Konzervatív sport-e a labdarúgás?

Nyitóképen: A VAR bevezetése sok mindent megváltoztatott. Fotó: MTI / Bruzák Noémi

***

Mit szól a kék lap, a tízperces kiállítás közelmúltban felvetett ötletéhez?
Nagy kérdés, hogy szükség van-e egyáltalán ilyen típusú változásokra a labdarúgásban. Én nem hiszem. Ha jól emlékszem, a kék lap egyik célja az lenne, hogy szankcio­nálja a játékosok játékvezetővel szembeni sportszerűtlen viselkedését, de szerintem a labdarúgók nem ettől lesznek sportszerűbbek. Bevezették a sorfal helyét jelző szprét, ám én sosem használtam. A játékvezető feladata az, hogy betartassa a szabályokat és kézben tartsa a mérkőzést, segítse a játékosokat, hogy a szabályok szerint játsszanak. Megpróbálhatunk szabálymódosításokkal, technológiai újításokkal segíteni a játékvezetőnek, de neki alapvetően a személyiségével kell tekintélyt teremtenie. Ezt semmilyen lappal vagy technológiával nem lehet kiváltani. Arról nem beszélve, hogy egy kritikus helyzetben még több vitát szülne, hogy a bírónak éppen sárga, piros, kék vagy zöld lapot kell adnia. A zölddel persze vicceltem, de a lényeg: nem hiszem, hogy ettől jobb, igazságosabb vagy a nézőknek élvezetesebb lenne a labdarúgás.

Arról a felvetésről mit gondol, hogy a reklamálások megakadályozása céljából a csapatkapitányoknak lehetőségük lenne egy kérdéses esetről konzultálni a bíróval?
A játékszabályok abban változatlanok, hogy a fegyelmezési jogkör a játékvezető kezében van. Az más kérdés, hogy vannak olyan mérkőzések – például a budapesti Sevilla–Roma Európa-ligadöntő –, amelyeken egyes játékosok vagy edzők elfogadhatatlanul viselkednek. A játék­vezetőnek kell legyen tekintélye, hogy fellépjen ez ellen, hiszen a sportértéket is rontja, ha a folyamatos reklamálás miatt feszült légkör uralkodik a játéktéren. Az El-döntő után az Európai Labdarúgó-szövetség kiállt a reklamálással kapcsolatos zéró tolerancia mellett. Szerintem viszont ez nem zéró tolerancia vagy engedékenység kérdése, hanem egy olyan helyzet, amit a játékvezetőnek folyamatosan kezelnie kell; fel kell lépnie ellene, mert ha nem teszi, az történik, ami az említett mérkőzésen. Lehet, hogy a reform könnyítene a helyzeten, a nagy kérdés az, hogy a csapatkapitányok emberileg hogy tudnák kezelni a lehetőséget. Ha jól, akkor valódi segítség lehet a játékvezetőknek, ha nem, akkor még nagyobb feszültség keletkezhet belőle, mert a csapatkapitány megteheti, hogy büntetlenül végig reklamál egy mérkőzésen. Nem gondolom, hogy több jogot kellene adni a csapatkapitányoknak. 
Az emberi tényezőt nem lehet kivenni a futballból, de ez adja a szépségét is.

Egy sportág életében valamilyen szintig természetes a szabályok evolúciója, de hol a határ? Milyen mértékig érdemes és szabad módosítani a kereteket?
Korábban azt mondtuk, hogy a labdarúgás konzervatív sport, mert a szabályok lassan és keveset változnak, és a legalacsonyabb szintektől a legmagasabbig, mondjuk a megyei bajnokságtól a Bajnokok Ligájáig ugyanazok a szabályok érvényesek. Az utóbbi időben két fontos reform történt a futballban. Az egyik a VAR bevezetése. Mivel más sportágakban jól működött, az volt az elképzelés, hogy a labdarúgásban is fog. Emellett – és részben épp a videóbíró bevezetése miatt – finomítani kezdték a szabályokat. Mondok egy példát: régen minden játékos kézhasználatára ugyanazok a szabályok vonatkoztak. Ma már megkülönböztetjük a támadó és a védekező játékosok kézhasználatát. Tehát ha egy támadó vétlen kezezéssel teremt gólhelyzetet, és szerez belőle gólt, vagy vétlen kezezésből közvetlenül gól lesz, az érvénytelen – azaz a támadó kézhasználatát minden esetben büntetik. Ezzel szemben a védőjátékos vétlen kezezését nem szankcionálják a szabályok. Két évvel ezelőtt volt egy módosítás, hogy ha olyan támadásból született gól, amely vétlen kezezéssel indult, és ez a videón egyértelmű, akkor azt a találatot is érvényteleníteni lehetett. Ezt azóta eltörölték. Ha ilyen gyakran változtatják a szabályokat, azt nemhogy a nézők, de még a szakújságírók sem feltétlenül tudják követni, és ebből feszültség keletkezhet. A VAR bevezetésével sok minden változott – hogy csak egyet mondjak, olyan büntetőket ítélnek meg a játékvezetők a videóbíró segítségével, amilyeneket korábban sosem adtak volna meg. A kamera mindent lát, a játékosok arcának rezdülését is, nemhogy egy kezezést. Ez egyébként pont jó példa egy másik probléma érzékeltetésére, ami nem a változtatások mértékével és gyakoriságával, hanem a szabályok egyértelműségével kapcsolatos. Szerintem olyan kaotikus a helyzet a kezezés szankcionálása körül, hogy sokszor a játékvezetők sem igazodnak ki rajta. Az UEFA arra törekszik, hogy kevesebb sárga lap szülessen a meccseken, ezért úgy módosították a szabályt, hogy már nem jár sárga lapos figyelmeztetés a kapura tartó labda kézzel való megállításáért. Ugyanezért az esetért egy FIFA-tornán sárga lapot kell adnia a bírónak. A gond az, hogy ha túlbonyolítják a szabályokat, az rontja a nézői élményt. Márpedig a labdarúgás a nézőkért van, az a legfontosabb, hogy a közönség élménye a legjobb legyen – ehhez pedig egyértelmű és egyszerű keretek kellenek.

