„Még mindig könnybe lábad a szemem, amikor látom a közvetítést a lövészetemről és a befutásomról” – az olimpiai bajnok főhadnagy, Gulyás Michelle a Mandinernek

Nyitókép, fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

***

Egy olimpiai bajnok esetében mindig érdekes lehet, hogyan talál rá a sportágára? Miért, hogyan lett öttusázó? 

Gyermekkoromban szertornával kezdtem, melyet versenyszerűen űztem. Nagyon ügyes voltam, de rájöttem, nem tudnám az álmaimat valóra váltani, így hat év után más sportot kerestem. Fontos volt, hogy ugyanolyan változatos, színes legyen, mint a szertorna, ugyanakkor objektíven és ne szubjektív pontozás alapján legyen mérhető az eredmény. Az öcsém ekkor már öttusázott (pontosabban úszott és futott mert nagyon fiatal volt). Rábeszélt, hogy próbáljam ki. Én már lőhettem és a vívás is kezdődött, majd hamarosan jött a lovaglás is, amely csodás élmény, így rövid idő alatt megkedveltem az öttusát. Motivációt adott az is, hogy nagyon jó volt a társaság: együtt versenyeztünk, ösztönöztük és segítettük egymást. Kezdetben nagy volt a lemaradásom, de ahogy fejlődtem, úgy értem utol az élmezőnyt, kezdetben itthon, majd külföldön is.

Nem mindennapi gyermekkor: Omán, Szlovénia, London, Milánó... 

Édesapja kiküldetése miatt hosszú évekig külföldön éltek, ön Londonban született, Milánóban járt óvodába, az általános iskolát pedig Szlovéniában kezdte el. További érdekesség, hogy nővére Ománban, öccse Milánóban látta meg a napvilágot. Milyen volt egy ilyen nemzetközi „kultvilágban” felnőni, mennyire hatott ez a személyiségére? 

Valóban nagyon érdekesen alakult a gyermekkorom azáltal, hogy több országban is hosszabb ideig éltünk. Visszatekintve nagyon szerettem, de nem volt könnyű, hiszen mindegyik költözés után a régi barátok és osztálytársak helyett újakat kellett találni, és a kapcsolatokat nulláról ismét felépíteni. 

Ebben a változásokkal teli periódusban két állandó dolog volt az életemben, amely kiszámíthatóságot és biztonságot adott: az egyik a család, a másik a sport. Az erős családi kapcsolat és a folyamatos, kölcsönös támogatás biztosította azt a környezetet, amelyben a nehézségeket, kihívásokat könnyebben le tudtuk győzni. A versenysport volt a másik terület, amely a változások ellenére a folyamatosságot biztosította. 

Kihagyhatatlan: hogyan élte át, hogy az elnökség – felülírva Martinek János szövetségi kapitány döntését – mégis jelölte a párizsi ötkarikás csapatba? Ez mennyi plusz motivációt adott? Egy korábbi interjúban úgy fogalmazott, „az embernek mindenképpen szüksége van pofonokra, hogy össze tudja szedni magát!”

Ez egy nagyon nehéz időszak volt számomra, hiszen heteken keresztül bizonytalanságban éltünk: nem tudtuk, ki indul a hazai rendezésű Eb-n és ki az olimpián. Ez a felkészülés szempontjából sem volt mindegy, mivel mindkettő teljesen más megközelítést kívánt. Nagyon örültem, hogy az elnökség végül elsöprő többséggel felülbírálta a szövetségi kapitány javaslatát, amelyet azelőtt már a szakmai bizottság sem támogatott. Szomorú, hogy az érvényben lévő válogatási elvek alapján, és a szövetségi kapitány véleménye szerint egyetlen rosszul sikerült világbajnoki lovaseredmény miatt (amely akár teljes mértékben a ló hibája is lehetett) a legkiegyensúlyozottabban versenyzőt, egyben a legeredményesebb öttusázót fosztották volna meg az indulás jogától. 

„Nem volt könnyű dolgom a rólam és a kiválasztásról írt negatív kommentek miatt”

Azután, hogy bekerült az ötkarikás csapatba, miként sikerült ennyire tökéletesen felépítenie magát?
A jelölés után minden akadály elhárult az olimpiai szereplésem előtt, így teljes erőbedobással készülhettem, és végre arra fókuszálhattam, ami valóban számít. Fontosnak éreztem, hogy mindent megtegyek a lehető legjobb szereplésért, mert annyi mindenkinek tartoztam ezzel. Ugyan továbbra sem volt könnyű dolgom a rólam és a kiválasztásról írt negatív kommentek miatt, de próbáltam minél jobban kizárni a külvilágot, és csak az edzésekre koncentrálni. Szerencsére ezek annyira lefoglaltak, hogy nem jutott időm más dolgokon elmélkedni. Az edzések mellett természetesen mindent megtettünk azért, hogy ne csak testileg, de lelkileg és mentálisan is a legjobb formában legyek éppen azért, hogy az olimpia extrém terhelését elbírjam. Sokat segített ebben a sportpszichológusom, de több könyvet is olvastam erről a témáról. Így maximálisan felkészülve várhattam a nagy megmérettetést. 

