„Az olimpián hősök születnek, de a paralimpiára már hősök érkeznek!” – Nos, a magyar hősök szenzációs teljesítményt nyújtottak

Nyitóképen: Ekler Luca. Fotó: MW / Szabó Miklós

Akár csalódottak is lehetnénk, hiszen a párizsi játékok előtti eskütételen Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke (miután küldöttségünk 39 sportolója 13 sportágban és 68 versenyszámban állt rajthoz) azt mondta: „Mivel minden versenyt meg akarunk nyerni, csak a maximális teljesítménnyel lennék elégedett!”

Persze így sem kell megdorgálni senkit, hiszen az augusztus 28. és szeptember 8. közötti eseményen Magyarország kiemelkedően szerepelt. Lássuk a nem mindennapi listát!

Öt elsőséget szereztünk (Ekler Luca távolugrás T38; Konkoly Zsófia 200 méter vegyesúszás és 400 m gyorsúszás S9; Pap Bianka 100 m hátúszás S10; Kiss Péter Pál kajak KL1 200 m), hat ezüstérmet nyertünk (Illés Fanni 100 m mell SB4; Luterán Petra távolugrás T47; Konkoly Zsófia 100 m pillangó S9; női párbajtőrcsapat – Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna, Mező Boglárka, Veres Amarilla összeállításban; Pap Bianka 200 m vegyesúszás; Ekler Luca 400 m
síkfutás T38), és négy bronzéremmel gazdagodtunk (Major Endre asztalitenisz MS1; Pálos Péter asztalitenisz MS11; Pap Bianka 400 m gyors S10; Szvitacs Alexa asztalitenisz WS9).

Idézzük fel a legemlékezetesebb sikereket!

A magyar csapat legeredményesebb versenyzője, Konkoly Zsófia úszó már az első napon robbantott, hiszen gyengébbik számában, a 400 méteres gyorsúszásban is meglepte a világot, és aranyérmes lett. A pécsi kiválóság így idézte fel a helyszínen a Mandinernek a nem akármilyen sikert:

„Azzal tisztában voltam, hogy ebben a számban a második százam a leggyengébb, a többieknek pedig általában a harmadik, ezért úgy voltam vele: 200 méter után váltok ritmust – szerencsére abszolút bejött a taktika. Már csak azért is biztos voltam magamban, mert az utóbbi években a táv második felére tudatosan ráedzettem. Azt is tudtam, hogy nem akarok üres kézzel hazamenni Párizsból, és az­után, hogy már az első nap sikerült a maximumot nyújtanom, hatalmas kő esett le a szívemről. Ha már nem jön össze több aranyérem, akkor is boldogan megyek haza a paralimpiáról.” 

Dehogynem jött össze! A 200 méteres vegyesúszásban is – ez még mindig nem Zsófi fő száma! – maga mögé utasította a mezőnyt. A döntő kiélezett csatát hozott, amit jól jelez, hogy az 50 méter pillangó után Zsófi vezetett, ám a hát- és a mellúszást követően a nagy spanyol rivális, Núria Marquès Soto fordult elsőként, azonban a gyorsúszás végén honfitársunk csapott először a célba. A nem mindennapi csata után a PSN Zrt. kiválósága így nyilatkozott a París La Défense Arenában:

„Mivel abszolút felszabadultan úsztam, a legjobb idővel sikerült a fináléba jutnom. De némi egészséges versenydrukk azért volt bennem. A döntőben eleinte csak magamra figyeltem, a spanyol lányt csak az utolsó táv, a gyorsúszás előtt észleltem, hol is van. Eszembe sem jutott, hogy tartalékoljak, próbáltam végig a nyakán maradni, mert azzal tisztában voltam, hogy az utolsó szakaszon, gyorsúszásban jó hajrára vagyok képes. Bejött… Úgy érzem, mindent kiúsztam magamból, és a 100 méteres pillangóúszás mellett ma már a 200 méter vegyes is a kedvenceim közé tartozik.” 

Hátravolt még a slusszpoén, a 100 méter hát, amely nem várt fordulatot tartogatott. Ugyanis a klasszifikációt követően egy amerikai vetélytárs Zsófi kategóriájába került. Már az is döbbenetet keltett (az S9 kategóriára ez nem jellemző), hogy Christie Raleigh Crossley-t kerekesszékben tolták a rajthoz, ám a székből kiszállva, a vízben már tökéletesen használta mind a négy végtagját. Az aranyérmes az amerikai hölgy lett, Konkoly Zsófia másodikként csapott be, ám árulkodó tény: az amerikai úszócsapat többi tagja a mi klasszisunknak gratulált, és többen is azt mondták, neki kellett volna nyernie. 