Ezek szerint a videóbíró bevezetése olyan mértékben befolyásolja a szabályrendszert, hogy most ismét egyensúlyba kell hozni, ehhez pedig nyilván sokféle módosítás szükséges.
Igen, hiszen a videóbíró a szabályrendszer sok részére hatással van. Vegyük például azt a helyzetet, hogy történik egy súlyos szabálytalanság, erőszakos cselekedet – például leköpnek vagy megütnek valakit –, de a játékvezető nem veszi észre, és a videóbíró csak percekkel később jelzi neki az esetet, ilyenkor ezt visszamenőleg is lehet büntetni. De mi van akkor, ha a szabály ellen vétő játékos időközben mondjuk gólt szerez? Nyilván nem vonják vissza, de a játékost attól még ki lehet állítani. A szabályokat tehát hozzá kell igazítani a VAR-hoz, de úgy kell megtenni, hogy ne bonyolítsuk túl a rendszert.

Most milyen a helyzet?
Úgy érzem, nem ebbe az irányba megy a labdarúgás. Sokszor születtek nem eléggé érthető szabályok. Sőt, bizonyos szabályok nemcsak bonyolultak, hanem szinte betarthatatlanok. Például az, hogy amennyiben egy labdarúgó már kapott sárga lapot, és még egy sárgát érő szabálytalanságot követ el, akkor – ha nem gólhelyzet vagy kialakuló gólhelyzet van – a játékvezető nem engedheti tovább az akciót, hanem meg kell állítania a játékot, és kiállítani a futballistát. Ha ez a helyzet egy olyan feszült mérkőzésen történik, ahol már kiosztott hat-hét sárga lapot, a játékvezetőnek legalább három dolgot kell eldöntenie: történt-e szabálytalanság, kell-e sárga lapos figyelmeztetéssel büntetni, volt-e a játékosnak sárga lapja – azaz mehet-e tovább a támadás, és ő utólag is kioszthatja a lapot, vagy azonnal ki kell állítani? Ezt néhány tizedmásodperc alatt megválaszolni sokszor lehetetlen, főleg, ha már hat-hét játékosnak van sárga lapja. Olyan szabályokat kell alkotni, amelyek minden esetben betarthatók.

A videóbíró bevezetésének elvileg az lenne a célja, hogy igazságosabbá tegye a labdarúgást. Megvalósult ez?
Az eltelt évek tapasztalatai alapján nem érzem, hogy akár a nézők, akár a játékosok úgy élnék meg, hogy objektívvé vált a bíráskodás. A videóbíró segítségével született döntéseket ugyanúgy vitatják egyik vagy másik csapat tagjai és szurkolói. Ez persze részben természetes, hiszen a VAR-szobában is emberek ülnek, akik hibát követhetnek el. A játékvezetőknek persze óriási segítség a videóbíró bevezetése. Egy olyan helyzetben, ahol egy pályán történt dolgot nem észlel valamiért, például mert takarásban van, a VAR segítségével legalább megvan az esélye – hangsúlyozom: esélye –, hogy helyes döntést hozzon. Korábban minden játékvezető azért izgult egy-egy nagyobb jelentőségű meccs előtt, hogy ne kerüljön ilyen helyzetbe. Ma emiatt nem kell aggódni. Nem fognak többé megadni kézzel szerzett gólt. Játékvezetői szempontból tehát nagy könnyebbség, ahogy korábban óriási segítség volt a gólvonal-technológia vagy még régebben az asszisztensek bevezetése. Érdekes, hogy az utóbbi pozíció épp a videóbíró miatt veszítette el a jelentőségét. Látható, hogy folyamatos a fejlődés, nem lehet visszafordítani. Egyre kifinomultabb technológiák érkeznek, és tizenöt-húsz év múlva természetes lesz, hogy alkalmazzák őket. Ha akkor majd elmeséli egy fiatal kollégának, hogy videóbíró nélkül vezetett profi mérkőzést látott, meg fog lepődni. Az más kérdés, hogy ettől még a nézők nem gondolják igazságosabbnak a focit, sőt sokan visszatérnének a videóbíró nélküli labdarúgáshoz.

Úgy érti, hogy a videóbíró ronthatja is a nézők élményét?
Igen, és érdekes, hogy egy-egy újítás a sportág milyen részleteire is hatással van. A VAR bevezetése miatt például még a szurkolás is megváltozott. Régen ha gól született, a közönség – különösen egy döntőn – eksztázisban ünnepelt. Ez lassan eltűnik, hiszen a nézők nem tudnak azonnal örülni egy gólnak, addig nem lehet felhőtlenül ünnepelni, amíg a bíró nem indítja el újra a játékot – azaz a videóbíró már nem befolyásolhatja, hogy érvényesnek ítéli-e a találatot. De persze ehhez is hozzá fognak szokni az emberek, tíz-tizenöt éven belül ez lehet a normális.

Mi a helyzet akkor, ha egy szabálymódosítás a játékvezetőt segíti, de a közönség élményét rontja? A nézői vagy a játékvezetői énje kerekedik felül, ha döntenie kellene, kinek legyen jó?
Szerintem az a jó, ami a nézőnek jó. Egykori játék­vezetőként úgy gondolom, a játékvezetés fontos eleme a labda­rúgásnak, de csak egy eszköz, a közönség élménye a legfontosabb.