Páros lábbal beleállt Szoboszlaiba a MU legendája

2024. január 10. 19:18

Rio Ferdinand szerint túlértékelt a magyar középpályás, egyelőre túlzás lenne Gerrardhoz hasonlítani.

2024. január 10. 19:18

A Manchester United BL-győztes védője, Rio Ferdinand szerint a Liverpool középpályása, Szoboszlai Dominik egyértelműen túlértékelt, nem érdemli meg mindazt a dicséretet, amit az Anfieldre érkezése óta kapott.

Ezt is ajánljuk a témában

A 23 éves magyar játékos lenyűgözően kezdte a szezont a Premier League-ben, Jürgen Klopp megfiatalított csapatának az ő hathatós teljesítményére is szüksége volt, hogy a tabella élére kerüljön. A Vörösök színeiben 26 meccsen négy gólt szerzett és három gólpasszt adott. Játékát látva egyesek már a Liverpool legendájához, Steven Gerrardhoz hasonlították – aki 710 meccset játszott a klubban, és az egyik legnagyobb játékosként tartják számon.

Sokan dicsérték tehát, a Manchester United ikonikus védője, Rio Ferdinand azonban nem osztja ezeket a véleményeket. A Vibe with Five YouTube-csatornáján nem volt elragadtatva a 2023-as év férfi sportolójáról.

Az eddig nyújtott produkciója alapján szerintem túlértékelt játékos, nem nyújtott olyan teljesítményt, amely indokolná, hogy Gerrardhoz hasonlítsák. Az emberek hajlamosak túlzásba esni. Jó játékos, de igazán még nem mutatta meg, mit is tud valójában”

– mondta Rio Ferdinand.

Ezt is ajánljuk a témában

Fotó: Mike Morese/MI News/NurPhoto

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zokni
2024. január 11. 10:29
“Te magadat röhögteted. Ki az a Gerald? Durrel, netán Ford?” - írja bikfic-0, hogy röhejesnek tartom a Geraldhoz való hasonlítást. Az a vicces, hogy rosszul írtam a nevét? Ez jó. Miután legtöbbször igyekszem kijavítva idézni. Szó nélkül…
manitowoc
2024. január 11. 00:04
És még ha tudná Rio Ferdinand, hogy nálunk "világsztár"-nak titulálják ezt a Szoboszlait... Pedig már az is erős túlzás, hogy ez a focista most másodszor lehetett az Év Férfi Sportolója. Összehasonlításul: ALBERT FLÓRIÁN a 60-as évek közepén valóban világsztár volt: 1965-66-ban BEK gólkirály, 67-ben ő kapta az ARANYLABDÁT (egyetlen magyarként azóta is), DE egyik évben sem Albert lett az Év Sportolója, HANEM 1965-ben az atléta Zsivótzky, 1966-ban az öttusázó Balczó, 1967-ben a birkózó Kozma. Az utóbbi években viszont a "Év Sportolója" díjosztásnál gyanúsan gyakran szerepelnek a focisták: - 2020-ban: Szoboszlai, a férfi válogatott, Rossi és Szoboszlai gólja - 2021-ben némi szünet, csak Fiola gólja - 2022-ben megint a focisták: a férfi válogatott, Rossi és a fradista Zachariassen gólja - 2023-ban pedig megint a focisták: Szoboszlai, a férfi válogatott, és Rossi kapta a sportújságíróktól a legtöbb szavazatot. Na neee... ez már ordító részrehajlás a focisták javára. (:-(((
irondome
2024. január 10. 23:50
Szobi valóban nagy tehetség, benne van a szép jövő, de Gerrardhoz hasonlítani egyelőre enyhén szólva is túlzás. Először váljon stabil kezdővé, ehhez meg kiegyensúlyozott teljesítmény kell. Az utóbbihoz meg meg kell szokni a premier liga terhelését, ami azért jóval a német fölött van. Bízom Kloppban, aki segítségére lehet a fejlődésben.
Kozmosz
2024. január 10. 22:54
Tök igaza van. A multkori meccsen nagyon ki akart válni: A 20 mezőnyjátékosból egyedül ő húzott fekete kesztyűt. Aztán ment a kesztyűskispadra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!