Óriási elismerés: magyar sportoló lett az év női öttusázója
Megtartotta kongresszusát az UIPM.
Gulyás Michelle egyelőre csak ismerkedik az átalakított sportágával.
Immár hagyomány: a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség idén is elismerte a legjobbakat az Év Egyetemi Sportolója Díjátadó Gáláján. Vitán felül áll, hogy a Párizsban olimpiai aranyérmet szerző öttusázó, Gulyás Michelle is megérdemelt kitüntetést kapott.
Ezt is ajánljuk a témában
Megtartotta kongresszusát az UIPM.
A magyar küldöttség hatodik, egyben utolsó párizsi olimpiai aranyérmét szerző kiválóság az M4 Sportnak elárulta, miért tartja kiemelten fontosnak, hogy összeegyeztesse a sportolást a tanulással.
„A családom miatt mindig fontosnak éreztem, hogy a sportolás mellett tanuljak is. Ehhez a családomtól, a barátaimtól és a tanáraimtól minden támogatást megkaptam.
Azt szoktam mondani a többi sportolónak, hogy ha egy öttusázó az edzés mellett meg tudja oldani az egyetemi vizsgákat, akkor bárki”
– fogalmazott Gulyás Michelle, akinek ezúttal is igaza van. A bajnok arról is mesélt, hogy egyelőre csak ismerkedik az átalakított öttusával, de hamarosan élesben is kipróbálja majd magát.
„Az akadálypálya bekerülésével kapott egy kis játékosságot ez a sportág, ami sokak számára vonzóvá tette az öttusát.
Már lassan két hónapja edzek az új akadálypályán, amiből az első hónap inkább abból állt, hogy visszaépítettük az izmaimat.
Most már azokat a technikákat próbálom elsajátítani, amelyek a pályán fognak kelleni. Legközelebb februárban lesz versenyem, akkor egy Világkupára utazom Kairóba, ahol majd élesben is kipróbálhatom magam” – mosolygott Gulyás.
Ezt is ajánljuk a témában
A lovaglást váltó versenyszámot még ki sem próbálta párizsi aranyérmesünk.
Fotó: MTI/Lakatos Péter