Ki az a spanyol csodagyerek, akiért minden követ megmozgatott az angol sztárcsapat?

2024. július 05. 14:19

Elképesztő karriert jósolnak a szakemberek Marc Guiunak, aki góllal debütált a Barcelonában, nyáron pedig már le is csapott rá a Chelsea.

2024. július 05. 14:19
Szabó Péter

Fotó: Chelsea Football Club/Facebook

Július elején aláírta szerződését a Chelsea együttesével Marc Guiu, a legújabb spanyol csodagyerek, aki 17 évesen góllal debütált a Barcelonában, majd hosszú vacillálás után végül a szezon végi távozás mellett döntött. Mint elárulta, gyerekkori álma volt a Premier League-szereplés, így mostantól London kék felében igyekszik elkápráztatni a szurkolókat. Óriási fogás lehet a szupertehetség, legalábbis ebben bíznak a Chelsea szurkolói. Szóval nézzük: ki is az a Marc Guiu?

Tavaly ősszel, egészen pontosan 2023. október 22-én az Athletic Bilbao látogatott Barcelonába a La Ligában. A felek nem jutottak dűlőre egymással, így Xavi becserélte csodafegyvereit a második félidőben: Lamine Yamal után a 79. percben Marc Guiu is pályára lépett, aki 23 másodperccel később megszerezte a győztes gólt! Egy pillanat alatt berúgta a futballvilág ajtaját – írja a Sky Sports.

A gyerekkortól az első csapatig

A csodagyerek végigjárta a klub utánpótlását a La Masián, ahonnan a rendkívüli sérüléshullám idején, 17 éves korában irányították a felnőtt csapat edzéseire. Többek között a lengyel szupersztár, Robert Lewandowski sem volt bevethető, így Xavi a fiatalokhoz nyúlt, szüksége volt egy gólerős támadóra. Ennél jobban aligha sikerülhetett volna a premier, így érthető, hogy a látványos debütálás után egy csapásra minden reflektorfény az ifjú támadóra irányult.

Most mindenki Marc Guiuról beszél. Tíz éve érkezett a klubhoz, amikor hét éves volt. Ennyit kellett várnia, mire bemutatkozhatott az első csapatban. Ez hosszú idő, de megérte, mert minden évben át kellett mennie a vizsgán. Egész életében ezzel a nyomással élt, így felkészült a felnőtt futballra”

– fogalmazott Albert Capellas, a Barcelona korábbi, utánpótlásért felelős igazgató-helyettese a Sky Sportsnak.

Guiu egyik napról a másikra bekerült a köztudatba, nem kapott annyi szerepet, mint a még nála is fiatalabb Lamine Yamal, de személye a fényes jövőt jelentette az ezer sebből vérző Barcelonának.

Nem volt félelem az arcán. Mondtam neki, hogy kap egy esélyt és rögtön élt vele! 

– emlékezett vissza Xavi az Athletic Bilbao ellen szerzett gólra, majd azt is elárulta a katalán szakember, hogy Guiunak megvan az a különleges képessége, hogy el tudja hitetni, ő lehet a különbség egy kiélezett szituációban.

Mit láttak ebben a fiúban a Barcelonában?

A sikeres bemutatkozásig vezető út azonban nem volt simára kövezett: 13-15 éves korában nem volt törzsvendég a barcelonai korosztályos csapatokban, mert kamaszkorában a hirtelen növekedése miatt sokat fájt a térde, olykor huzamosabb ideig nem tudott sem edzeni, sem játszani. A klub és a játékos részéről is türelemre és kitartásra volt szükség.

Guiu ráadásul nem a tipikus „La Masia-termék”, hiszen miközben a labdabirtoklásra, irányításra és rövid passzokra építő játékot oktatják a klubnál, a 18 éves csatár sokkal inkább egy modern 9-esként jellemezhető. Azaz, olyan kivételes befejező, aki remekül fejel, gyors, erős, a végletekig ki kell szolgálni, de ami egy támadónál a legfontosabb, megvan az érzéke, hogy gólokat szerezzen.