Az a bizonyos befutó – és a díjátadó

Balogh Gábor öttusaelnök mindig emlegeti: a mai napig nem tudja sírás nélkül végig nézni az utolsó szám hajráját. Ön mit élt át azokban a pillanatokban?  

Még mindig könnybe lábad a szemem, amikor látom a közvetítést az utolsó lövészetemről és a befutásomról. A cél előtt nagyon sok gondolat járt a fejemben, el is érzékenyültem. Eszembe jutott az a nehéz időszak, az a néhány hónap, amely az olimpiáig tartott, a rengeteg munka az elmúlt évtizedben, a korai kelések, a sok szenvedés, lemondás és bizonyos szempontból a rengeteg nélkülözés. Amikor átszakítottam a szalagot, az első gondolatom az volt, mennyire hálás vagyok azoknak az embereknek, akik mindezt lehetővé tették, akik mindvégig kitartottak mellettem, bíztak bennem és mindenben támogattak, vigasztaltak, amikor magam alatt voltam. 

„Szerettem volna megosztani az emberekkel és bemutatni az olimpiai bajnoki címig vezető utat” 

Mi jutott először eszébe, amikor meglátta, hogy világcsúccsal nyerte meg az olimpiát? 

Egy világcsúcs óriási dolog, mert azt jelenti, hogy olyan teljesítményt nyújtottam, amit ez idáig senki. Ehhez az kellett, hogy valóban mind az öt tusában közel maximumon teljesítsek. Jó érzéssel tölt el, hogy ezzel a teljesítménnyel az eddigi valamennyi nemzetközi versenyemet (világbajnokságok, világkupák, Európa-bajnokságok) meg tudtam volna nyerni. A legtöbb egyéni sportágban (például az úszásban vagy atlétikában) mindegyik versenyző pontosan tudja, hogy az ő számában mennyi a világcsúcs, és mindenki ezt szeretné megdönteni. Az öttusa ebben is más. Nálunk ugyan minden egyes tusában és az összesítésben is számon tartják a világcsúcsokat, de nem ennek elérése vagy megdöntése a cél, hanem a versenyen való legjobb szereplés. A vetélytársakhoz képest a relatív teljesítmény a fontos, és nem az abszolút. Én sem tudtam például az olimpia előtt, hogy  mennyi is az aktuális világcsúcs.

Az aranyérem megnyerése után kit hívott fel, kinek üzent először?

Versaille-ban volt az egész családom, a legtöbb barátom, az edzőim, a magyar sportvezetők, így együtt éltük át a sikert. Emiatt tehát nem kellett senkit felhívnom. Amúgy a telefonom sem volt nálam, így csak máséról tudtam volna bárkit elérni. A verseny után, mire a sok formalitást elintéztem (nyilatkozatok, doppingvizsgálat, összepakolás), már mindenki elment, így nem is volt mód hosszabb beszélgetésre, ünneplésre. Bár a lazítást az edzőkkel és a csapattársakkal még aznap éjszaka gyorsan, a másnapi hazautazásunk előtt megejtettük, a családdal és barátokkal midnezt otthon pótoltuk be.

Mennyiben változtatta meg életét az olimpiai bajnoki cím? 

ami miatt rengeteg megkeresés érkezett interjúkra, pódiumbeszélgetésekre, iskolalátogatásokra, céges rendezvényekre, televíziós és rádióműsorokban való részvételekre, vagy éppen az öttusát népszerűsítő programokra. Igyekeztem minél több felkérést elfogadni, ugyanis szerettem volna megosztani az emberekkel azt, amit átéltem, és bemutatni az olimpiai bajnoki címig vezető utat. Sajnos ennek az volt az ára, hogy a kéthónapos pihenőidőmet szinte teljesen felemésztette, így csak másfél hetem maradt két rövid külföldi üdülésre.

„23 évesen valóra válthattam életem álmát”

A nemzetközi szövetség (UIPM) önt választotta az Év női öttusázójának. Mekkora felelősség és büszkeség, hogy ezzel a női öttusa arca lett, és nem csak Magyarországon, hanem az egész világon?

