Hosszú Katinka vallomása: „Nem barátokra leltem, hanem ellenségekre” (VIDEÓ)

2025. február 06. 16:01

Hosszú Katinka többek között a pályafutásáról, sikerekről, lemondásokról és a mindenkori úszószövetséggel való viszonyáról beszélt egy interjúban.

2025. február 06. 16:01

Terjedelmes interjút adott a visszavonulását nemrégiben bejelentő Hosszú Katinka az ATV Húzós Extra című műsorában. A háromszoros olimpiai, huszonhatszoros világ- és harmincötszörös Európa-bajnok úszó Rónai Egonnak többek között arról beszélt, 

Ezt is ajánljuk a témában

Ez a sport nagyon monoton, az úszók nagyon magányosak. Átlagban napi hat órát a vízben voltam, és ebben a szituációban azt mondhatjuk, hogy szinte egyedül vagy, magába van zárva az ember. Ugyanakkor úgy érzem, ezáltal rengeteg mindent tanultam magamról” – mondta a világklasszis, aki ha nem is jó érzéssel, de úgy zárta le 30 éves pályafutását, hogy abban minden benne volt. „Nem is kívánhattam volna jobbat” – tette hozzá, majd kiemelte a nevelőedzőjeként tevékenykedő nagyapján kívül a kosárlabdázó édesapját, akiknek köszönhetően azt is tudta kiskorában, hogy a sikernek ára van. 

Történeteket talált ki, az okostelefonját viszont nem használta

Az említett monotonitás és magány miatt konkrét történeteket kezdett alkotni: 

Edzés közben például uszály voltam, aki az egyik faltól a másikig a két várost összekötötte, és voltak konkrét karakterek, akiket szállítottam. Aztán más történeteket is kitaláltam

– magyarázta az egykori úszózseni, aki a lemondásokról, az egészséges életmódról is szót ejtett. Mindig kiemelten figyelt például a regenerálódásra: hogy mit, mikor evett, mikor aludt és mikor volt a pihenőideje. „Számomra például az is nagyon fontos volt, hogy a világversenyek előtt nagyjából egy hónappal már nem használtam az okostelefonomat” – jegyezte meg. Hosszú Katinka azt ugyanakkor sajnálja, hogy a sikerekért hozott áldozatok között van a családja és baráti köre, akikkel nem tudott olyan szoros és gyakori kapcsolatot tartani, mint amilyet szeretett volna. 

HOSSZÚ Katinka
Hosszú Katinka és férje, Gelencsér Máté az M4 Sport - Az Év Sportolója Gálán az Operaházban / Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

 

Barátok helyett ellenségekre lelt

Bár a Magyar Úszószövetség elnöke, Wladár Sándor a visszavonulásáról szóló bejelentés követően nem hántorgatta fel a múltat, az közismert, hogy Hosszú Katinkának jelentős vitái voltak, vannak a mindenkori szövetségi vezetéssel – mutat rá az ATV cikke, hangsúlyozva, hogy az úszólegenda szerint a jelenlegi vezetőségnek le kellene mondania. 

„Mindig próbáltam együtt dolgozni a vezetőséggel, éveken keresztül, de a nap végén nem barátokra leltem, hanem ellenségekre. Nagyon másképp gondolkozunk: én nagyon eredményorientált vagyok, nagyon sportolópárti a felfogásom. Szerintem a szövetség azért van, hogy kiszolgálja a sportolókat, és ha nem így történik, akkor igen, felszólaltam nagyon sok esetben”

– jegyezte meg Hosszú, kiegészítve azzal, hogy fontos lenne a sportolóinkat nem kihasználni, hanem felépíteni, mivel ők hozzák az eredményeket nekünk is. 

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
survivor
2025. február 11. 20:31
Hosszú Kígyó egy gőgös bekepzelt üzletasszony. Undorító. Milak egy éretlen kölyök. Nem ugyanaz ám...😜
Kaldvi
2025. február 06. 19:55
Gelencsér is az edzője? Mert ott már csak így megy.
Zuzmorc
2025. február 06. 19:10
Ki ez a hosszúkati? Egy büdösbűzhödt ringyókurva! Egy mocskos állat!
llnnhegyi
2025. február 06. 16:32 Szerkesztve
Katinka Drága! Öt, egymásutáni,teljes úszószövetséget felülmúlsz! / MJK ® tábora/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!