Ezt is ajánljuk a témában

Tavaly nyáron Magyarországon is megcsodálhattuk ezeket a különleges képességeket, miután Guiu négy gólt is szerzett a spanyol válogatottban a hazánkban rendezett U17-es Európa-bajnokságon. Ezzel a gólkirályi címet megszerző Lamine Yamal mellett szintén négy góllal végzett (Yamalt a gólpasszai repítették az élre) – a marokkói származású spanyol szélső nem mellesleg jelenleg a felnőttek Eb-jén vitézkedik!

Korosztályos csapda

A Barcelona korábbi, utánpótlásért felelős igazgató-helyettese egy érdekes részletre is rávilágított Guiu kapcsán. A klubnál pallérozódó fiatalok szerint a felnőttek között könnyebb dolga van egy feltörekvő tehetségnek, mint a saját korosztályában...

„Amikor olyan játékosokkal beszélek, akik az akadémián nőttek fel, és van összehasonlítási alapjuk, mindig megjegyzik, hogy sokkal könnyebb a felnőttek között bizonyítani, mint a saját korosztályukban. Tapasztaltabb, jobb, technikásabb játékosok alkotják a keretet, jobbak a körülmények, jobbak a pályák. Lehet, hogy ellentmondásosan hangzik, de van benne logika.

Az első csapatban, ahol a legjobb játékosok vesznek körül, fiatal játékosként könnyű a dolgod. Amikor megkapod a labdát, a többi játékos mindig mutatja magát, hogy segítsen.

Például, amikor kapsz egy passzt, az mindig jó passz. Soha nem pattog a labda. Mindig a jobb lábhoz kerül, a megfelelő pillanatban, a megfelelő időzítéssel” – tette hozzá Capellas. Így volt ez Guiu esetében is, aki élt is a már említett eséllyel.

Élet Barcelona után?

Guiu Barcelonában tehát átesett a felnőttek közötti bemutatkozáson, a helye azonban ennek ellenére nem volt garantált tavasszal, és nem lett volna garantált a folytatásban sem a kezdőcsapatban. A szenzációs őszi berobbanás után Guiunak türelmesnek kellett lennie. Mióta januárban betöltötte a 18. életévét, volt néhány fellépése a Király-kupában, a bajnokságban azonban egy mérkőzés se jön ki a játékperceiből...

Hosszas őrlődés után végül úgy döntött: újabb kihívást keres magának, és mivel gyerekkora óta a Premier League-be vágyott, július elején megállapodott a Chelsea együttesével.

Mind a fejjátéka, mind a technikai képzettsége alapot szolgáltat a kimagasló élvonalbeli szerepre, fizikálisan teljes mértékben alkalmas a szigetországi „darálóra”, ugyanis ha valahol, akkor Angliában biztosan nem finomkodnak majd vele a védők.

Ezt is ajánljuk a témában

A Chelsea mindenesetre bízik benne, hogy Guiu ki tudja aknázni a tehetségében rejlő potenciált, azért perkálta le a 6 millió eurót a pénzszűkében lévő katalán óriásnak, hogy magához láncolja a támadót.

A hírek szerint az eddig évi 60 ezer eurót kereső csatár a Kékeknél hetente keres majd 50 ezer fontot – és ezzel csak az utolsók között lesz a keretben.

A londoniak a szokásukhoz hűen ebben a transzferablakban sem tétlenkednek, idén nyáron is folytatják az alapos bevásárlást és továbbra is vadásszák a tehetségeket a világ minden pontjáról. Hogy Guiu és az új menedzser, Enzo Maresca vezette Chelsea mire megy egymással, az augusztus közepén kezdődő PL-szezonban kiderül!

 

Összesen 77 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
deniel
2024. július 06. 17:50
ez nem Szoboszlai.. nem hasonlít rá..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!