Nagy megtiszteltetés, hogy a nemzetközi szövetség az év öttusázójának választott. Megjegyzem, a 2022-es évet a nemzetközi rangsor élén zártam, amely szintén nagy dicsőség volt számomra. Az igazat megvallva, nem érzem, hogy az „Év öttusázója” cím tenne egy versenyzőt a sportág arcává. Szerintem az olimpiai bajnoki cím, amelyre nem csak a sportágon belül, hanem azon kívül is leginkább elismernek. Ez természetesen óriási felelősséggel is jár, mivel akire példaképként tekintenek, annak minden mozdulatát figyelik, olvassák, hallgatják és nézik, mikor, mit mond, mit cselekszik, milyen kezdeményezések mellé áll, kiket támogat, milyen véleményt mond, mit nyilatkozik. Emiatt nagyon fontos és nagy kihívás, hogy az ember meg tudjon felelni a közvélemény elvárásainak. Ezen kívül lényeges, hogy a befolyást, amelyet az olimpiai bajnoki cím ad, jól használjuk fel, illetve segítsünk azokon, akik erre rászorulnak. Fontosnak tartom, hogy visszaadjak valamit abból, amit kaptam, mivel én 23 évesen valóra válthattam életem álmát, amely nagyon kevés embernek adatik meg. Boldog vagyok, ha másokat támogathatok, ha másokon segíthetek, és hozzájárulhatok ahhoz, hogy több embernek szebb jövője lehessen. A szívemhez a rászoruló gyermekek megsegítése áll a legközelebb.

Miként éli meg, hogy a lovaglás kikerült a számok közül, és egy ügyességi szám került a helyére? Húszon túl miként tud felkészülni egy vadonatúj, ám döntő kihívásra?

Már jó ideje ismert, hogy a lovaglás kikerül az öttusából, azért, hogy a sportág olimpiai versenyszám maradhasson. Én imádom a lovaglást, a lovakat, nagyon sok, szép élmény köt hozzájuk. Nagyon sajnálom ezt a döntést, de ha ez az ára, hogy az öttusa az olimpiai program része maradjon, akkor el kell fogadnunk. Az akadálypályával (OCR) csak néhány hónapja kezdtem el ismerkedni, azonban a fiatalabb korosztály (például a juniorok és az ifik) már egy jó ideje így versenyeznek. Ehhez a tusához megfelelő erőnlét, gyorsaság és ügyesség kell, valamint az optimális technikákat is el kell sajátítani, hogy minél gyorsabban végig lehessen menni a pályán. Azok, akik már egy ideje űzik, szeretik, és nem tartják túlságosan nehéznek. Bízom benne, hogy a szertornász múltam miatt rendelkezem a szükséges képességekkel, izomzattal, így csak fel kell „frissítenem” azokat, és persze, a hozzám legjobban illő technikát is el kell sajátítanom. Kezdetben a fiatalok előnyben lesznek, hiszen a korosztályos nemzetközi versenyeken már szereztek tapasztalatokat, de szerintem a jövő év végére fel lehet majd hozzájuk zárkózni.  

Különleges jövő: az olimpiai bajnok nyomozótisztként is szeretne helyt állni!

Az is köztudott önről, hogy a Nemzetközi Közszolgálati Egyetemen, bűnügyi alapképzés szakon végzett, és ma már rendőr főhadnagyi rendfokozattal rendelkezik. Annak idején miért döntött úgy, hogy nyomozó szeretne lenni?

A nemzetközi öttusában – már csak a sportág hagyományai miatt – nagyon sok versenyző valamelyik hivatalos szerv tagja. Minden országban mások a hagyományok: valahol a rendőrök van, máshol a katonák vannak többségben. Magyarországon a katonaság népszerű, ugyanis a sportszázad sok támogatást nyújt sportolóinak, emiatt többen választják. Én szerettem volna egy más, különleges jövőt magamnak, és így találtam meg az NKE-n a bűnügyi/bűnüldözési szakot, amely a legjobban érdekelt. Fontos volt még számomra, hogy az egyetem elvégzése után hadnagyként, tiszti rangban kezdhessek el dolgozni.

Miként telik a karácsony? Mi lesz az ünnepi menü? 
Szenteste otthon volt az egész család, együtt ünnepeltünk. Karácsony első napján néhány napra egy wellness hotelbe megyünk egy rövid feltöltődésre. Azután a barátaimmal kiugrunk Szlovéniába, ahol egy néhány napos kirándulással töltődünk fel. Az ünnepi menü a szokásos lesz: halászlé, sült lazac körettel, sült libamáj és halkrém.