Talpra állás és újrakezdés: Merre tovább jobboldal?

Szentesi Zöldi László: A magyar jobboldalnak kevés az ideje, de vannak lehetőségei

Kétségtelenül a Fideszt sürgeti legjobban az idő: ősszel cselekvő és hatékony politikát muszáj felmutatnia. Ha ezt elmulasztja, minden nappal, minden héttel közelebb sodródhat a kis és középpárti státuszhoz. De joggal bízhat abban, hogy 2,5-3 millió szimpatizánsát egy táborban egyesítheti, más szóval megtarthatja, illetve visszacsábíthatja őket, feltéve persze, hogy feleszmél a vereség pszichózisából. A küszöbönálló pártszakadás, vagy ha jobban tetszik, az elégedetlenek távozása aligha szűkíti érdemben a Fidesz mozgásterét: Ferencz Orsolyáéknak  nincs piaci résük a hazai közéletben, csekély támogatottságra számíthatnak. 

A következő néhány esztendő győztese a Mi Hazánk lehet. Ha ügyesen felépíti a saját imázsát, Toroczkai László pártja eredményesen szólíthatja meg a Tiszából kiábránduló, de a Fidesszel szemben továbbra is ellenérzéseket tápláló szavazókat, arathat a fiatalok körében, valamint leszakíthat szavazói csoportokat a korábbi kormánypártról. A Mi Hazánknak azonban előbb-utóbb mondania kell valamit partnerségi elképzeléseiről, hiszen egyedül aligha tud kormányt alakítani 2030-ban. Amennyiben a Fidesz és a Mi Hazánk helyi szinten és országosan képes együttműködni, közeledésüknek döntő jelentősége lehet négy esztendő múlva, amikor esetleg a meggyengült és hiteltelen Tiszát százezrével, milliószámra hagyják ott mostani szavazói. 

A magyar középjobbnak akkor lesz esélye a közeljövőben, akkor hódíthatja vissza régi állásait, ha megérti és alkalmazza a 21. század kommunikációs, hatalomtechnikai újításait. Ugyanakkor nem parancsszóra, nem központi rendeletekre, hanem alulról jövő kezdeményezésekre, tömegmozgásra, szellemi érdeklődésre van szüksége. Azonkívül nem reformmal, hanem határozott arculatváltással léphet ki mostani nehéz helyzetéből. Fel kell építenie új politikai hátországát, radikális és őszinte beszédre van szüksége a kényelmes tempó helyett. 

Azt hiszem, ősszel sok mindent, jövő tavasszal pedig szinte mindent el tudunk majd mondani a megújulás mértékéről, már csak azért is, mert – amint bevezető mondatunkban elárultuk – most tényleg sürget az idő. Fél év alatt el kell végezni a munkát, és Orbán Viktor nyilvánvalóan ugyanúgy tudja ezt, mint az ellenfelei. Ezért feszült közhangulatra, mozgalmas belpolitikai időszakra számíthatunk az előttünk álló néhány hónapban.

Bayer Zsolt: A Takla-Makán sivatagban

Ujgur nyelven a Takla-Makán azt jelenti: „a sivatag, ahonnan nincs visszatérés”. 

Mintha betévedtünk volna a Takla-Makánba. 

Ott vadászik ránk a Minótaurosz. 

S hogy ő ki? 

Kedves barátom mondta a következőket: „Tudd be a transzszilván fatalizmusomnak, de szerintem a hazai nemzeti politika olyan algoritmushátrányba és napjainkra immár pénzügyi hátrányba is került, hogy a parlamentáris demokrácia keretei között ebből már nem lehetséges a visszatérés. A választókat nyilván becsapják és kifosztják a globalisták, de a választói dühöt az algoritmusaikkal mindig becsatornázzák és elterelik, az amortizálódó bábjaik helyére új bábokat ültetnek majd, társadalmi gyűlöletet pedig bármilyen nemzeti politika iránt digitálisan képesek kialakítani és fenntartani. 2026 ezért több mint kormányváltás vagy rendszerváltás. Ez tragikus korszakváltás. Nem vigasz, hanem súlyosbító tényező, hogy egész Európában ugyanez zajlik. 2030 és 2035 között megérkezik az új Minótaurosz: az európai egyesült államok. Magyarországot 2030-ra hasonlóan fogják belekényszeríteni a föderális európai egyesült államokba, mint 1982-ben az IMF-be: államcsőd előidézésével. Az 1973-as és az 1979-es világpiaci olajárrobbanás miatt a Kádár-rendszer csak nyugati hitelekből bírta fenntartani a gulyáskommunizmust. 1981-ben a nyugati bankok leállították a hitelezést, az arab országok pedig elkezdték kivonni petrodollárjaikat az MNB-ből. Ezért 1982-ben Fekete János »megmentette« országunkat, úgy, hogy belökte az IMF-be. Jelenleg a »gulyáskapitalizmust« is csak folyamatos nyugati hitelből lehet fenntartani. Magyar Péterrel az államcsőd és a fizetésképtelenség küszöbére fogják sodortatni az országot, majd 2030 körül érkezik egy új »megmentő«, aki az összeomlás elől belöki az országot az európai egyesült államokba. Addig pedig megy a vetítés az abszolút filmszínházban.” 

