Imane Helif ellenfele is bátorította a magyar paralimpiai csapat tagjait

2024. augusztus 13. 20:22

A fogyatékkal élő sportolók párizsi seregszemléjén a magyar válogatott 39 fős delegációval vesz részt. Hámori Luca jókívánságait küldte a mieinknek.

2024. augusztus 13. 20:22
HÁMORI Luca

Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

 

Kedden délután letették az esküt az augusztus 28-án kezdődő és szeptember 8-ig tartó párizsi paralimpián versenyző magyar csapat tagjai. A budapesti Eiffel Műhelyházban tartott ünnepségen Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke azt kívánta a paralimpikonoknak, hogy minden váljon valóra abból, ami a fogadalmukban van.

„Legyetek olyan büszkék arra, amik vagytok, és arra, amit tesztek, mint amilyen büszkék mi vagyunk rátok! Együtt, erősebben mint valaha!”

 – idézte az MTI az elnököt.

Az eskütételnél a sportolók részéről a hetedik paralimpiájára készülő vívó, Krajnyák Zsuzsanna és az újonc sportlövő, Rescsik Csaba, a trénerek képviseletében Karnok Marcell para kajak-kenu edző, a hivatalos személyek nevében pedig Karakas Hedvig, a Látássérültek Nemzetközi Sportszövetségének sportbizottsági tagja mondta az eskü szövegét.

A párizsi paralimpián 39 fős magyar sportolói delegáció vesz részt. A csapat zászlaját a világversenyen ötödik alkalommal szereplő úszó, Illés Fanni viszi majd a megnyitón.

„Ma délután az a megtiszteltetés ért, hogy részt vehettem a magyar paralimpiai csapat eskütételén. Két hét múlva kezdődik számukra a paralimpia, ahol a magyar csapat képviselni fogja hazánkat. Igaz, én már túl vagyok az olimpián, de jó érzés volt látni őket és kívánom nekik, hogy érjék el az álmaikat és hasonló élményekkel gazdagodjanak Párizsban, mint ahogy én is.

Sok sikert kívánok az egész magyar paralimpiai csapatnak! Hajrá, Magyarok!”

– bátorította a mieinket a közösségi oldalán Hámori Luca, aki attól az algériai ökölvívótól kapott ki a vasárnap véget ért nyári olimpián, akinek a nemi identitása továbbra is vitatott. Imane Helifről továbbra sem tudjuk, hogy fiú-e vagy lány, mindenesetre férfi kinézete ellenére a nők között indulhatott, és az ökölvívók 66 kg-os súlycsoportjában mindenkit megvert, s olimpiai aranyérmet szerzett.

 

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pandaka pygmaea
2024. augusztus 14. 06:39 Szerkesztve
Csatlakozom az előttem szólókhoz (fogadatlan prókátorként Hámori Luca nevében is): a Mandiner szégyellje magát ezért a címért.
decalco-2
2024. augusztus 13. 23:38
Nem az első eset, hogy a Mandiner cím választása nem szerencsés. Mondhatnám, ez egy szemét módszer, amit sürgősen abba kéne hagyni! Ha ez így megy tovább, akkor az értelmesebb olvasóitok rövidesen undorral fog elfordulni tőletek.
mandala-3
2024. augusztus 13. 22:43
Megbocsájthatatlan bűne a NOB-nak és a MOB-nak hogy ringbe engedték Lucát!!
Ízisz
2024. augusztus 13. 20:52
Z. "Kezdődik: Megvan a paralimpia első transznemű versenyzője is 2024. AUGUSZTUS 13. - 09:59 Valentina Petrillo lesz az első nyíltan transznemű atléta, aki részt vesz a paralimpián, Olaszországot képviseli majd para-atlétikában Párizsban. Az 50 éves sprinter Petrillo, aki a T12 200 méteren és 400 méteren fog versenyezni, a BBC Sportnak elmondta, hogy a játékokon való részvétele "a befogadás fontos szimbóluma lesz". Andrew Parsons, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) elnöke a BBC Sportnak elmondta, hogy bár Petrillo "szívesen látott" Párizsban a World Para Athletics jelenlegi politikája szerint, szeretné, ha a sportvilág "egyesülne" a transzneműek politikáját illetően." Nincs vége!!! Itt a másik ocsmányság!!! 💯❗🤮
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!