„El kell menniük a cirkuszba!” – egy tízgólos focimeccs utóélete (VIDEÓ)

2024. október 21. 17:06

Révész Attila dühös a cserejátékosaira, mert 6–1 után három gólt kapott a csapata, az NB II-es Kisvárda…

2024. október 21. 17:06

Nyitókép: kisvardafc.hu

 

Egyre jobban kezd magára találni a kiesés okozta sokkból a Kisvárda, amely a hétvégén 6–4-re legyőzte a Gyirmótot a labdarúgó Merkantil Bank Ligában. A mérkőzést követően a várdaiak klubigazgatója, Révész Attila – aki pillanatnyilag ideiglenes vezetőedző is – mégsem volt teljesen elégedett. A szakember dicsérte az ellenfelet, mert bátran játszott, futballozni akart, ugyanakkor azt is hozzátette, hogy ezzel az ő dolgukat is megkönnyítette, hiszen a labdakihozatalokat azonnal le tudták támadni, ebből eredményesek voltak.

Révész már az NB I-ben is éles kritikákkal illette futballistáit, ha azok nem úgy teljesítettek. 

A mester a másodosztályban sem változtatott szókimondó stílusán. Persze miért is tenné, pláne, ha igaza van?

„A kellemetlen vége miatt nem maradéktalan az örömünk, de minden mérkőzésből lehet tanulni. Ez a meccs tanulságul szolgálhat azoknak, akik másokat, az ő általuk sztároknak képzelt játékosokat szeretnék látni a csapatban. Az első félidőben olyan intenzív játékot játszottunk, amellyel megérdemelt előnyre tettünk szert, aztán rárúgtunk még egyet. Majd a második félidőben elkövettük azt a hibát, hogy mindenkinek lehetőséget adtunk, mikor nem, ha 6–1-nél, ugye? De az a három csere, aki akkor beállt, képes volt az egész játék képét megváltoztatni. A futballban nagyon érdekes dolgok vannak: nemcsak labdával, de labda nélkül is jól kell teljesíteni, és ugye tudjuk, hogy egy játékos a kilencvenből legfeljebb kettő-négy percet tölt labdával, a többit anélkül. Ez a három játékos most a labda nélküli fázisokban megmutatta, miért nem játszik folyamatosan. Eljutottunk arra a fejlettségi szintre, hogy bárki ellen esélyesként lépünk pályára, még a kispadunk minőségét alakítani kell, remélem, ezt a téli időszakban meg tudjuk tenni. 

Azok a játékosok, aki csak a labdával tudnak futballt kelteni, el kell menniük a cirkuszba vagy a padbolpályára, mert a labdarúgás már másról szól” 

– kritizált keményen az M4 Sporton Révész Attila, aki Driton Camajt, Soltész Dominikot és Molnár Gábort bírálta, legalábbis a 65. percben végrehajtott hármas csere során ők érkeztek a pályára.

A Kisvárda 10 forduló elteltével az élen áll, és marad is, ha hétfőn este a Szentlőrinc nem nyer a Budapest Honvéd ellen az új Bozsik Stadionban. A piros-fehérek célja visszajutni az NB I-be, és úgy tűnik, erre meg is lesz az esélyük.

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

 

 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-5000121
2024. október 21. 17:13
🍓 ️ ­É­r­t­é­k­e­­­l­­d­­­ ­a­ ­­­s­­­z­e­­x­i­­ ­p­­­u­­n­­­c­i­­­m­­­a­­­t­ 👉 𝐖­­𝐖­­­𝐖­­­.­­­𝐗­𝟏­𝟖­­.­­­𝐅­­𝐔­­­𝐍
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!