Harry Kane olyat mondott, hogy csak lesnek a Bayernnél

2025. február 14. 20:46

Harry Kane első angolként jutott el 60 gólig az európai futballsorozatok történetében, majd egészen elképesztőt nyilatkozott a Celtic elleni 2–1-re megnyert BL-mérkőzést követően.

2025. február 14. 20:46

Harry Kane első angolként jutott el 60 gólig az európai futballsorozatok történetében azzal, hogy az ő találatának is köszönhetően nyert a Bayern München 2–1-re Glasgow-ban, a skót Celtic FC otthonában a Bajnokok Ligája kieséses szakaszának első fordulójában, a 16 közé jutásért rendezett párharc szerdai nyitómérkőzésén – írta csütörtöki összefoglalójában az IFFHS.

A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet adatsora szerint a csatár 36 gólt szerzett a BL-ben, 18-at az Európa-ligában és 6-ot a Konferencia-ligában. Ami „eurogóljai” klubcsapatos megoszlását illeti: a hatvanból angol együttese, a Tottenham Hotspur színeiben 45-öt hozott össze, a Bayernében pedig – ahová 2023 nyarán igazolt át – 15-nél tart. Az IFFHS kiemelte azt is, hogy Kane első számú „áldozata” a Celtic dán kapusa, Kasper Schmeichel, akinek hálóját – klub- és válogatott szinten – eddig 19 alkalommal vette be.

Az angol csatár a Celtic elleni mérkőzést követően a CBS-nek adott interjút, amelyben újból 

hangoztatta az NFL iránti rajongását, és elárulta, hogy a fociról az amerikai futballra való átállás ott motoszkál a fejében.

„Már korábban is kérdeztek erről, de a fókuszom most itt van, a Bajnokok Ligája és a Bayern München számít. De ez olyasmi, amit egy jövőbeli időpontban szeretnék megvizsgálni” – mondta Kane az AP tudósítása szerint. „Még mindig úgy érzem, hogy még sok év áll előttem” – tette hozzá. Elmondta, hogy megnézte múlt vasárnap az NFL döntőjét, a Philadelphia Eagles és a Kansas City Chiefs közötti Super Bowl-t, de „nem érdekelte, ki nyert”. 

Tekintve, hogy nagy Tom Brady-rajongó, Kane-t nagyban inspirálja az NFL-draft hatodik körös kiválasztottjából hétszeres Super Bowl-bajnokká vált sportoló. „Minden elismerésem az Eaglesnek, hogy megállították a Chiefst, hogy megcsinálják a triplázást. Támogatom Bradyt, szóval jó volt látni, hogy teljesen őszinte legyek” – említette Kane. 

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: ANDY BUCHANAN / AFP

 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GregDzsi
2025. február 14. 22:30
De hát ő olyan szivárványoskarszalagos-térdelős kis nünüke nem? Amolyan transzn*gger lenne? Biztos kajálnák a népek manapság arrafelé :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!