Négygyerekes családban nőtt fel, és ezt a nagycsaládos mentalitást viszi tovább. Élettársával, Georgina Rodriguezzel öt gyermeket nevelnek. A párválasztás során mindig fontos szempont volt számára, hogy jövendőbelije a gyerekek számára gondoskodó édesanya legyen, és hogy jól kijöjjön a rokonaival is. Egy korábbi interjúban arról beszélt, hogy minél több gyereket szeretne, akár egy focicsapatnyit.
3. Mer nagyokat álmodni – és tesz is értük
„Az álmodozás ingyen van, ezért merjünk álmodni!” – ezt a 2016-os Eb-döntő előtt nyilatkozta, amit Portugália az akkor bombaformában lévő Franciaország ellen játszott, és mindenki utóbbit tartotta a torna legnagyobb esélyesének. Ronaldo kitartásáról és elkötelezettségéről tanúskodik az is, hogy miután a mérkőzés elején lesérült, a pálya széléről végig támogatta csapattársait, és nemcsak a többiekben hitt, hanem abban is, hogy bár az élet közbe szólt, ő még mindig tehet a győzelemért. Végül igaza is lett.
Cristiano Ronaldo az az ember, aki soha nem adja fel.
Bárki más az ő korában már rég szögre akasztotta volna a stoplist, és megérdemelt pihenését élvezné egy kellemes tengerparton vagy a medence partján, a portugál klasszis azonban mindig talál újabb és újabb kihívásokat. Jelenleg a szaúdi ligát tervezi világszínvonalúra felhozni – ahová egyébként rengeteg világklasszis igazol Ronaldo érkezése óta –, és valószínűleg senki nem lepődne meg azon sem, ha a következő, 2026-os világbajnokságon is szerepelne.