Méghogy nem lehet Magyarországról topklubba szerződni! – Tatabányáról igazolt a PSG
A horvát válogatott Mateo Maras a nyártól a párizsiak kézilabdázója lesz.
Az Eb-bronzérmes női kézilabda-válogatottunk nem várt sikere felkeltette a szakma érdeklődését Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt
Három év elteltével már az ötödik nagy tornájára készült Golovin Vlagyimir tavaly év végén a női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányaként. Az ukrán–magyar kettős állampolgárságú volt kézilabdázó – aki majdnem 40 éves koráig játszott –, 2021-ben vette át a nemzeti csapat irányítását. A részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon Golovin célja az volta a legjobb négybe kerüljünk, ez sikerült, s végül miénk lett a harmadik hely. A szakember az év elején a Magyar Kézilabda Szövetségnek (MKSZ) nyilatkozott - többek között - az idei céljairól, terveiről.
„Mondják, hogy a sikert nehezebb feldolgozni, mint a kudarcot, én ezt az Európa-bajnoki bronzérmünk után egyáltalán nem így éreztem. Várakozáson felül teljesítettünk, ami önmagában is nagy öröm, ráadásul az utcán vagy bevásárlás közben ismeretlen emberek jöttek oda hozzám, mindenki gratulált, és hozzátette, mennyire büszke a csapatra.
Azt is mondják, hogy minden csoda három napig tart, de a mi esetünkben ez sem igaz, mert még januárban is sokszor átéltem azt, amit decemberben”
– árulta el a szövetségi kapitány, aki azért látja a csapat hiányosságait is. Vannak hiányposztjaik, nem kész játékosaik, de mindezeken csapatként tudtak túllépni az Eb-n. Nem volt rövid az út, amíg ennyire egymásra találtak a lányok, ehhez szükség volt a stabilitásra is. Úgy látja, a franciák és a norvégok már jóval régebben megalkották a csapatuk gerincét, amelyhez egy-egy embert már könnyebb volt behozni. A dánoknak pedig a legutóbbi hat világversenyen már gyakorlatilag ugyanazzal a kerettel vettek részt, és ennek meg is lett az eredménye. A magyar csapat sikerének titkát többen próbálják megfejteni, vallotta be Golovin.
„Az ellenfelek is folyamatosan érdeklődtek, sok edzővel beszéltem, nagyon kíváncsiak rá, hogyan sikerült ilyen rövid időn belül visszazárkóznunk, érezhetően másképpen kezelnek már minket, másképpen készülnek ellenünk” – árulta el a szakvezető.
A szövetségi kapitány beszélt a jövőről is.
„Nem tehetjük meg, hogy a következő világversenyeken visszacsúszunk, mert akkor elmegy az önbizalmunk, és mások is azt mondják, hogy ez a bronz egyszeri eredmény volt.
Az a munkakultúra, amelyet felépítettünk, meghozta a sikert, a siker pedig igazolta, hogy érdemes dolgozni. Mert ha nyolcadikak, kilencedikek lettünk volna, akkor többen valószínűleg úgy gondolják, ezt munka nélkül is elértük volna, akkor meg minek hajtani” – mondta Golovin.
A mester szerint a 2028-as Los Angeles-i nyári olimpia még messze van, egyelőre felesleges az éremesélyről vagy bármiről is beszélni. Ez az év sem lesz könnyebb, mint a tavalyi volt. Ráadásul az ellenfelek már nagyon komolyan vesznek miket. A magyar válogatott a bronzérmének köszönhetően kijutott a decemberi világbajnokságra. Golovin csapatának tavasszal így nem kell vb-selejtezőt játszania, ami teret enged a kísérletezésnek, s lesz idejük felkészülni a világversenyre.
„Szerencsére már nem kell senkit kérlelni, hogy vállaljon egy-egy mérkőzést ellenünk, keresnek minket, szívesen jönnek hozzánk vagy hívnak minket vendégségbe – mint a régi, szép időkben” – mondta a kapitány.