Imre Bence a válogatott és a Kiel sztárja lehet

Imre Bence neve kézilabdaberkekben már régóta ismert volt, és nem csupán azért, mert édesanyja, Kökény Beatrix a Ferencváros és a magyar válogatott korábbi Európa-bajnok, olimpiai és világbajnoki ezüstérmes legendája, hanem azért is, mert tagja volt a 2023-as junior-világbajnokságon ezüstérmet szerző korosztályos nemzeti csapatnak is. A felnőttek világába a Litvánia elleni áprilisi Eb-selejtezőn robbant be, amelyen 9 gólt lőtt. A németországi kontinensviadal első két mérkőzésén még nem került be a keretbe, Izland ellen viszont már igen, és 6 találkozón 20 góllal zárt.

Ez a nem mindennapi teljesítmény döntő változást hozott az ifjú tehetség életében, hiszen nem sokkal az Eb után bejelentették: Imre Bence nyártól a világ egyik legjobb klubja, a német rekord­bajnok THW Kiel játékosa lesz.

A szárnyalás folytatódott: a huszonegy éves szélső a Tatabányán megrendezett olimpiai selejtezőtorna mindhárom találkozóján játszott. A Tunézia ellen 33-24-re megnyert meccsen 4-szer volt eredményes, a Norvégia ellen 25-29-re elvesztett mérkőzésen 3-szor talált be, s a legjobb teljesítményt a legjobbkor, a Portugália elleni 30-27-es győzelem alkalmával nyújtotta. Túlzás nélkül állítható, hogy az olimpiai részvételt kiharcoló találkozón világklasszis játékot mutatott be: úgy lett a mérkőzés legértékesebb játékosa, hogy 9 kísérletből 9-szer talált a kapuba. Imre Bence rövid időn belül Magyarország egyik legnépszerűbb sportolója lett. 

A beszélgetésre közvetlenül az után került sor, hogy kiderült: a férfiak után a hölgyek is – Nagy-Britannia, Svéd­ország és Japán legyőzésével – kivívták a párizsi részvételt. A két csapat együttes olimpiai szereplésére legutóbb húsz éve, Athénban volt példa. Főhősünk akkor másfél éves volt.

***

Mit szól a lányok kijutásához?
Természetesen rendkívül örülök, igazi csapatként, nagyon jól játszottak, a legjobban akkor, amikor a leginkább kellett. De nem volt kérdés, hogy kijutnak: mindhárom találkozón nemzetközi szintű teljesítményt nyújtottak.

Édesanyja miként fogadta a sikert? Ugyanúgy elérzékenyült, mint amikor a férfiválogatott az ön vezérletével legyőzte Portugáliát?
Igen, körülbelül ugyanúgy! (Nevet) Hiszen ha valaki egy éve azt állítja, hogy a női válogatott ennyire simán kijut, senki nem veszi komolyan. Látszott, hogy mindhárom találkozó életük meccse volt, mindent beleadtak. Ha így folytatják, az olimpián is jó eredményt érhetnek el.

Miként élte át a válogatottbeli berobbanását, az Eb-ötödik hely és ezzel a párizsi repülőjegy megszerzését?
A németországi Európa-bajnokság volt pályafutásom első felnőttvilágversenye, próbáltam úgymond beleállni a lehetőségbe, hiszen az Eb jó alkalom volt arra, hogy megalapozzam a válogatottbeli tagságomat, másrészt nem titkolt célom volt az is, hogy minél előbb külföldre szerződhessek. Az olimpiai selejtezőket pedig, amíg élek, nem felejtem el. Nem is elsősorban azért, mert olyan jól ment a játék, hanem a hihetetlen miliő, a telt ház, a hatezer szurkoló miatt, aki remek hangulatot teremtett. Csak azt tudom mondani, mint a lányok esetében: ha Párizsban is tudjuk tartani ezt a színvonalat, mi is emlékezetes, kimagasló eredményt érhetünk el.

Mi a magyarázata, hogy a teljesítményén nem látszik a megilletődöttség? A válogatottban a világversenyeken is olyan természetességgel értékesíti a kínálkozó lehetőséget, mint egy minden hájjal megkent, rutinos kézilabdázó.
Nincsen sportpszichológusom, ennek ellenére pályafutásom legjobb szezonját hozom. Volt egy egy hónapig elhúzódó sérülésem, de ez sem tört meg. A kiugráshoz természetesen a szerencsére is szükség volt, hiszen ha Rodríguez Pedro nem mondja le az Európa-bajnokság előtt a válogatottságot, elképzelhető, hogy nem is játszom. Hál’ isten, meg tudtam ragadni a lehetőséget, és próbáltam minden helyzetemet értékesíteni. Ez bejött, aminek köszönhetően jövőre a világ legszínvonalasabb pontvadászatában 34 bajnoki mérkőzés vár rám, és akkor a nemzetközi kupameccseket még nem is említettük.

Az előző kérdésből adódik: miként készül fel mentálisan egy-egy találkozóra?
Minden mérkőzés más, nincsenek különösebb rituáléim, a lényeg, hogy a meccs előtt semmilyen zavaró körülmény ne jöjjön közbe. Például az sem állandó, hogy milyen zenét hallgatok. Előfordult már, hogy német vagy portugál rapet hallgattam, de a metál-, a rock- és a popzene is jöhet. Előfordul, hogy alszom egy találkozó előtt. Közvetlenül a kezdő sípszó előtt már csak a meccsre fókuszálok.