Félek, barátomnak igaza van. 

Mi pedig bolyongunk a Takla­Makánban, és nem értjük, hogy kerültünk oda. Pedig odakerülésünkben benne van mindenki keze: Brüsszelé, a német – és még ki tudja milyen – titkosszolgálaté, Bogár Laci bátyám „háttérhatalmáé”, szóval mindenkié. 

És persze benne vagyunk mi is. A kudarcainkkal, a bűneinkkel, a sikereinkkel és az örök igazságainkkal együtt. 

Az örök igazságainkkal, amelyek egyre szűkölő, soványodó, fogyó körben hatnak még. 

De még hatnak. 

Ezért nem szállhatunk ki az egészből. 

Tisztességtelen lenne. 

Másik kedves barátom mondta: „Amúgy ez nem a Fidesz, illetve a politika kudarca, hanem az egész magyar értelmiségi osztályé, a bibói elité. A politikusokat könnyű elszámoltatni és számonkérni, de mikor fog önmagába nézni az orvosi, pedagógusi, jogászi szakma, az akadémiai és művészvilág, és elszámolni mindazzal, amit az elmúlt harminchat évben művelt, vagy amit elmulasztott? Ma is tettestársak a gonosztettekben, vagy csak néma cinkosok – tisztelet a kivételnek. A tömegnek nem dolga, hogy erre legyen igénye. Nekünk viszont igen, és nem a sátánnal kell vitázni, hogy miért gonosz, hanem önmagunkkal, hogy miért nem tettünk meg mindent a családunkban, a hivatásunkban, a köz- és a mindennapi életben, hogy ne a gonosz győzzön. Az előbbi felsorolásból az egyházainkat ki is felejtettem, pedig – sok más mellett – arra a kérdésre is választ kéne adni, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem megalapítása után három és fél évtizeddel miért nincs egy magát megszervezni, az értékeiért kiállni és a nemzetét vezetni képes keresztény értelmiség-elit, csak a Tarr Zoltánok vannak.” 

Félek, ennek a barátomnak is igaza van. 

Ám ezek az igazságok nem fognak bennünket kivezetni a Takla-Makánból. 

Azonban mit kérünk naponta a mi Atyánktól, amikor elmondjuk a Miatyánkot? „Legyen meg a Te akaratod!” Ha az az akarata, hogy elvesszünk, méltósággal el kell fogadnunk a megváltoztathatatlant. Ám ha nem az ő akarata, hogy elvesszünk, aggodalmaskodhatunk bármennyit, akkor sem fogunk elveszni. Hiszem, hogy a Jóisten nem elveszejteni, hanem életre ébreszteni akarja a fehér-keresztény-magyar embert. 

Mondtam már: 1914, 1919, 1920, 1944, 1945, 1949, 1956 – nagyszüleink és szüleink ezt mind végigélték, és a legtöbbjük még 1990 előtt meg is halt. Mi pedig az ő élni akarásuknak is köszönhetően itt vagyunk, és békében, biztonságban és viszonylagos jólétben leélhettünk hatvan évet. Ezt most közösen elrontottuk, és várjuk, hogy mi lesz. De úgysem tud más lenni, mint amit az Úristen jónak lát. 

Mondom, talpra állás és újrakezdés. 

Jó, ha az egészből ennyit megjegyeztek. Talpra állás és újrakezdés. Ez a kivezető út a Takla-Makánból.

Szabó László: Hogy mikor?

Ha… 

Az 1990-ben történteket nem rendszerváltásnak, hanem rendszerváltoztatásnak hívjuk. 

Kétkamarás parlament jön létre, az alsóházban helyet kapnak a hivatásrendek, az érdekképviseletek, a külhoni magyarok, a köztestületek. Olyan magasra emelik a kormánytagok, a polgármesterek, az országgyűlési és önkormányzati képviselők fizetését, hogy minőségi módon élhessenek, és egyiküknek se jusson eszébe lopni. 

Az előzetes regisztráció kötelezettségével be­vezetik a választójogot a 16 és 17 éveseknek. 

Nem vezetik be az eurót, és kilépnek az Európai Ügyészségből. 

Létrehozzák a jövőügyi minisztériumot. 

A zöldmezős vállalkozások adóterhelése minimális lesz. 

Tényleg „elfér egy adóbevallás egy söralátéten”, nem idegesítik az embereket és a vállalkozásokat mindenféle felesleges adminisztrációs baromságokkal. 

Minden gyalogos-jelzőlámpához kötelező lesz hangjelzőt szerelni a látássérültek segítésére. 

A cégek bizonyos árbevétel felett kulturális mecenatúrára lesznek kötelezve. 

Játékfilm készül Luxemburgi Zsigmondról, Trianonról, a Don-kanyarról és Puskás Ferencről. 

