Cselgáncs: Ungvári Attilát a világranglista-vezető, Özbas Szofit a vb-ezüstérmes búcsúztatta iponnal

2024. július 30. 18:03

Mindkét dzsudokánk a legjobb 16 között esett ki Párizsban.

2024. július 30. 18:03
CASSE, Matthias; UNGVÁRI Attila

Nyitókép, fotó: MTI/Illyés Tibor

***

Olimpiai ezüstérmes kiválóságunk, a már visszavonult Ungvári Miklós öccse egy aranypontos győzelemmel kezdte a játékokat: a kazah Abilajhan Zsubanazart verte egy belső combdobással, amely egy vazarit ért.

A legjobb 16 között Ungvári Attila egy igazi nagyhalat fogott ki, ugyanis a belga Matthias Casse 2021-ben világbajnoki címet szerzett, de emellett három vb-ezüstöt is nyert már, emellett a kitűnő formáját igazolja, hogy a 81 kg-os súlycsoportban ő a világranglista-vezető. Ezena meccsen is az úgynevezett aranypont döntött, de ebből ezúttal nem a mi fiúnk került ki győztesen, ugyanis a világklasszis ellenfél iponnal győzött. A magyar csapat 35 éves versenyzője a meccs után a következőket mondta el:

„Úgy éreztem, az elején én irányítottam, éppen ezért talán ebben az időszakban kellett volna meglepnem. A hosszabbításban valahogy átesett ezen a holtponton, elkezdett jókat indulni, megérezte az ütemet, és a végén ebbe futottam bele. 

Elég sokat kiadtam magamból, de ezek után különösen fájdalmas egy olimpián így kikapni”

 

A nap másik magyar cselgáncsozója, Özbas Szofi helytállásában azért is bízhattunk, mert a legutóbbi világbajnokságon bronzérmet szerzett. Ennek ellenére az első mérkőzésen kicsit féltettük őt, hiszen az Európa-bajnok Renata Zachovával hozta össze a sors. Hamar kiderült: fölösleges volt az aggodalom, hiszen miután a rivális két intést kapott, 22 éves kiválóságunk egy vazaarit érő belső horoggal legyőzte őt. 

ÖZBAS Szofi
Özbas Szofi (kékben) – a padlóra került... Fotó: MTI/Illyés Tibor

A legjobb 16 között Szofi az olimpiai bronzérmes Catherine Beauchemin-Pinard-ral találkozott, és a kanadai sajnos a találkozó vége előtt fél perccel egy iponnal búcsúztatta reménségünket. Érthető, hogy a meccs végén Özbas Szofi igencsak elkeseredett:

„Még nem igazán tudom, hogy mit gondolok, gyorsan vége lett a napnak és ennek az időszaknak is. Szerettem volna ezt a napot kicsit tovább élvezni”

  

 

Kapcsolódó cikkek a Olimpia 2024 aktában.

Összesen 77 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rugbista
2024. július 30. 18:09
Business as usual in Paris. Az esélyeseink leégnek, azok, akik esélytelenek, nem okoznak meglepetést.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!