„Kihoztuk a párizsi olimpiából a maximumot!” – helyszíni Mandiner-interjú Gyulay Zsolt MOB-elnökkel!

2024. augusztus 10. 16:57

A kétszeres olimpiai bajnok sportvezető szerint olyan országok hasítottak, amelyekre nem is gondoltunk, éppen ezért kedves az éremtáblázat 13. helye.

2024. augusztus 10. 16:57
FÜRJES Balázs; GYULAY Zsolt; WLADÁR Sándor; MILÁK Kristóf

Nyitókép, fotó: MTI/Kovács Tamás

***

A kajak-kenu versenyek helyszínén azonban elsőként természetesen a sportág eredményessége került terítékre. Gyulay Zsolt elmondta: 

„A lányok fantasztikus eredményeket hoztak, ám Lisa Carrington személyében egy szuperklasszis is volt a mezőnyben, ez pedig megpecsételte a sorsunkat. 

Csipes Tamara vezérletével a fiatal lányok erőn felül és tényleg fantasztikusan teljesítettek, 

nem is tőlük vártuk egyértelműen az aranyérmet”.

Köztudott, hogy a MOB elnöke a szöuli olimpián két aranyérmet szerzett (K1 500 méteren, és K4 1000 méteren, míg Barcelonában, ugyanezeken a távokon a második helyen ért a célba), így teljesen hiteles, ha sportágával kapcsolatban bővebben kifejtette a véleményét: 

„Tudomásul kell venni, hogy a  férfi kajak ennyire szoros, ennyire kőkemény! A Nádas-Tótka páros csodálatosat, elképesztőt ment, de sajnos  a fiúcsapatból hiányzott egy extraklasszis, bár azt gondoltuk, K-1 1000 méteren Varga Ádámnak és Kopasz Bálintnak is győzelmi esélyei lesznek. De el kell ismernünk, a cseh Josef Dostal szintén extraklassszis, aki taktikusan és nagyon nagyot ment. Ettől függetlenül Ádámnak volt egy kis esélye, hogy befogja, de hát ez most így alakult: ezen a távon egy ezüst- és egy bronzérem jött össze. Összességében a hét kajakérem csodálatos eredmény, sajnálom, hogy nem nyertünk aranyat, már csak azért is, mert ez a kajak-kenuban  1976 óta nem fordult elő!”

NÁDAS Bence; TÓTKA Sándor; GYULAY Zsolt
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke gratulál Nádas Bencének (balra) és Tótka Sándornak (jobbra) a férfi kajak párosok 500 méteres fináléja után. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A MOB elnöke a magyar küldöttség szereplésével kapcsolatban is kifejtette a véleményét.  

„Egy olimpia ilyen... Nehezen indultunk be, a közepén akadt egy kis hullámvölgy, de úgy érzem, eredményesen zártuk a párizsi napokat, kihoztuk belőle a maximumot. De a 20-30 évvel ezelőtti olimpiával azért is nagyon nehéz az összehasonlítás, mert

 óriási a versengés, olyan országok hasítottak, amelyekre nem is gondoltunk,

 ám az éremtáblázat 13. helye a lelkünknek kedves, úgy hogy örüljünk a sikereknek! A párizsi olimpia hangulata (a megnyitó ünnepség megosztottsága ellenére) fantasztikus volt. Ezt itt, a helyszínen mindannyian érzékeltük, ami pedig rendezési hiányosság volt, azt próbáltuk megoldani”.

Köztudott, hogy Magyarország sokáig versenyben volt a 2024-es olimpia rendezése kapcsán, és csupán az utolsó körben kellett búcsút mondani az álmainknak. Erre a felvetésre Gyulay Zsolt csak annyit felelt:

Mindennek eljön az ideje!

 

 

Kapcsolódó cikkek a Olimpia 2024 aktában.

Összesen 191 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
alexandrosz-2
2024. augusztus 11. 07:57
Te nem nyertél semmit gyulai. Leszerepeltetek. Asszisztáltál a mocskos elősködö bandáddal a woke őrülethez, a szabadvízi úszás szennyvizi úszássá silányitásához, az lmbtq deviancia bajnokainak nőket veréséhez, tornaszőnyegen női ruhába bújva faszlengetéséhez, az aljas és folyamatos bírói csalásokhoz. Ennyire telik tőletek. Pont, mint a geci csicska gazdád teszi a magyarokkal: nagy duma, hazugságok özöne, hamis tettek, sunyi alkuk és folyamatos lecsúszás. Ez minden csak nem sport, nem siker.
Héja
2024. augusztus 11. 07:03
A világ legjobbjai közt minden érmünknek örülni kell.
népnemzet
2024. augusztus 10. 23:24
Elszarták a Tao milliárdokat, és folytatódik a lefelé csúszás. És már csak 14. vagyunk...
elfújta az ellenszél
2024. augusztus 10. 22:44
Sportban soha nem árt szerénynek lenni. A bajnokok esetében szimpatikus választás, aki meg lemarad annak nincs is más lehetősége. És még a sportvezetőknek is ez ajánlható.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!