon, hogy rengeteg kérdésre nem kaptak választ az interjúban. Arról sem esett szó, miközben az új edzőjét, Szabó Álmost méltatta, hogy milyen volt a viszonya az őt a 2021-es olimpia után edző Virth Balázzsal, akit nem is nevezett meg hivatalosan a felkészítőjének. A mesteredző így nem is kap utána olimpiai életjáradékot.
„Azért én megkérdeztem volna, hogy Virth Balázst miért nem jelölte sikerkovácsának, miért nem jelölte be életjáradékra. Nagyon nem volt korrekt!”
Ezt is ajánljuk a témában
A párizsi játékokon arany- és ezüstérmet nyerő úszózseni nem nevezte meg sem felkészítőjét, sem nevelőedzőjét, így azok elesnének az olimpiai életjáradéktól.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd