Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, négy nyeretlenül megvívott mérkőzés után Székesfehérváron megszületett a Ferencvárosi Torna Club első idei győzelme a labdarúgó NB I-ben. A Fradi az MTK és a Zalaegerszeg elleni döntetlen után Felcsúton kikapott a Puskás Akadémiától, majd otthon a Pakstól is, így a január hatodikán kinevezett ír vezetőedzőjének, Robbie Keane-nek egészen vasárnapig kellett várnia arra, hogy meccset nyerjen a magyar élvonalban. Keane ezzel lemásolta a zöld-fehérek korábbi szakvezetőjét, Thomas Dollt, aki 2014 tavaszán ugyanúgy az ötödik találkozóján gyűjtötte be az első sikerét itthon.
Az Európa-liga-kiesést követően bekezdett az FTC, hét perc alatt két gólt rámolt be a Fehérvárnak, majd a második félidőt 1–1-re hozta le, így alakult ki a 3–1-es végeredmény. A hazaiak mestere, Pető Tamás nem fogta vissza magát, amikor együttese teljesítményét kellett elemeznie a lefújást követően.
„Az első tíz perc egy dráma volt. De hát ez jelenti azt, amikor nincsen semmiféle kommunikáció a csapatnál, amikor a játékosok először vagy másodszor játszanak együtt, akkor csak ez jöhet ki belőle. Nem tudok mit mondani. Az első félidő nagyon rosszul nézett ki, főleg az első 10-15 perc, utána egy kicsit magunkhoz tértünk, de ez nem a mi mérkőzésünk volt. Nyilván lehetett volna benne több, mindent megpróbáltunk. Hat játékosom ült a kispadon, velük próbáltam meg frissíteni a csapatot.
Nekünk nincsen 40 fős keretünk, ez van.
Megpróbálom mindig a lehető legjobb játékosokat a pályára küldeni, de az most is látszott, hogy ez a belső hármasunk először játszott együtt. Meg is látszott rajtuk, abszolút, teljes összeomlás volt” – nyilatkozta Pető.