Remek rangadó – egy nagy lépéssel közelebb került az olimpiához a magyar női vízilabda-válogatott

2024. február 08. 12:46

Keszthelyi Ritáék megnyerték a csoportjukat a világbajnokságon, elkerülik az ötkarikás címvédő amerikaiakat a negyeddöntőben.

2024. február 08. 12:46
MIHÓK Attila

Két felhozó mérkőzés (19-8 Új-Zéland, 39-2 Szingapúr ellenében) után a csoportelsőségért ugrott a medencébe női póló-válogatottunk a dohai világbajnokságon. A tét a mieink vállát nyomta inkább, az Ausztrálok Óceánia bajnokaként már megszerezték az olimpiai kvótát, Magyarország még küzd a két kiadó hely egyikéért. Éppen ezért nem volt mindegy, hogy a negyeddöntőben melyik ágra került a Mihák Attila – Cseh Sándor páros vezette csapat.

Gyors reagálás

1-0-ra és 2-1-re a rivális vezetett, nem estek kétségbe a magyar lányok, akik az első negyed végére 4-2-re fordítottak. Szép gólokat szereztek Kurucz-Gurisatti Grétáék, mégis a védekezés volt minden kulcsa. Szilágyi Dorottya 3. találatával először vezettünk hárommal (6-3). Tilly Kearns lövése után Magyar Alda könyöke alatt becsúszott a kapunkba a labda, de nem zökkentünk ki a ritmusból. Leimeter Dóra fejjel blokkolt, Geraldine Mahieu három védő között lőtt center akciógólt. A korábban balszerencsés kapusunk emberhátrányban védett, a túloldalon Máté Zsuzsanna labdája kacsázott az ausztrálok kapujába (8-4). 

Olajozott, pontos játék

A nagyszünetet előtt kaptunk egyet, de a három perces szünetet követően mi következtünk: a csapatkapitány, Keszthelyi Rita úszott meg, és szerezte meg a harmadik gólját, majd – Gurisatti találata után – átlövésből a negyediket (a vb-n a 14-diket), (11-5). Az utolsó nyolc percben sem csak a sapkát dobták a vízbe a magyar lányok, Keszthelyi Rita újra szétlőtte az ausztrálok kapuját (csak hogy minden meccsén ötöt vágjon), egyszer a lécet is majdnem kettétörte. Kozmetikáztak ugyan az eredményen a vereséggel nehéz ágra kerülő óceániaiak. Jellemző az izgalmakra, hogy egyszer sem kellett a meccsen időt kérnie a magyar kispadnak.

Mindenki megértette, hogy tíz fölötti kapott góllal olyan extra teljesítmény kell a győzelemhez, ami ritka. Akartunk védekezni, ez volt a kulcs!” 

– értékelt az M4Sportnak Mihók Attila.

Szabad hétvége

A 13-9-es győzelem azt jelenti, hogy Magyarország megnyerte a csoportját, és azonnal a legjobb 8 közé jutott. Így szombaton nem kell játszanunk egy plusz mérkőzést, legközelebb hétfőn, a negyeddöntőben lesz jelenésünk. Az ellenfél a friss Európa-bajnok Hollandia lesz, amelytől a januári kontinenstornán kikaptunk. Ugyanakkor elkerültük az olimpiai címvédő USA-t, amely ellen jóval csekélyebb esély lett volna... Ami a kvótakérdést illeti, az elődöntőbe kerülés szinte garantálná a párizsi repülőjegyet (főképp, ha a rivális olasz-kanadai duó egyike nem jut be). Ha mindkettő ott lesz, és mi nem, akkor szertefoszlik az álom. Ellenkező esetben sem kell pánikolni, az 5-8. helyért küzdve is el lehet érni a fő célt!

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Interista
2024. február 08. 14:07 Szerkesztve
Nem mihák, hanem Mihók Attila . Javítsátok légyszíves . A csapatnak jár a nagy gratula .
westend
2024. február 08. 12:48
Gratulálok csajok! Volt pár bosszantó hiba az elején és közben is, de zseniális volt a védekezés, és a lövések is sikerültek többnyire. Gyakorlatilag végig fölényesen vezetve. Jellemző hogy még időt sem kellett kérni a kapitánynak. Most már nehezebb lesz, de csak így tovább!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!