Megvan a Ferencváros új edzője, bármikor bejelenthetik
Egybehangzó sajtóértesülések szerint a Tottenham egykori legendás csatárát bármikor bejelenthetik az Üllői úton.
Magyar válogatott védővel erősített az NB I sereghajtója: Botka Endre a nyárig kölcsönbe került Kecskemétre a bajnok Ferencváros labdarúgócsapatától. A KTE-szurkolók elégedettek az új igazolással.
Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, nyolc év után intett búcsút a Ferencváros labdarúgócsapatának a harmincszoros válogatott, hétszeres magyar bajnok Botka Endre. A 30 esztendős jobb oldali védő a várakozásoknak megfelelően a szintén élvonalbeli, Gera Zoltán vezette Kecskeméti TE együttesében folytatja pályafutását. A kölcsönszerződése a nyárig szól.
Ezt is ajánljuk a témában
Egybehangzó sajtóértesülések szerint a Tottenham egykori legendás csatárát bármikor bejelenthetik az Üllői úton.
Érdekesség, hogy 2014 nyarán éppen a KTE vette kölcsön Botkát a Budapest Honvédtól, így a Bács-Kiskun vármegyeieknél lett stabil első osztályú játékos lett.
Első kecskeméti szezonjában 16 bajnokin és 6 Magyar Kupa-, illetve Ligakupa-találkozón lépett pályára, mindannyiszor kezdőként. Első NB I-es gólját is itt szerezte meg, és emellett kiosztott egy gólpasszt is. Mivel ebben az időszakban kitűnően teljesített, a télen visszarendelte a Honvéd – emlékeztet a KTE honlapja.
Botka Endre elmondta: nagyon kellemes emlékei vannak Kecskemétről, rengeteg barátot szerzett itt annak idején, és egy nagyon jó edzővel dolgozhatott, akivel szintén baráti a viszonya, a mai napig tartja vele a kapcsolatot.
Mondhatjuk azt, hogy innen indult el a felnőtt karrierem. Hatalmas bizalmat kaptam akkor a klubtól, amit most szeretnék törleszteni. Tisztában van vele mindenki, hogy nehéz helyzetben vagyunk, de bízom benne, hogy tudok segíteni azzal, hogy most újra itt vagyok
– fogalmazott a rutinos futballista, aki a legfelsőbb osztályban eddig 237-szer kapott lehetőséget, de van 48 nemzetközi kupameccse is, így Marco Rossi szövetségi kapitány rendszerint számít a játékára.
A kecskemétiek a következőképpen mutatták be Botkát: „Tíz év után újra köztünk!”
Az első szurkolói reakciók pozitívak, most ezekből szemezgetünk:
„Végre. Ő erősítés. Isten hozott újra a KTE-ben!”
„Üdv újra nálunk, sok sikert kívánunk itt! Köszönjük, hogy minket választottál, és remélem, ez egy mindenki számára sikeres együttműködés lesz!”
„Nagyon örülök az igazolásainknak! Viszont nagyon sajnálom, hogy ezek a változások nem Szabó Pista alatt történtek!”
„Hatalmasat nőtt a szememben.”
„Endi, ez a szín jobban kiemeli a vonalaidat. Üdv újra itthon!”
Fotó: Nicolas Tucat/ AFP
Ezt is ajánljuk a témában
A megbízható hátvéd nyolc év után inthet búcsút a Ferencvárosnak.