Megsúgta a Puskás Akadémia új sztárja, hogyan taszítanák le a trónról a Fradit

2025. február 11. 08:29

Pécsi Ármin nevét a vasárnapi, Ferencváros elleni rangadón ismerte meg a széles közvélemény. A mindössze 19 éves tehetség a mérkőzés után nem saját magát emelte ki, hanem az extra csapatmunkában látta a diadal okát.

2025. február 11. 08:29

A Puskás Akadémia kapusa (riválisa, Markek Tamás sérülése után) 2024 februárjában mutatkozott be az NB I-ben, a vasárnapi rangadó volt a 32. meccse az élvonalban.

Érdekesség, hogy a pályafutását csatárként kezdő (és a futsalban is jeleskedő) tehetség a magyar határhoz közeli kis községben, Hainburg an der Donauban született és a pályafutását a Győri ETO FC-ben kezdte el. Mindössze 12 évesen igazolt a Puskás Akadémiához, majd – immár kapusként – az NB II-es Csákvárban szerepelt kölcsönjátékosként.

Ezt is ajánljuk a témában

A már az U21-es válogatottban is bemutatkozó tehetség eddigi csúcsmeccse volt a Ferencváros elleni rangadó, ahol (a Magyar Nemzet gyűjtése alapján) 

nem kevesebb, mint öt hihetetlen bravúrt mutatott be:

– az első nagy hárítás a Puskás 1-0-s vezetésénél történt az első játékrész hosszabbításában, akkor Adama Traoré közeli lövését mentette lábbal szögletre Pécsi.

– a szünet után Matheus Saldanha próbálkozott, de a kapus visszafelé vetődve a felső lécre tolta a labdát.

– az 52. percben elképesztő bravúrral ütötte el a Saldanha lövése után felpattanó játékszert Mohamed Ali Ben Romdhan elől, újabb pár perccel később pedig ismét Traoré lövésénél mentett nagyot a kapus.

– a 77. percben Joseph Lenny szöglet utáni fejesét tolta fölé a Puskás kapuvédője, akit a legvégén, a hosszabbítás második percében, csapattársa, Markgráf Ákos segített ki, aki a gólvonalról rúgta ki bravúros mozdulattal a labdát

PÉCSI Ármin; Matheus SALDANHA
Saldanha a földön, Abu Fani nem hisz a szemének – a Fradi játékosai már a meccs közben kiborultak a bravúrt bravúrra halmozó Pécsi Ármin teljesítménye láttán Fotó: mno/Ladányi Balázs

Nem véletlen, hogy a rangadó lefújása után Pécsi Ármint rohamozták meg az újságírók, aki a következőket mondta el: „Varga Barnabás hiánya annyiban megkönnyítette a helyzetünket, hogy rá nem kellett külön felkészülnünk. Csapatszinten készültünk a Fradira, és tapasztalhattuk, ellenfelünknek megvannak a lehetőségei Varga pótlására. Persze kellettek a védéseim, de egymásért küzdöttünk a pályán, csúsztunk-másztunk a győzelemért”.

Pécsi azt is elárulta, hogyan őrizhetik meg kétpontos előnyüket a bajnokcsapattal szemben:

„Kellenek a Ferencváros elleni mérkőzéshez fogható extra csapatmunkák, de a stabil eredmények az olyan meccseken is, amikor nem úgy megy a csapatnak, ahogy szeretnénk. Nem szép játékkal is pontokat kell szereznünk!”

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
angolpuska
2025. február 11. 10:09
Meg k@rva nagy mázlik sokasága.
zakar zoltán béla
2025. február 11. 08:57
fillértusz monomán praktifikusz
files32
2025. február 11. 08:49
Hogy a csuti takony és a bolgár kubatov megbeszélik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!