Ha már úszás, nem mehetünk el Pap Bianka teljesítménye mellett sem: a Vasas versenyzője 100 méter háton első, míg 400 méter gyorson (S10) a harmadik helyen végzett. Ráadásul Bia a fő számában rajt-cél győzelmet aratott, ami rövidtávon elég ritka. De éppen ez volt a taktika fő eleme! A történteket így idézte föl a helyszínen: „Edzőmmel, Szabó Álmossal azt beszéltük meg, az elején adjak bele mindent, és robbanjak el a mezőnytől. Ezzel együtt érzékeltem, hogy a legnagyobb riválisom, az amerikai lány szinte a nyakamon van, és nem is sok hiányzott, hogy utolérjen, de hiába nem éreztem már a testem, fogytán volt az erőm, a szívem és a lelkem vitt előre!”

S ha már úszás, nem hagyhatjuk ki Illés Fanni személyét sem. A magyar parasport egyik legismertebb személyisége a 100 méteres mellúszás (SB4) döntőjében mindössze 4 század (!) különbséggel végzett a második helyen az olasz Giulia Ghiretti mögött, de egyáltalán nem volt csalódott:  „Miért lennék az?! Úgy jöttem Párizsba, hogy paralimpiai bajnokként és immár egy gyönyörű kisfiú édesanyjaként felszabadultan versenyezhetek, mindenféle teher nélkül, ez maximálisan sikerült. Ha a 100 százalékot vesszük, akkor 100 százalékos boldogságot érzek, hiszen remek versenyen vettem részt, élveztem minden pillanatát. Bármi történik, én már paralimpiai bajnokként halok meg, itt volt tehát az ideje, hogy más is győzzön.”

Ezzel együtt Fanni elárulta: esze ágában sincs abbahagyni az úszást, hiszen rendkívül élvezi a közeget, és ameddig bírja erővel, úszik tovább. Egy üzenetet is megfogalmazott a sorstársainak: „Soha semmilyen életszituációban nem szabad feladni! Én is hihetetlen mélységeket éltem át a szülés után, depresszióba estem, de sikerült kijönnöm belőle. Ma már tudom, egyetlen titok van, szívből kell élni!”

Stílszerűen ugorjunk át az atlétikapályára, hiszen a magyar küldöttség másik sikeres versenyzője Ekler Luca volt, aki fő számában, a távolugrásban magabiztos győzelemmel védte meg a címét, ráadásul 400 méteres síkfutásban is (a 100 méteres táv ötödik helye mellett) úgy nyert ezüst­érmet, hogy a finálé előtti világcsúcsnál ő is jobbat futott, ám a fantasztikusan teljesítő kolumbiai ellenfelét így sem tudta legyőzni.

Viszont ha lehetett biztos magyar győzelmet várni, az a női távolugrás (T38) fináléja volt, amelyben Ekler Luca nemcsak tokiói címvédőként, hanem világcsúcstartóként állt rajthoz. A döntő reggelén hatalmas zivatar zúdult a francia fővárosra, ám a TFSE versenyzőjét ez sem zavarta meg, taktikus versenyzéssel újra paralimpiai bajnok lett. 

„Úgy beszéltem meg az edzőmmel, Szalma Lászlóval, hogy hamar legyen meg az érvényes ugrásom, nyugodjunk meg, utána pedig lehet kockáztatni. Ez az oka, hogy az első két sikeres kísérlet után négy érvénytelen következett. Az is nagy önbizalmat adott, hogy tudtam, teljesen más dimenzióban mozgok, mint a többiek, hiszen év közben az épek versenyén is elindulok, ahol hihetetlenül szoros a mezőny, gyakran csak centiméterek döntenek. Ami Párizsban idegesítő volt, hogy a hatalmas esőzés miatt két ugrás között az átlagosnál többet kellett várni, ráadásul a harmadik kísérlet után az elektromos eredményjelző szenzora is elromlott, emiatt újabb húsz perc szünet következett. Ezek nem könnyítették meg a dolgomat, de megoldottuk a feladatot. Igazából három célom volt a távolugrás előtt – a címvédés sikerült, de azt hamar beláttam, ilyen körülmények között a paralimpiai és a világcsúcsomat nem tudom megdönteni.”  

