Az ukrán kispadon Szerhij Rebrov, a Ferencváros korábbi vezetőedzője ült, és jól irányította a csapatot, mert hiába múlták felül az ukránokat a németek szinte minden mutatóban, egyetlen gól sem tudtak szerezni. A Neuer – Kimmich, Anton, Tah, Mittelstädt – Andrich, Gross – Musiala, Gündogan, Wirtz – Havertz összeállítású német együttes egyértelműen jobban játszott mint ellenfele, de – közhelyesen szólva –
a focit gólra játsszák – ez meg nem jött össze a német csapatnak.
Pedig az első játékrészben Gündogannak és Jamal Musialának is volt esélye a gólszerzésre, de akár az ellenfél is vezethetett volna, ha Neuernek nem sikerül kivédenie Jaremcsuk lövését. A német kapitány a félidőben beküldte Deniz Undavot és Chris Führichet, a 60. percben pedig Maximilian Beiert, aki szinte azonnal többször helyzetbe került, de először a lécet találta telibe, második próbálkozását pedig kiszedte az ukrán kapus Anatolij Trubin. A másik oldalon Mudrik veszélyeztetett, de betalálnia neki sem sikerült, ezért gól nélküli maradt a meccs.