„Pótolhatatlan űrt hagyott maga után” – elhunyt az FTC és a magyar sport legendája

2024. július 23. 10:17

Rövid betegség után, 75 éves korában hagyott itt minket Solti Antal, a magyar tőrvívás meghatározó egyénisége.

2024. július 23. 10:17

Nyitókép: hunfencing.hu

 

A mindig kedves, mindig vidám Solti Antal életét teljes egészében a vívás határozta meg. A Budapesti Honvédban kezdett edzősködni, majd az MTK-ba már ismert és sikeres szakemberként került, és a kék-fehéreknél az ország egyik legerősebb tőr szakosztályát építette fel az esztendők során. Ekkor már a válogatott mellett is dolgozott. Mindenkit ismert a vívóvilágban, és őt ugyancsak mindenki ismerte, mi több elismerte. 

Azokban az esztendőkben került a kezei közé, bizonyos Mohamed Aida, aki világbajnoki ezüstérmével és olimpiai negyeddöntőivel a magyar tőrvívás utóbbi negyven évének legeredményesebbje lett. 

Tán olyan kapcsolat az egész magyar vívósportban, megkockáztatjuk, a magyar sportban nem volt, mint az övék. Negyven évig működött köztük az edző-tanítvány párosítás, függetlenül attól, hogy Aida melyik klubban vívott, illetve hogy a mester melyik szakosztályban dolgozott – írja a Magyar Vívó Szövetség a honlapján. Solti Antal azt még megérte, hogy Aida júniusban, 48 esztendősen a női tőrcsapat tagjaként Bázelban Európa-bajnoki bronzérmet nyerjen. A héten kezdődő párizsi játékokat már nem várta meg, tán azért, mert azon a korábban hét olimpián részt vevő tanítványa nem indul…

Hogy Aida éltette-e a Mestert, vagy fordítva, azt lehetetlen megmondani. Ám, hogy egészen kivételes párost alkottak, az bizonyos. 

Solti élete utolsó éveit már a Ferencvárosnál töltötte. Itt már fogyott a kezdeti lendület, az unokák és a kert legalább olyan fontos volt számára, mint a vívás – ilyesmi korábban elképzelhetetlen lett volna. Ám abban, hogy vívószakosztályt alapított a legnépszerűbb magyar klub, elévülhetetlen érdemei voltak Solti Antalnak. 

A mester a nyári kánikulában, Majoson, a kertjében lett rosszul. Azt mondják, a hőség lehetett a baj egyik okozója. A szakma szerint meg inkább az, hogy már legalább egy hónapja nem volt vívóteremben. Régebben ez sosem fordulhatott elő, Solti élete a vívás nélkül egész egyszerűen elképzelhetetlen volt.

Solti Antal halálával pótolhatatlan űrt hagyott maga után a magyar tőrvívásban, a honi vívásban. A mestert a Magyar Vívó Szövetség és a Ferencváros saját halottjának tekinti. 

 

Összesen 112 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2024. július 23. 16:20
Tónival a Honvédban ismerkedtem meg egy nagyon vidám, szerethető ember volt. Vass Laci bácsi volt a mestere. Amikor én abbahagytam hallottam, hogy Tóni letette a mester vizsgát és edző lett. Néha versenyeken találkoztunk a tanítványai nagyon szerették. Az unokám amikor elkezdett vívni örültem, hogy Tóni lesz a mestere, de épp akkor elhagyta a Honvédot. Isten nyugosztalja!
makrancos-kata
2024. július 23. 10:42
fantasztikus életút, fölment az égbe megszúrni athosporthosaramist
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!