Így teljesített Szoboszlai Dominik a Chelsea ellen

2024. október 21. 11:02

Hétfőn még Bosznia-Hercegovina ellen duplázott, vasárnap angol bajnoki rangadót játszott végig.

2024. október 21. 11:02

Nyitókép: Kamil Krzaczynski/AFP

 

A Liverpool labdarúgócsapata vasárnap 2–1-re nyert a Chelsea ellen az Anfield Road-on, és ezzel továbbra is vezeti az angol Premier League-et. A Vörösök első győzelmüket aratták ebben a bajnokságban egy olyan csapat ellen, amely a tabella első felébe tartozik. A Pool most egy ponttal megelőzi a Manchester Cityt, és néggyel a harmadik helyen álló Arsenalt, amely szombaton vereséget szenvedett a Bournemouth otthonában.

Szoboszlai Dominik ismét kezdett a Liverpoolban, s ismét karmesterként játszott. Ahogy azt a Mandiner is megírta, a hazaiak az első félidőben Mohamed Szalah 11-eséből megszerezték a vezetést, és ugyan a szünet után nem sokkal Nicolas Jackson egyenlített, de a büntetőt is kiharcoló Curtis Jones találatával visszavette a vezetést a Pool. Nagy az öröm most a Vörösöknél, Arne Slot az első Liverpool-menedzser, aki az első 11 meccséből tízet megnyert.

Ezt is ajánljuk a témában

A magyar válogatott csapatkapitánya főleg a védekezésben jeleskedett, a második félidő derekán zseniális becsúszással blokkolta Cole Palmer veszélyes lövését, és végigjátszotta a mérkőzést. A The Sun című laptól mégsem kapott jó osztályzatot Szoboszlai, sőt, neki adták a legalacsonyabb osztályzatot és egyre többen és többször kérdőjelezik meg a helyét a kezdőben.

„Ismét megtévesztett a játékával, túl gyakran focizik lassabb tempóban, mint a körülötte lévők”

 – írták róla. A bulvárlaptól 5-ös osztályzatot kapott, ami átlagosnak számít a Poolban. Ennyire értékelték Kelleher, Konate, Alexander-Arnold és Gakpo játékát is. Egyedül Diogo Jota kapott náluk is alacsonyabb osztályzatot, 4-est.

A Givemesport.com 5,5-öt adott Szoboszlai játékára a Chelsea ellen, s felróják neki, hogy a 37. percben kihagyott egy óriási ziccert, amivel a Pool 2–0-ra vezethetett volna, és felteszik a kérdést, hogy vajon meddig tart még ki Arne Slot vezetőedző bizalma a magyar játékos felé? Szerintük Szoboszlai állandó szerepeltetése a kezdő 11-ben hatalmas kockázatot hordoz magában – idézi az angol lapot az Origo. A szintén 1-től 10-ig osztályozó Inews.co.uk szakírói 

a 4-es osztályzattal egyértelműen a magyar focistát látták a leggyengébbnek.

„Rossz megoldást választott a 37. percben ziccerben, egyébként pedig az egész meccsen észrevehetetlen volt” – szólt a kritika a magyar focistáról, aki a múlt hétfőn még duplázott Bosznia-Hercegovina ellen a Nemezetek Ligájában a magyar válogatottban.

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2024. október 21. 12:03 Szerkesztve
A lényeg ugy is az hogy az edzője elégedett legyen. Úgy tűnik neki meg tetszik hogy 10 es pozícióben jó védekező játékosként össze vissza rohangál a pályán. Én ilyet máshol még nem láttam
ekeke1
2024. október 21. 11:55
Így teljesített Szoboszlai Dominik a Chelsea ellen" Pocsékul. Egy mintaszerű kontrából,jobb lábbal valamilyen érthetetlen megoldással hazaadta a labdát a Chelsea kapusának. A 82 percben 18 méterről lőni kellett volna, ehelyett tolt feleslegesen még egyet,elment. Volt egy halom eladott labdája,az egyikből kontra lett és csak szerencsével nem kaptak gólt. Érdemes az Anfield közönség reakcióit meghallgatni egy egy rossz megoldásnál:egyre türelmetlenebbek, negatívabbak vele szemben. Kezdik nagyon nem szeretni.
véna
2024. október 21. 11:28
Gakpo és Nunez mi a lószart csinált egyébként, azonkívül, hogy pályán voltak?
véna
2024. október 21. 11:25
Mit néztek ezek? A jobbhátvédtól a balszélsőig bejátszott, a legtöbb letámadása, labdaszerzése volt. Ő adta a labdát Salahnak a gyönyörű gólpasszhoz, rá is rúghatta volna de inkább kitolta neki, ezzel nyertek. A legutólsó perces totális letámadást is ő állította meg.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!