Hiába emeltek volna a futballista fizetésén a lengyelek, a magyarok ajánlatával egyszerűen nem tudtak versenyezni!
2025. február 05. 14:46
Az Újpest FC olyan feltételeket kínált Damian Rasaknak, hogy még jelentős béremeléssel sem tudta volna megtartani a lengyel Górnik Zabrze.
2025. február 05. 14:46
3 p
2
0
4
Mentés
A lila-fehérek nem voltak különösen aktívak a téli átigazolási piacon, hiszen eddig csupán két új futballistát szerződtettek: a szlovén Milan Tucic a támadósorba, míg Damian Rasak a középpályára érkezett.
Különösképpen a lengyel fiú története az érdekes, hiszen előző klubjában, a Górnik Zabrzéban alapembernek számított, sőt posztján a lengyel élvonal, az Ekstraklasa legjobbjai közé is rangsorolták. A mértékadó Transfermarkt által 900 ezer euróra értékelt védekező középpályás (akit a hírek szerint 600 ezer euróért szereztek meg az újpestiek), klubváltása kapcsán a zabrzeiek vezetőedzője, Jan Urban a helyi Przeglad Sportowynak nyilatkozott:
„Damian pótlása lesz a legnehezebb, mivel az utóbbi időben karrierje legjobb szakaszát élte. Számítottunk a távozására, hiszen a júniusban lejáró szerződését nem akarta meghosszabbítani. Megértem tehát a játékost, ám a távozása kapcsán a helyszínválasztás érdekes lehet. De tudomásul kell vennünk: ha
a magyar élvonal színvonala talán nem is olyan magas, mint az Ekstraklasáé, jónéhány magyar klub anyagiag már előttünk jár.”
A hírek szerint az Újpest FC remek üzletet kötött: mindössze 600 ezer euróért szerezte meg Damian Rasak játékjogát Fotó: ujpestfc.hu
Jan Urban hozzátette:
„Az Újpest olyan feltételeket ajánlott Damiannak, amelyeket még jelentős béremeléssel sem tudott volna a Górnik biztosítani.
Nyilvánvaló, hogy a magyarok pénzügyi szempontból fölénk kerekedtek, és kielégítették a játékos igényeit.
El kell fogadnunk, hogy bizonyos korban a futballistának már a pénzügyi szempontokat is figyelembe kell vennie, és ez válik dominánssá. Egy játékoskarrier rövid, így érthető, hogy mindenki a lehető legtöbbet akarja kihozni belőle szakmai és – anyagi szempontból is...”
A Football Meets Data frissítette kiesési valószínűségekre épülő statisztikáit, amely alapján szinte biztosra vehető, hogy a Kecskemét búcsúzik az élvonaltól. De ki lesz a másik kieső?
Felejthetetlen, kilencgólos meccsen az olaszok hosszabbításban, 4–3-ra győzték le a Barcelonát, és 2023 után újra bejutottak a Bajnokok Ligája döntőjébe.
Kis pénz kis foci, nagy pénz nagy foci.
Ha a klub megtermeli a bevételét, akkor az kiváló.
Ha csak jelentős állami segítséggel, az már nem olyan jó, szóval reméljük ennek a fiatal focistának a fizetését a piac fogja kitermelni...