Őszinte vallomás a korábbi MLSZ-elnöktől: a saját nevelésű fiatalok 200-300 ezres fizetésekkel elvannak
Kisteleki István szerint az NB II-ben a játékminőség nagyon alacsony és csak gyötrik egymást a csapatok.
Máris megvan az NB I egyik kiesője?
Fotó: Magyar Nemzet/Mirkó István
A KTE fehérvári fellépése már csak azért is pikáns volt, mert a korábbi 97-szeres válogatott klasszis irányításával nemhogy pontot, de még gólt sem szerzett a Bács-Kiskun vármegyei alakulat. (Gera debütáló meccsén 3–0-s hazai vereség a Puskás Akadémiától, majd következett egy 1–0-ás paksi zakó, ráadásul a Magyar Kupában is vereséget szenvedtek Nagy Krisztiánék az NB III-as Karcag otthonában.)
S ha mindehhez hozzátesszük, hogy a Fehérvár az utóbbi napokban kezdett magára találni, hiszen a Debrecen 2–0-ás legyőzése után a Diósgyőr elleni diadal (2–1) azt jelentette, hogy Csongvai Áronék a Magyar Kupa legjobb 16 csapata közé jutottak.
Ilyen előzmények után a két csapat a következő összeállításban kezdett a székesfehérvári Sóstói stadionban:
Fehérvár FC: Dala – Huszti, Szerafimov, Spandler – Csongvai, Bedi – Katona M. Szabó B. Holender – Gradisar, Simut
KTE: Varga B. – Szabó A. Vágó, Belényesi – Nagy K. Kovács B. Nikitscher, Zeke – Katona B. Pálinkás, Lukács D.
Fentiek miatt keltett különösen meglepetést, hogy a 11. percben a Kecskemét szerezte meg a vezetést: Nagy Krisztián beívelését Pálinkás Gergő (Husztit és Szerafimovot túlugorva) szépen fejelte a kapuba. Fehérvár – Kecskemét 0–1.
Nagy Krisztián annyira belejött, hogy hét perc múlva a KTE kapuja előtt is bemutatott egy hasonló mozdulatot: a 16-oson belül érthetetlen módon középre passzolta a labdát, amelyet Szabó Bálint köszönt szépen és a hosszú felsőbe emelte. Fehérvár FC – Kecskemét 1–1.
A KTE továbbra sem mondott le arról, hogy a forduló egyik legnagyobb meglepetését okozza: a 27. percben Zeke beadását Nagy Krisztián próbálta a kapuba juttatni, de Spandler éppen jó helyen állt a gólvonalon...
Ezt követően Belényesi Csaba fejesét Dala Martin hatalmas bravúrral ütötte ki, a kipattanóra azonban nem érkezett vendégjátékos.
A félidő végén a Fehérvár is megvillant: Simut beadása után Katona Mátyás lőtt, ám Varga Bence hatalmas vetődéssel hárított.
A szünet után
Az első lehetőség a hazaiak előtt adódott: Szabó Bálint visszagurítását Katona Mátyás tiszta helyzetből fölé vágta.
Csendesen csordogált a mérkőzés, egészen a 68. percig: ekkor Spandler fejelte a tizenhatoson belül Nejc Gradisarhoz a labdát, és a szlovén U21-es válogatottba meghívott támadót hiába ráncigálta Vágó Levente, az utóbbi időben remek formába lendülő gólzsák a Debrecen elleni dupla és a Diósgyőr ellen szerzett találat után újra eredményes volt! Fehérvár FC – Kecskeméti TE 2–1.
Három perc múlva jött az újabb tőrdöfés a Kecskemétnek: Gradisar passza után a csereként beállt Nicolas Stefanelli tolta be a labdát a tizenhatoson belülre, és hiába vette körbe négy vendégvédő, az argentin légiós – mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne – kilőtte a jobb alsó sarkot. Fehérvár FC – Kecskeméti TE 3–1.
Az újabb gól után borítékolható volt: nem áll föl a padlóról a KTE.
Pláne, hogy a 80. percben megvillant Kalmár Zsolt is! A csereként beállt válogatott középpályás előbb kecsegtető helyzetben mellé tekert, ám a következő támadás során (a gólpasszt Stefanellitől kapta) már eredményes volt: első lövése még lepattant Belényesiről, ám ezután már a hálóba vágta a labdát! Fehérvár – Kecskeméti TE 4–1.
És a szegény embert még az ág is húzza: miután a 86. percben Varga Bence a kapujából kifutva, a tizenhatoson kívül letarolta Gradisart, Rúsz Márton játékvezető (a VAR-felvétel megtekintése után) kiállította a kecskeméti kapust.
S mivel a vendégek kimerítették már az összes cserelehetőségüket, a csapatkapitány, Vágó Levente állt a kapuba, akit még Csongvai a szabadrúgással nem tudott felavatni (a próbálkozás a kapufán csattant), ám két perc múlva Nicolas Stefanelli kíméletlen bombájával szemben már tehetetlen volt... Fehérvár – Kecskemét 5–1.
Ráadásul egy perc múlva – Zsótér eladott labdáját követően – Csongvai Áron is betalált, így a „Vidi” kiütötte a KTE-t (6–1).
A kecskeméti együttes zsinórban nyolcadik vereségét szenvedte el, Gera Zoltánnal a negyedik tétmérkőzést bukta el, a nagy kérdés: a korábbi, 97-szeres válogatott klasszis – meddig rombolja tovább a nimbuszát...?