A bírók emiatt komolyabb büntetés mellett döntöttek, mint az előzőek, és Verstappent arra kötelezik, hogy valamilyen munkát végezzen, ami a közösség javát szolgálja”
– áll az indoklásban. Hogy pontosan mi lesz Verstappen feladata, majd a főtitkárral tartandó egyeztetés után derül ki.
Az eset érdekessége, hogy az FIA elnöke, Ben Sulayem éppen a mostani, szingapúri hétvégét megelőzően beszélt arról, szeretné, ha a versenyzők a jövőben kevesebbet káromkodnának a rádión, hogy jobb példát mutassanak a fiatal generációnak. A pilótákat aztán a csütörtöki médianapon meg is kérdezték az ügy kapcsán, Verstappen pedig azt mondta, szerinte nem a versenyzőket kellene újfent korlátozni, hanem inkább a televíziós közvetítésbe nem kellene bejátszani az efféle rádióüzeneteket.
Kérdés, mennyire zavarja meg a címvédőt ez a közjáték. Van ugyanis elé gondja Max Verstappenek, akinek folyamatosan fogy az előnye, a konstruktőri versenyben pedig hosszú idő után leszorult az élről csapata, a Red Bull. Vasárnap (14 óra, M4) választ kapunk, főképp, ha dacból még inkább beleveti magát a küzdelembe a holland pilóta. Csak nehogy a küzdelem hevében megint elszólja magát...