Ekler Luca távolugróaranya mellett egy elsőségben még biztosak lehettünk: a kajakos Kiss Péter Pál (KL1) aranyérmében. A Budapest Honvéd versenyzője rendkívül nagy fölénnyel meg is nyerte a távot, ám aki ismeri őt, tudja, nem akármilyen mélységekből kellett felkapaszkodnia a csúcsra. Minderről így mesél az immár kétszeres paralimpiai bajnok kiválóság – aki még mindig csak 22 éves!

„Az elmúlt egy évem sokkal nehezebb volt, mint a párizsi kajakdöntő megnyerése. Nagy mélységeket kellett megjárnom…  Az év eleji, brazíliai meleg vízi edzőtábor még jól sikerült, azonban – nem sokkal a hazaérkezésünk után – egy kondiedzés közben részleges mellizomszakadást szenvedtem, amiből nehezen tudtam kijönni. Emiatt a szegedi Európa- és világbajnokságot is kihagytam, ami már csak azért is megviselt, mert a családom 2019 után láthatott volna újra élőben versenyezni. Szerencsére Párizsba kijöttek, és a helyszínen drukkoltak nekem.”

Azt is tudni kell: éppen e makacs sérülés miatt Péter csupán az utolsó, mindent eldöntő válogatón tudta kivívni a paralimpiai részvételt, ráadásul a legjobb barátja, Juhász Tamás elleni csatában.

„Tomival tényleg jóban vagyunk, nemcsak edzésen, hanem a hétköznapokban is együtt szoktunk lógni, sajnálom, hogy ő nem jutott ki Párizsba – de hát az élsport már csak ilyen. Néha kegyetlen, és az, hogy így alakult, szintén megviselt. Szerencsére a paralimpián már minden klappolt. Bár a táv elején kis híján beborultam a vízbe, aztán korrigáltam, és a futam második felére magabiztossá váltam. Ekkor már a biztonságra törekedtem, csak a győzelem lebegett a szemem előtt. Szerencsére jó volt az iramváltás, jól vettem fel a végsebességet, győzni tudtam. Belülről nem is tűnt annyira fölényesnek ez a diadal, de a lényeg, hogy megvan!”

S bár Párizsban a női párbajtőrcsapat tagjaként „csupán” egy ezüstöt nyert, mindenképpen ki kell emelni Krajnyák Zsuzsannát, aki immár a hetedik paralimpiáján vett részt, és a tizenharmadik érmét szerezte meg. A Kína elleni fináléra így emlékszik: „Tokió óta a döntő és az aranyérem volt a cél, utóbbit majdnem sikerült is megnyernünk. Folyamatosan néztük a kvalifikációt, és az összes versenyen úgy szerepeltünk, hogy a paralimpián a könnyebb ágra kerüljünk. Remekül küzdöttünk egymásért, aminek egy gyönyörűen csillogó ezüstérem lett az eredménye.”

Azzal kapcsolatban pedig, hogy immár a hetedik paralimpiáján vett részt, a magyar kerekesszékes vívás legendája így mesél: „Huszonnégy éve Sydney-ben nyertem az első érmemet… Tényleg nehéz szavakat találni. S az, hogy a hetedik paralimpiámról is éremmel tudok hazamenni, igazolja: van és volt keresnivalóm a fiatalok között. Annak idején, a kilencvenes évek közepén egy csodálatos világba csöppentem, rengeteg barátot szereztem, és fantasztikus utazás részese lehettem. Rendkívül sokat köszönhetek a sportágamnak, megtanított csapatszellemben gondolkodni, egymásért küzdeni, és az is több esetben bebizonyosodott: a rengeteg munka mindig megtérül. Egy kívülálló el sem tudja képzelni, mennyit dolgozunk a sikerért. Év közben az ép vívókkal együtt készülünk, szinte ugyanazokat a gyakorlatokat, iskolákat vesszük végig, mint ők. A párizsi olimpia előtt például rengeteget edzettem Muhari Eszterrel. Kölcsönösen elégedettek lehetünk egymással, hiszen ő egy meglepetésbronzot nyert Párizsban, én pedig a hetedik paralimpiámról sem térek haza érem nélkül.”

A paralimpiára tényleg igaz a mondás, amelyet az ötkarikás játékok megálmodójának, Pierre de Coubertin bárónak tulajdonítanak: nem az eredmény, hanem a részvétel a fontos, de egy másik sokat idézett sor talán még jobban kifejezi azt a szellemiséget, amelyet az esemény képvisel: Az olimpián hősök születnek, de a paralimpiára már hősök érkeznek!