Ilyen még nem történt ebben a szezonban: nem számítanak Szoboszlai Dominikra a BL-ben

2025. január 28. 21:55

Arne Slot vezetőedző nem nevezte a magyar középpályást az Eindhovenbe utazó keretbe.

2025. január 28. 21:55
null

Szoboszlai Dominik – több más kulcsjátékossal együtt – nem utazik el Eindhovenbe a Liverpool utolsó alapszakasz-mérkőzésére a labdarúgó Bajnokok Ligájában.

A Vörösök honlapjának kedd esti beszámolója alapján a magyar válogatott csapatkapitánya mellett Alisson, Trent Alexander-Arnold, Ibrahima Konaté, a csapatkapitány Virgil van Dijk, Ryan Gravenberch, Alexis Mac Allister, Luis Díaz, Mohamed Szalah, Joe Gomez, Diogo Jota és Curtis Jones is kihagyja a hollandiai találkozót, miután az angol együttes eddig mind a hét mérkőzését megnyerte, ezzel első helyen áll és már biztosan nyolcaddöntős az elitsorozatban.

A Liverpool utazó kerete: Endo, Nunez, Chiesa, Gakpo, Elliott, Tsimikas, Robertson, Kone-Doherty, Mabaya, McConnell, Jaros, Kelleher, Nallo, Morrison, Danns, Norris, Quansah, Morton, Bradley, Davies, Nyoni.

Arne Slot vezetőedző csapata szombaton az angol bajnokságban Kerkez Milos jó formában lévő együttesével, a Bournemouth-szal találkozik, a szakember vélhetően ezt is szem előtt tartva döntött a nem utazók pihentetése mellett.

(MTI/Mandiner.hu) 

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: liverpoolworld.uk

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pandalala
2025. január 29. 08:46
brutális
Töki
2025. január 29. 08:43
Vezetik a BL-t a továbbjutás nem forog veszélyben. Pihentetni egyértelmű, hogy kell!!!
crydog
2025. január 29. 07:59
Pihenteti őket, Helyes.
akkkkorki
2025. január 29. 07:18
Nagyon helyes! Nem kell csapágyasra hajtani az alapembereket! Kerkezék ellen kell a pihent első csapat! Hajrá Dom!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!