Sallói Dániel már tudomásul vette, hogy nem lesz az Eb-résztvevő magyar válogatott tagja

2024. április 01. 21:31

Ezt a játékos édesapja, a korábbi válogatott támadó, Sallói István állítja.

2024. április 01. 21:31
SALLÓI Dániel; Llovera, Max; Álvarez, Iker

Nyitókép: Andorra ellen még a gólszerzésre is nagy esélye volt Sallói Dánielnek Fotó: MTI/Kovács Tamás

***

A jelenleg a ZTE FC sportigazgatójaként dolgozó szakember (aki Bernd Storck, majd Dárdai Pál szövetségi kapitány regnálása alatt tagja volt a magyar labdarúgó-válogatott stábjának, korábban pedig a nemzeti csapat technikai igazgatójaként is dolgozott) véleménye szerint „egyértelmű tény, hogy 

bár a klubjában bizonyít, Marco Rossi hónapok óta nem veszi figyelembe Danit a kerethirdetéskor.”

Ami tény: miután a 27 éves támadó a 2021 szeptemberi, Anglia elleni hazai vb-selejtező mérkőzésen debütált az A-válogatottban (ekkor még esélyünk sem volt a győzelemre, sima, 4-0-s vereséget szenvedtünk), Marco Rossi ezen kívül csupán háromszor számított még a futballista szolgálataira: Sallói Dániel az Albánia elleni két vesztes mérkőzésen, valamint az Andorra elleni hazai selejtezőn lépett pályára a címeres mezben. Látható: sok babér nem termett azokon a találkozókon, amikor a Kansas City támadója lehetőséget kapott...

SALLÓI István
Sallói István szerint már eldőlt a fia sorsa Fotó: Zalai Hírlap/Umberto Pezzetta

Sallói István szerint fiának elsősorban az a veszte, hogy a klubjában a szélről indulva szerez gólt vagy éppen készít elő, ám a válogatottban a középpályára nem fér oda Sallai Roland és Szoboszlai Dominik mellé, ékként pedig Varga Barnabás rendre hozza magát.

Sallói István őszintén bevallotta: 

„ezzel a helyzettel fiam már megbékélt, nem is frusztrált,

 és – hozzá hasonlóan – a magam részéről én is biztos vagyok abban, hogy a németországi kontinensbajnokságra sem utazik”.  

A TELJES CIKKET ITT OLVASHATJA EL!

   

 

Összesen 115 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Squalline
2024. április 02. 06:46
Sajnos nagyon gyenge teljesítményt mutatott a válogatottban. Itt van aztán a pletyka is, hogy anno döntés elé állította Rossit, hogyha nem rakja be biztosan, inkább visszautazik. Emberileg ez talán érthető, hiszen nagy vesződés Amerikából utazgatni, plusz azt is elhiszem, hogy odaát nem teljesen értik meg, mi egy európai torna vagy válogatottság presztizse. Viszont egy edző úgy van vele, hogy a játékos akkor menjen el, ha az edző jelzi, és ne akkor akarjon mikor ő gondol egyet. Addig felvetni is "sértés". Persze mindez csak addig igaz, amíg nem elég jó valaki. Mert ez esetben máshol van a képlet egyensúlya. Sallói esetében valahol hiba van a képletben. Gazdag szintén gyenge teljesítményét elnézve van egy tippem, hol. Van egy olyan pletyka is, hogy az MLS-ben nem erőltetik a védekezésben részvételt, hogy kaotikus, sok gólos meccsek legyenek, azaz gólra mért látvány. Talán ezért volt az, hogy Gazdagot a koszovói védők és középpályások egyszerűen csak odébb lökték, oszt jónapot.
rebekakedves
2024. április 02. 06:45
Ez örvendetes hir abbol a szempontból, hogy lehet válogatni a kulonbozo posztokra a jobbnál jobb jatekosokbol.
nakatomi
2024. április 01. 23:38
Érteni vélem, hogy Sallói István miért ezt kommunikálja a fia mellőzésével kapcsolatban. De úgy gondolom a valódi ok másban keresendő. Idézet egy 2022 szept. 20.-i cikkből: "Meg kell említeni Sallói Dánielt, aki augusztus óta remek formának örvend a Sporting Kansas City színeiben, amelyben a legutóbbi nyolc bajnokiján három gólt és két gólpasszt jegyzett. A 26 éves szélső júniusban együtt készült a válogatottal, de miután az első három meccsen végig a kispadon ült, a negyedik mérkőzés, az Anglia elleni idegenbeli 4-0-s győzelem előtt pedig már vissza is utazott az Egyesült Államokba. Úgy tudjuk, Sallói megkérdezte Rossit, hogy számol-e vele Angliában, mert szerződéshosszabbítás előtt állt a klubjában és közben Amerikában zajlott a szezon. Az új szerződés meglett, 2026-ig, ötmillió dollárért, de újabb meghívó nem érkezett." https://magyarnemzet.hu/sport/2022/09/a-serult-sallai-helyett-miert-nem-salloi-marco-rossi-tudja
kampman
2024. április 01. 22:47
Nagy a konkurencia. Egyébként kedvelem Sallóit, de jelenleg tényleg van a posztján annyi jobb játékos, hogy nem kerül be.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!