„Magyarországon divattá vált, hogy játékosok megbuktatják a turpisságukkal és csalásukkal az edzőiket" – kifakadt a magyar fociedző (VIDEÓ)

2024. augusztus 26. 09:20

A szókimondó Révész Attila ezúttal sem fogta vissza magát, s elárulta: mik leszek a következmények. Az is kiderült, miért mondott le Feczkó Tamás.

2024. augusztus 26. 09:20
null

Nyitókép: Facebook/Kisvárda FC/Móricz Csaba

***

Várakozáson jócskán alul kezdte a szezont a Kisvárda FC. A várkerti labdarúgócsapat a 11. helyen szerénykedik, na nem az NB I-ben, ahol 6 évig szerepelt, volt ezüstérmes is – a másodosztályban! Két győzelem mellett három vereségnél tart Révész Attila csapata, amely kimondva-kimondatlanul a feljutást célozta meg. Maradtak is légiósok, ami egyenlő azzal, hogy kockáztatnak: csökken a központi bevételük, de versenyképesek kívánnak maradni. Ehhez képest döcög a szekér, amelyet a sokadszor vezetőedzőként beugró sportigazgató igyekszik ismét egyenesbe terelni.

Hullámvasutozás

Két vereségre (Vasas 1-3, Budafok 1-2) két siker (Tatabánya 1-0, Kozármisleny 3-2) volt a várdaiak válasza, s máris úgy tűnt, rendben vannak a dolgok Kisvárdán. Közben történt egy edzőváltás is, amit most egészen más megvilágításba helyez a saját maga által megbízott vezetőedző, aki korábban, még a tavaszi élvonalbeli időszak után kritizálta nyilvánosan a nemrég lemondó Feczkó Tamást. Azt vettette a szemére, hogy barátokkal veszi körbe magát, s túlzottan közvetlen a játékosokkal.

Nem csak barátkozni, hanem néha keményebben kell bánni a játékossal, ráadásul ezek anyagilag is nagyon megterhelték az együttest” – foglalt keményen állást május végén Révész Attila, aki két siker után elszenvedte az első vereségét a Kisvárdával, miután vasárnap 3-2-re alulmaradt Ajkán. Úgy, hogy a hazaiak 3-0-ra is vezettek... 

Itt még futotta egy mosolyra: Révész Attila gratulált az Ajka vezetőedzőjének, Schindler Szabolcsnak, majd borította a bilit
Fotó: Facebook/Kisvárda FC/Móricz Csaba

Edzőbuktatók?

Az 51 éves, az életét a futballban töltő, egyébként sikeres vállalkozó nem is fogta vissza magát, és az asztalra csapott a mérkőzés utáni kötelező sajtótájékoztatón.

Gratulálok a hazaiaknak, megérdemelték a győzelmet, elsősorban az első félidő alapján. Számunkra teljesen érthetetlen, ami ekkor történt, különösen az első tizenöt percben. Magyarországon divatba jött, hogy játékosok a turpisságukkal megbuktatnak stábokat, és most láttam én is, hogy vannak olyan futballistáink, akik, ha nem is megbuktatni akarnak másokat, de takarékon égnek. 

Van olyan játékos, aki aláírta a szerződéshosszabbítását és azóta nem futott ötszáz métert, az első félidő derekáig még a masszőröm is többet futott, mint ő bent a pályán.”

Driton Camaj is érezheti: nem megy a Kisvárdának az új szezonban (sem)...
Fotó: Facebook/Kisvárda FC/Móricz Csaba

Válaszlépések

A szakember neveket nem mondott, lehet tippelni kikre gondolt. Íme a Kisvárda kezdőtizenegye: Hrabina – Cipetic, R. Stefan, Jovicic, Körmendi (Szőr, 73.) – Matic (Bíró B., a szünetben), Babják (Ponomarenko N., 66.) – Molnár G., Mesanovic, Camaj (Soltész D., a szünetben) – Szpaszics (Gyurkó, 66.). Látható, Révész Attila a félidőben kettőt cserélt, „lekapta” a pályáról a montenegrói válogatott Driton Camajt is, aki négy éve játszik a szabolcsiaknál (136 meccsen 28 gólt és 20 gólpasszt hozott össze). A sportigazgató-vezetőedző jelezte, nem nézi tétlenül az alibizést.

Ezeken sürgősen változtatnunk kell! 

Nálunk más viszonyok uralkodnak, itt nem a klub fog bukni, hanem a játékos. A motivációnak és az alázatnak kell először helyre állnia. Az nem lehet, hogy a többi játékos kedvét és a klub alkalmazottjainak céljait aláaknázzák. 

A jó mentalitású játékos hibáit jobban elnézi az ember, de nincs mese, a motivált embereknek kell játszaniuk. Döbbenet, amit láttam... A második félidőben sikerült az ellenfél fölé kerekedni, ha van még néhány perc, egyenlítettünk volna. Az Ajka alázatból móresre tanított bennünket, megint kiderült, hogy nem lehet biztosra menni senki ellen, főként, hogy minden csapatban vannak nagyon jó játékosok” – fogalmazott Révész Attila, aki nyár elején felajánlotta a lemondását, ám marasztalták Kisvárdán. Újságírói kérdésre elmondta, a szezon közben távozott Feczkó Tamás „csalódott bennük”, azaz a játékosokban. „Becsapták, mondhatom ezt. Akik nála nem szerepeltek jól, megmutatták, hogy tudnak futballozni. A Tomi egy intelligens személy volt, nem akarta őket ostorral vagy adott esetben pénzbüntetéssel megregulázni, de a klubnak megvan ez a jogosultsága, és meg is fogják kapni, nem is akárhogyan” – adott betekintést a jövőben mosolygósan Révész Attila, aki keresi a Kisvárda új vezetőedzőjét...

Ezt is ajánljuk a témában

 

 

Összesen 98 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Voloka
2024. szeptember 07. 06:22
Futballiparban profi igaz szakmunkásokra lenne szükség. Nálunk nagyon kevés van belőlük, a többség egyszerű betanított munkás, aki azt hiszi már ért a szakmához. S aztán a pályán kiderül, hogy nem ért hozzá! Viszont kiharcolta a szakmunkásbért, s ráadásul dolgozni sem szeret.
Akitlosz
2024. augusztus 26. 11:59
Részben ellenérdekelt felek a csapat és az edző. Éppen úgy mint a főnökök és a beosztottaik. Van egy nagy halom bajnokság, de ugyan miért akarnának a csapatok feljebb jutni? Akkor többet kellene utazgatni a meccsekre, ami több idő és több pénz. Nehezebbek lennének az ellenfelek, ami több munka. Szigorúbbak lennének a feltételek. Miközben több pénze meg nem lenne a csapatnak, a fentiekre. Attól nem fog több néző meccsre járni, mert a csapat egy osztállyal feljebb játszik. És a támogatóknak sem lesz ettől több pénzük a csapat pénzelésére.
Ergit
2024. augusztus 26. 11:24
Kb 20 éve "divat"....
chief Bromden
2024. augusztus 26. 09:49
Vagy játékos uralom van az öltözőben, vagy eredmények.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!