Mennyiben változtatta meg az életét, hogy ma már nemcsak a Ferencváros, hanem a magyar válogatott meghatározó tagja is?
Sokat gondolkoztam ezen. Itthon talán annyiban, hogy az utcán néha összesúgnak a hátam mögött a szurkolók, hogy „nézd, ott megy az Imre Bence!”, sokan csak rám mosolyognak, és az is előfordult már, hogy szelfit kértek, vagy csak beszélgettünk egy jót. Szívesen leállok bárkivel megosztani az élményeket. Már csak azért is, mert emlékszem, számomra mekkora öröm volt, amikor a 2012-es szerbiai Eb után mindössze tízévesen a válogatott több sztárjával, például Nagy Lacival, Lékai Mátéval, Mikler Rolanddal vagy éppen a két Iváncsikkal közös fotót készíthettem. Hátborzongató, hogy tizenkét év után Rolival és Mátéval együtt játszhatok a válogatottban. Ők azért boldogok, mert még itt lehetnek, mi, fiatalok pedig azért, mert ekkora legendákkal közösen érhetünk el sikereket.

Fel sem merült, hogy az édesapja sportágát válassza? Vagy akár úgy is kérdezhetném: milyen vívó lett volna Imre Bence?
Fogalmam sincs, de legalább kipróbáltam. Akkor kaptam a legnagyobb kedvet a víváshoz, amikor apáék 2013-ban csapatban éppen Budapesten lettek világbajnokok. El is kezdtem, nagyon szerettem nemcsak űzni, hanem nézni is a vívást, de csak két-három hónapig tartott a lendület, vagy akár úgy is fogalmazhatok: nevelőedzőmnek, Pribék Istvánnak köszönhetem, hogy végül kézilabdázni kezdtem. Ő tanított meg az alapokra, nagy szerepe van abban, hogy végül ezt a sportágat választottam.

Mit szólt ehhez az édesapja?
Magától értetődően tudomásul vette. A szüleim sosem szóltak bele, hogy miként menedzselem az életem. Természetesen rendkívül büszke vagyok mindkettőjük eredményeire, reálisan látják a dolgokat, őszinte és hasznos tanácsokat is adnak, ám én sosem úgy tekintek rájuk mint korábbi világklasszisokra, nem is szeretem, ha hozzájuk hasonlítanak, hiszen nekem az volt az álmom és a célom, hogy ne az ő hátukon érjek fel a csúcsra. Nekem ők mindig apa és anya maradnak.

Most nyilván az olimpia van a fókuszban, de mennyire foglalkoztatja, hogy néhány hónap múlva alapjaiban változik meg az élete?
Bevallom, a Kiel megkereséséről eleinte semmit nem tudtam. Mint utólag elmesélték, az Európa-bajnokság alatt, a Németország elleni meccs után kereste meg anyáékat Szilágyi Viktor, a klub sportigazgatója. Nekem azért nem szóltak, mert nem akartak az Eb alatt zavart kelteni a fejemben. Utána viszont felpörögtek az események: találkoztunk a szakmai stábbal, amely kifejezetten kedvező benyomást tett rám. Elmondták, mit várnak tőlem, de azzal én is tisztában vagyok, hogy a világ legerősebb bajnokságában a világ legjobb klubjánál minden mérkőzésen a maximumot kell nyújtanom. Nem is tehetek másként, hiszen Németországban szeretik a kézilabdát, a Kiel minden meccsén tízezer szurkoló tombol. Alig várom a kihívást, gőzerővel tanulom a nyelvet, a célom, hogy három hónapon belül alapfokon tudjak beszélni. 
Az eddigiekhez képest más világba csöppenek, távol lakom majd a családomtól, mégis boldog vagyok, hiszen mindig is az volt az álmom, hogy összejöjjön egy rangos külföldi szerződés. Örülök, hogy ez már a pályafutásom elején megvalósult – alig várom, hogy elkezdődjön az új életem!

Önhöz hasonlóan a húga is berobbanhat egyszer?
A kézilabda állandó téma a családban, ebből a szempontból apa kicsit el van nyomva. (Nevet) Szofi ügyes, szorgalmas, de teljesen más a kettőnk személyisége. Ő talán még nyugodtabb nálam, de egyelőre nehéz megmondani, meddig juthat. Szerencsére jól érzi magát Érden, de egyértelmű, hogy jót tenne neki, ha az első osztályban tudna rendszeresen szerepelni.

Mostanában egyre kevesebb a szabadideje. Mivel kapcsolódik ki?
Még hozzá kell szoknom, hogy egy hónap alatt tíz meccset is játszom – de igazán élvezem! Amikor jut egy kis idő a pihenésre, próbálok kikapcsolni: gyakran társasjátékozunk, de szeretek más sportágakat is nézni, focit, Formula 1-et vagy éppen teniszmeccseket. Tudatosan próbálok elszakadni a kézilabdától, de a Kiel meccseit azért nyomon követem, hogy nyáron ne kelljen majd a nulláról kezdenem. A fociban a Fradi és a válogatott meccseit követem leginkább, a külföldi kedvencem pedig a Manchester City. De nem a divatszurkolók közé tartozom, már 2012 óta neki drukkolok, egy Queen’s Park Rangers elleni bajnokin szerettem bele Sergio Agüero és a csapat játékába. Nagy álmom, hogy egyszer kijussak Manchesterbe, és élőben nézhessem meg a City egyik mérkőzését.