A 22 éves úszó karrierjét majdnem tönkretette, hogy két évvel ezelőtt, biológiai útlevele alapján doppingvétséggel vádolták meg, és felfüggesztették, majd elsőfokon felmentették a vádak alól, ám a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) fellebbezett a Nemzetközi Sport Választottbíróságnál (CAS).
A CAS nagyon rövid időt adott a sportoló képviselőienk a válaszra, ám az Ilyés Laurát segítő szakértői csapat, ügyvédje Nagy Zsigmond vezetésével időben elkészítette a dokumentumot, amely annyira alapos volt, hogy a WADA végül meghátrált, és visszavonta fellebezését, így jogerős lett az úszó ártatlanságáról szóló döntés.
Ilyés Laura jogi képviselője, Nagy Zsigmond korábban lapunknak is elmesélte az ügy részleteit, a beszélgetést itt olvashatja el.
Mi fér bele a dopping elleni küzdelembe? A sportolók mekkora hányadát gyanúsítják meg vagy ítélik el ártatlanul? Nagy Zsigmond sportjogi szakjogásszal beszélgettünk.
Ilyés Laura Sebestyén Dalma sportszerű felajánlásának köszönhetően vehetett részt a budapesti vb-n, és bár 11. helyezésével kiesett a 200 méter pillangó küzdelmeiből, 2:06,93 perces időeredményével óriási egyéni csúcsot úszott a Duna Arénában – számolt be a Magyar Nemzet. Teljesen érthető, hogy a sportoló maghatódott a versenyt követően adott interjú közben.
Ilyés Laura korábbi eredményeit és az elmúlt két év doppingvádakkal és felfüggesztésével járó lelki küzdelmeit figyelembe véve óriásit úszott a budapesti világbajnokságon!
Teljesítményéről mindent elmond, hogy óriási egyéni csúcsot ért el, hiszen eddigi legjobb ideje a 2022-es országos bajnokságon győzelmet hozó 2:07,78 volt. Ilyés megelőzte az utolsó versenyén résztvevő Kapás Boglárkát is, aki 14. lett (2:08,91).
„Az első százon eléggé elvitt a szívem, de nagyon örülök a végeredménynek, mert 2.06-os időről álmodtam. Amikor megtudtam, hogy itt lesz Magyarországon a rövidpályás vb, az nagyon sok erőt adott, hogy folytassam a karrierem. Nagyon vártam ezt a napot, mert az elmúlt két év olyan nehézségekkel telt, hogy sokszor csak feküdtem otthon az ágyon, és nem gondoltam, hogy így fogok várni még bármilyen napot valaha. Mégis itt vagyok, életben vagyok, és én vagyok a világ 11. legjobb 200 méteres pillangóúszója. Ha valamit megtanultam az elmúlt két évből, az az, hogy tényleg vannak az életnek olyan perspektívái, amiket csak a földön fekve láthat az ember.” –fogalmazott a versenyt követően érthető módon teljesen meghatódott ifjú sportoló.
A tokiói olimpiai medencében rendezett Kosuke Kitajima Kupán a női 400 méter vegyes döntője közben többen is megsérültek, mert a szervezők rosszul helyezték el a tájékozódást segítő egyik hátúszózászlót.
A 21 esztendős úszó olimpiai és világbajnoki címét Az Év Sportolója címmel koronázta meg. A Mandinernek többek között sikerei hátteréről, az amerikai szemléletről, valamint ez évi terveiről beszélt.
A még mindig csak 23 éves versenyző 14 esztendősen már Hosszú Katinkáékkal úszott világversenyen. Két aranyéremmel zárta 2024-et, idén mégis új területen próbálja ki magát. Lapunknak beszélt többek között célokról, motivációról, anyai tanácsokról, újfajta fájdalomról, valamint edzőiről és Kapás Boglárkáról. Interjú Késely Ajnával.
Az Iron Lady becenévre hallgató világklasszis úszó a visszavonulása óta először szólalt meg. Az interjúban többek között arról is beszélt, hogy ha a meglévő tudásával visszamehetne tizenöt éves korába, mindent teljesen másként csinálna, és akkor most valószínűleg sokkal sikeresebb pályafutást tudhatna maga mögött.