Magyar szerzők által írt musicalt játszanak Kempelen Farkasról, a marslakó tudósokról és a Rubik-kockáról. 

Megépítik a sportmúzeumot és a rockmúzeumot. 

Teljes egészében megtiltják a dohányzást és az „all you can eat” menüket Magyarországon. 

Kevesebb társadalombiztosítási járulékot fizet, aki rendszeresen sportol. 

Minden roma gyerek bokszol, focizik, zenél, táncol, szakmát és/vagy érettségit szerez. 

A sportegyesületek tevékenysége nem sport-, hanem ifjúsági ügynek minősül. 

21 éves korig nem lehet alkoholt vásárolni, és egyébként jelentősen megnövelik a jövedéki adóját. 

Bevezetik a mindennapos művészetoktatást az iskolákban, szigorítják az érettségi és a diplomaszerzés kritériumait. Nem kevesebbet, hanem többet kell tanulni az iskolákban. 

Létrejön a „Higgadtság, Nyugodtság” mozgalom, és a választási szlogen az lesz, hogy „A világ legjobb dolga magyarnak lenni!”. 

És végül: újranyitják a Lipótmezőt. Lennének páciensek bőséggel. 

Na, ha majd ilyesmikre – jó sokra – elszánja magát a polgári oldal, meg is tudja érvelni ezeket, és el is hiszik neki, hogy meg akarja és tudja tenni, na, majd akkor újra kormányra kerül.

Gajdics Ottó: Kisebbségben Magyarországon

Életem java részét kisebbségben éltem le. Büdös kulák, mondták a nagyapámnak, rohadt ellenforradalmár, mondták a nagybátyámnak, tiszta hülye, mondták nekem, amikor nem léptem be az MSZP-be fényes karrier reményében. Nem csoda hát, hogy a harcos antikommunizmus lett gondolkodásom egyik meghatározó eleme. Ennél csak a nemzeti elkötelezettség vált fontosabbá. Harmincéves lettem, mire először valóban külföldre utaztam, addig csak az elszakított országrészek csodálatos tájaira jutottam el. Megrendítő volt számomra, amikor azt láttam a felvidéki boltos szemében, hogy érti, mit kérdezek, de nem mer magyarul válaszolni, és az is, amikor hatszáz kilométerre a határtól ízes magyarsággal igazítottak útba, mert eltévedtem Erdélyben. Nem egyszerűen csak fájnak a mai napig Trianon sebei, hanem minden magyarért önként vállalt felelősség nyomja édes teherként a vállamat. Hamar kipusztult belőlem a proletár internacionalizmus fiatalon belénk oltott vírusa, és egy olyan nemzeti alapon szerveződő politikai közösség tagjaként léphettem át az ezredforduló küszöbét, amelynek jelszavai ismét a haza és haladás voltak. Szemben az internacionalistából globalistává vedlett balliberálisokkal, akik mindenről úgy beszéltek, hogy haza vagy haladás. Avíttas, mucsai, hátrafelé nyilazó árvalányhajas nácinak hívtak bennünket az önmagukat progresszívnak valló posztkommunisták. 

Csodálatos érzés volt, amikor 2010-ben ez a politikai közösség kétharmados győzelmet aratott, és meghirdethette a határokon átívelő nemzetegyesítés programját, az első intézkedések között megadva az állampolgárságot a határainkon túlra szakadt nemzettestvéreinknek. Majd teljesen új gazdaság- és társadalompolitikát kezdett megvalósítani, nem a szabadság, egyenlőség, testvériség, hanem az Isten, haza, család hármas jelszava mentén. Euforikus hangulatban vágtunk neki a munkaalapú gazdaság, a családcentrikus társadalom és a keresztény, konzervatív értékek fundamentumaira támaszkodó nemzetépítésnek. De milyen érdekes, abban soha nem hittünk igazán, hogy többségbe kerültünk volna. Most „szélesen megyünk”, mondta egyszer Orbán Viktor, vagyis csatlakozhat bárki, aki tud és akar tenni valamit a magyarság felemelkedéséért. Jött is boldog-boldogtalan, olyanok is, akik nem tudták betartani a közösség alapparancsát, miszerint soha senki nem helyezheti a magánérdekét a közösség érdekei fölé. Nem vettük őket észre, és nem taszítottuk ki őket időben a sorainkból, amiért kegyetlenül megbűnhődtünk. Idén április 12-én ismét kisebbségbe kerültünk. 

Nincs is más dolgunk, mint összefogni és mindennap tenni valamit a globalista önkényuralom ellen, vagyis minden tőlünk telhetőt vállalni a nemzet megmaradása, a haza felemelkedése érdekében. Az erős nemzetállamok Európáját akarjuk, nem akarunk egy kevert népességen alapuló, multikulturális európai egyesült államok periferikus tartományában élni. Van tehát miért és van mi ellen is küzdeniük a patriótáknak kisebbségben is.

Nyitókép: Pixabay