Egri Viktor szerint ha nem verték meg a magyar válogatottat, az csak azért volt, mert „folyamatosan mellénk állt a szerencse”

2024. július 08. 12:05

Marco Rossiról is beszélt az újságíró.

2024. július 08. 12:05
null

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Egri Viktor interjút adott a Jelen magazinnak, ahol kendőzetlenül elmondta véleményét válogatottunk teljesítményéről, és Marco Rossiról is. Mint fogalmaz,

szerintem körülbelül ez a válogatott szintje, csak az előző időszakban nem ehhez szoktunk. Az történt, hogy felülteljesített a válogatott a selejtezőben.”

Azzal folytatja: a magyar válogatott kétszer megverte a szerbeket úgy, hogy „egyik meccsen sem volt igazán jobb az ellenfélnél, és a többi eredmény is úgy jött, ahogy nekünk volt jó”.

Folyamatosan mellénk állt a szerencse is, aminek köszönhetően hosszú időn át veretlen maradt a csapat, ami generált egy elvárást, mert azt a tanulságot vonta le a legtöbb ember, hogy most már magasabb szinten van a magyar csapat”.

A műsorvezető-újságíró ezután Marco Rossira is rátért, szerinte az olasz tréner célkitűzése, miszerint „ne csak defenzíven, kontrákra tudjanak játszani, hanem velük nagyjából azonos kaliberű ellenfelekkel szemben, dominálva nyerni, vagy egyáltalán dominálva futballozni is képesek legyenek” nem sikerült.

Egri szerint Szoboszlai Dominik, a csapat kapitánya „nagy terhelésből jött, úgy érkezett meg, hogy romlott a formája”, továbbá hozzátette, hogy a felkészülés is későn kezdődött meg: „az előző két Európa Bajnokságon a válogatott már május elején el tudta kezdeni a felkészülést, mert volt annyi NB1-ben focizó játékosunk. Idén több a légiós, és csak május végén tudták megkezdeni a felkészülést”.

 

 

Kapcsolódó cikkek a Foci Eb 2024 aktában.

Összesen 125 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ProletarFC
2024. július 11. 07:45 Szerkesztve
Szalai Ádámmal volt igazán erős ez a válogatott amikor Szoboszlaival együtt vitték a csapatot. Az angliai 0-4 volt az egyértelmű bizonyíték arra, hogy ez egy erős csapat, nem lehet leszólni. Az egy más kérdés, hogy a nemtúl sikeres EB után most egy új ciklus és korszak jön. A válogatott világbajnokságra való kijutása lesz az alapcél, nyilván, hiszen tarthatatlan, hogy a mexikói 0-6 óta nem állt még teljesen lábra a magyar labdarúgás.
chief Bromden
2024. július 09. 05:52
Talán még halljuk majd közvetíteni. Gombfocit.
letsgobrandon-2
2024. július 08. 14:26
angolokat megvertük otthon 0-4-re mert szerencsénk volt... ezt a buzit... pff
syphax
2024. július 08. 13:48
".....„folyamatosan mellénk állt a szerencse”" ILYEN NINCS!!!! MERT. VAGY "SZERENCSE" ÉS AKKOR AZ CSAK EGYSZERI ÉS NEM LEHET FOLYAMATOS. VAGY "FOLYAMATOS", DE AKKOR AZ MÁR NEM SZERENCSE.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!