Petry Zsolt: Ha úgy látja, hogy van esélye a német válogatottban játszani, akkor azt fogja választani

A korábbi kapus is „beszállt” a legkisebb Dárdai, Bence országválasztó dilemmájába. Érvek és ellenérvek.

Dárdai Bence is hallotta, amiket Marco Rossi róla mondott. A német Wolfsburg magyar származású labdarúgója nagyon kíváncsi a szövetségi kapitány elképzeléseire, ám szerinte erről, illetve a jövőről még korai beszélni.
Finoman szólva sem lett tökéletes Dárdai Bence 19. születésnapja. A WfL Wolfsburg magyar labdarúgója nem kapott játéklehetőséget a német első osztályú bajnokság 19. fordulójában (már csak ezért a számért is illett volna), ráadásul csapata sem győzött: hazai pályán 2-2-re végzett az utolsó előtti Holsten Kiellel. Talán ezért is lett volna rá szükség, ahogy a magyar válogatottnak is…
Ezt is ajánljuk a témában
A korábbi kapus is „beszállt” a legkisebb Dárdai, Bence országválasztó dilemmájába. Érvek és ellenérvek.
A korábbi magyar válogatott középpályás, majd szövetségi kapitány, Dárdai Pál legkisebb fia összességében nem panaszkodhat, hiszen – amióta a nyáron a másodosztályú Hertha Berlintől Wolfsburgba igazolt – már 10 Bundesliga mérkőzésen (693 perc) és 3 kupameccsen játszott: 3 gólpasszal segítette a csapatát és megszerezte az első gólját is. Gondolhatnánk, hogy ezúttal sérülés miatt maradt ki.
„Teljesen egészséges vagyok. Az ezt megelőző tíz fordulóban kilencszer a kezdő tizenegyben kaptam helyet, de Ralph Hasenhüttl vezetőedző ezúttal úgy döntött, a cserék közé nevez, ami természetes, mivel nem lehet minden meccset végigjátszani.
A Wolfsburgnál nagyon odafigyelnek a fokozatos terhelésre, ezért várható volt, hogy előbb-utóbb kimaradok.
Ezzel együtt azt a következtetést vonom le, hogy még keményebben kell dolgoznom” – mondta Dárdai Bence a Nemzeti Sportnak.
A „kicsi”, egy centiméter híján (ha azóta nem nőtt) 1,9 méteres támadó középpályás kapcsán hónapok óta téma, hogy német vagy magyar válogatott lesz-e a felnőttek között. A Németországban nevelkedett Bence jelenleg is az ottani utánpótlás nemzeti együttest erősíti, ugyanakkor adottak előtte a testvéri példák: Palkó és Márton is Marco Rossi magyar válogatottját választotta. Szövetségi kapitányunk jelezte, idén felveszi a kapcsolatot az ifjú Dárdaival, akit ezzel szembesített is a sportnapilap kiküldött tudósítója.
„Természetesen én is hallottam, amit Marco Rossi szövetségi kapitány rólam mondott.
Nagyon kíváncsi vagyok az elképzeléseire, ám erről még korai beszélni, meglátjuk, mit hoz a jövő.”
Dárdai Bence nem kapkod. Miért is tenné? A világ egyik legerősebb bajnokságában játszik, legutóbb például a Bayern München ellen. Ha a Kiellel szemben ki is maradt, a következő napokban a Ferencvárost verő Eintracht Frankfurttal és a Bayer Leverkusennel szemben bizonyíthat és fejlődhet.
Ezt is ajánljuk a témában
„De a végső döntés az övé lesz” – jelentette ki a Hertha egykori játékosa és vezetőedzője.
Nyitókép: Facebook/Wfl Wolfsburg/Marvin Seibert