Az UEFA közleményt adott ki: Nem hibázott az orvosi stáb Varga Barnabás ellátásakor

2024. június 24. 17:52

A szövetség szerint minden rendben volt.

2024. június 24. 17:52
VARGA Barnabás

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) hétfőn közleményben védte meg az egészségügyi stábot, amely Varga Barnabás súlyos sérülésénél működött közre vasárnap este a skótok elleni, stuttgarti Európa-bajnoki mérkőzésen.

A Ferencváros csatára a 68. percben ütközött a skótok kapusával, ami után hosszú percekig ápolták a pályán, majd lepellel körbe kerítve hordágyon hagyta el a gyepet, a stadionból pedig az egyik helyi kórházba szállították. Ott hétfőn többszörös csonttörés miatt arcműtéten esett át, és legkorábban szerdán engedhetik ki. „A koordináció a helyszínen lévő összes egészségügyi személyzet között profi volt, minden orvosi folyamat a vonatkozó előírásoknak megfelelően történt. Nem volt késés a játékos kezelésében és ápolásában” – írta az UEFA a dpa német hírügynökségnek küldött közleményében.

Ezt is ajánljuk a témában

Többen – köztük a magyar csapatkapitány, Szoboszlai Dominik –  is kritikát fogalmaztak meg,

nem értették, hogy a mentősök miért nem rohantak be azonnal a pályára és miért nem hozták be gyorsan a hordágyat.

„Szeretnénk egyértelművé tenni, hogy a csapatorvos másodpercekkel az eset után már beavatkozott. Közvetlenül ezután egy másik orvos végzett el vizsgálatot a szokásos orvosi gyakorlatnak megfelelően. A mentőcsapat az előírásoknak megfelelően a pálya szélén várt és utána érkezett a hordágy, amikor kérték a játékos elszállítását” – fogalmazott az UEFA, amely szerint a reagálás nem volt lassú.

Ezt is ajánljuk a témában

Az A csoport harmadik fordulójának mérkőzését a magyar válogatott 1-0-ra nyerte meg Csoboth Kevin 100. percben lőtt góljával, ezzel három ponttal a harmadik helyen végzett és még reménykedhet a nyolcaddöntőbe jutásban.

(MTI)

Ezt is ajánljuk a témában

***

 

Kapcsolódó cikkek a Foci Eb 2024 aktában.

Összesen 195 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
flesh ripper
2024. június 26. 10:10
Szégyen, Németország
Patika
2024. június 26. 08:35
Kit érdekel mit tol az UEFA? Au jobban számít, hogy a magyar belpolitika agyar péterezésből meg bukott fociból áll k i z á r ó l a g. (az egész seggnyaló banda OV seggében tanyázva Stuttgartban csápol a holtaknak)
vapepe
2024. június 25. 07:53
Én nem kockáztam ki, nincs erre szánnivaló időm. De nekem egyszeri látásra a mélykomcsi időkről készült szatíra jut eszembe a fejlett nyugat válaszáról. Megvan, amikor Pelikán (magyar csapattag) esti cigizéssel leégeti a gátőrházat, másnap délelőtt érkeznek a tűzoltók (orvosi stáb), amikor is Pelikán instruálására Virág elvtárs (magyar szövetség) elszámoltatja a tűzoltóparancsnokot a késedelem okáról. Válasza, nem úgy van az, ki kell vizsgálni, hogy a bejelentés nem dezinformáció-e, nehogy szándékosan félrevezessék a tűzoltókat. Ja, az nem elég, hogy láthatóan félhullán "pihen" a pályán valaki. Na ennyit arról, merre haladnak a haladárok és jó érzésű ember miért nem követi kritikátlanul őket.
orokkuruc-2
2024. június 25. 06:27
Narancsisten 2024. június 24. 19:17 Bizonyára az egészségügyi személyzet végiggondolta, érdemes e egy magyarért sietni, hisz úgyis oroszbarát, így legalább eggyel kevesebb lesz. .. Hát, hát.. Ilyenek mindig egy nagyobb adag melegbarnánk fogyasztása után jutnak az eszedbe.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!