A Liu testvérek a magyarok ellen – megszólalt Liu Shaoang

2024. október 22. 21:09

Az egykori magyar válogatott korcsolyázók Kínát képviselik a mieink ellen Montrealban.

2024. október 22. 21:09
Rotterdam, 2024. március 17. A kínai Liu Shaoang (b) és Liu Shaolin Sándor ünnepel, miután csapatuk győzött a rövidpályás gyorskorcsolyázók világbajnokságán, az 5000 méteres féfi váltó versenyének döntőjében a rotterdami Ahoy Arénában 2024. március 17-én.

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

A hét végén Montrealban megkezdődik a rövidpályás gyorskorcsolya már World Tour néven futó világkupa-sorozata, amelyen hat állomásából ötön magyar versenyzők is indulnak. 

A magyar korcsolyaaválogatott többek között a korábban a magyar, de egy ideje kínai nemzeti csapat tagjaiként korcsolyázó Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor ellen is versenyez majd

 – közölte a Magyar Nemzet. A Magyar Országos Korcsolyázószövetség kedden arról tájékoztatott, hogy a magyar sportolók már vasárnap elindultak a versenyre. 

A magyarok a montreali versenyt után egy héttel Salt Lake Cityben is korcsolyáznak, majd a decemberi két ázsiai verseny közül Pekingben nem lesznek ott, Szöulban viszont versenyeznek, csakógy, mint a februárban rendezett a két európai versenyen (Tilburg, Milánó). A vegyes váltóban olimpiai bronzérmes Jászapáti Petra meggyógyult tavalyi betegségéből, így ő ismét versenyez majd, mellette Kónya Zsófia, Sziliczei-Német Rebeka, Somodi Maja és Somogyi Barbara utazott el Kanadába, a férfiak közt pedig a honosított, dél-korai születésű Moon Wonjun Ferenc, Jászapáti Péter, Nógrádi Bence, Tiborcz Dániel és Bontovics Balázs vesz részt a montreali versenyen. 

Ott lesznek Kanadában a 2022 végén országot váltó és azóta kínai színekben versenyző Liu fivérek – Shaoang és Shaolin Sándor – is, akik az azévi téli olimpián még Jászapáti Petrával és a Kónya Zsófiával négyesben a magyar vegyesváltóval nyertek bronzérmet. 

A fiatalabb Liu, Shaoang egyéniben kétszer, bátyja, Shaolin Sándor egyszer nyert magyar válogatottként olimpiai banoki címet. Most azonban a magyarok ellenfeleként lépnek majd pályára. 

Ezt is ajánljuk a témában

A két Liu-t nem véletlenül „csábították el” a kínaiak, és azóta is biztos pontok kínai válogatottban. A kínai férfiacsapat tagjai: Liu Shaoang, Lin Hsziao-csün (Lin Xiaojuan), Szun Long (Sun Long), Li Ven-long (Li Wenlong), Liu Shaolin és Csu Ji-csing (Zhu Yijing). A tavalyi vb-n a kínai férfiváltó a döntőben Lin Hsziao-csün, Liu Shaoang, Liu Shaolin, Szun Long összeállításban diadalmaskodott, de az előzőleg jégre lépett Li Ven-long is kapott aranyat. (Lin Hsziao-csün dél-koreai születésű, és 2018-ban még Lim Hjo Dzsun néven lett olimpiai bajnok.) 

Ünnepel a kínai férfiváltó, Liu Shaolin Sándor a jobb szélen, mellette Liu Shaoang (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
Itt már kínai színekben a Liu testvérek
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Liu Shaoang egyértelműen vezéregyéniségnek számít a kínai nemzeti együttesben, a kínai médiában „A kínai rövid pályás gyorskorcsolyacsapat Liu Shaoang és Lin Hsziao-csün vezetésével indul a World Tourra” címmel megjelent cikk legalábbis erről tanúskodik. A kínai-magyar sportoló a világkupára készülve egy interjúban úgy fogalmazott, „Úgy gondolom, hogy az új lebonyolítású rendszerben sokkal nehezebb dolgunk lesz. A World Tour-sorozat állomásait mindenki úgy fogja fel, mintha világbajnokságon versenyezne, s közben immár rövidebb pihenőkkel és gyorsabb versenytempóval kell számolnunk. Meg kell találnunk a megfelelő ritmust ezeken a versenyeken.”

Liu Shaoang azt is elmondta, hogy a World Tour-sorozat harmadik állomását és a jövő évi világbajnokságot Pekingben rendezik, a jövő évi Ázsiai Téli Játékokat pedig ugyancsak Kínában, Harbinban, hazai közönség előtt pedig mindig nagy élmény számára versenyezni. Liu Shaoang kiemelte a World Tour-sorozat milánói állomását is, ami pedig azért lesz fontos mindenki számára, mert a 2026-os téli olimpiát Milánóban – és Cortina d’Ampezzóban – rendezik, így előtte terepszemlét tarthatnak.

 

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dixtroy
2024. október 22. 23:18
Hajrá shaojingjangok, sok a hülység, vagyok akik vagytok, tartozotk ahova tartoztok, hajrá.
kombinator-0
2024. október 22. 22:52
na húzzatok ... tudtok annyira magyarul, hogy értsétek???? kis gecik
anegy_
2024. október 22. 22:40
Ez egyértelmű, hogy ott lesznek, mi is és ezt viszont nekik is köszönhetjük! De akkor is , Hajrá MAGYAROK!!!!!!!
sexykitty-5000122
2024. október 22. 22:40
🍓 ️ ­É­r­­­t­­­é­­k­­e­­­l­d­­ ­a­ ­­­s­­­z­e­­­x­­i­ ­p­­u­­­n­­­c­­i­­m­­­a­t­ 👉 𝐖­­𝐖­­­𝐖­.­­­𝐗­𝟏­𝟖­­.­­­𝐅­𝐔­𝐍
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!