Liverpool teljes sokkban: így reagált Szoboszlai klubja Klopp távozásának bejelentésére (VIDEÓ)

2024. január 26. 13:19

„Az is meglepetés, hogy eddig titokban tudtuk tartani a döntést” – mondta a német menedzser.

2024. január 26. 13:19

Mint arról beszámoltunk, Jürgen Klopp hivatalosan is bejelentette, hogy az idény végén távozik a Liverpooltól. Szoboszlai Dominikék menedzserének a döntése mindenkit váratlanul ért, valósággal sokkolt, a német menedzser azonban magyarázatot adott elhatározására.

Ezt is ajánljuk a témában

Az 56 éves szakember kijelentette, hogy bár a szívéhez nőtt az egész klub, annak minden részlete és minden kollégája, de most mégis le kell zárnia ezt a korszakot az életében.

Egyszerűen kifogytam az energiából! Alapvetően minden rendben van, teljesen egészséges vagyok, amennyire az én koromban lehetek, de tudom, hogy nem lehet a végtelenségig újra és újra a legmagasabb szinten végezni ezt a munkát.

Azok után, amiken együtt keresztülmentünk, itt volt az ideje ennek a bejelentésnek” – mondta Jürgen Klopp a klubmédiának.

 

A klub honlapjának részletesen mesélt a döntés hátteréről és a játékosok reakciójáról is.

„Az én munkámban, amikor elkezdődik egy idény, nagyjából már a következő szezont is tervezed. Novemberben beszélgettünk a klubban az esetleges új játékosokról és szerződésekről, a következő felkészülésről. Akkor felvetődött bennem a gondolat: már nem vagyok benne biztos, hogy itt leszek, és ezen magam is meglepődtem. Aztán elkezdtem gondolkodni rajta. Egy ideális világban nem mondtam volna senkinek semmit a szezon végéig. Inkább miután mindent megnyertünk, szépen elköszönök. Ez azonban lehetetlen. Ebben a világban, amelyben élünk, nem lehetséges az ehhez hasonló dolgokat titokban tartani. Talán az is meglepetés, hogy eddig titokban tudtuk tartani” – mosolygott a német.

Egy dologról vagyok igazán meggyőződve, hogy ha ilyen döntést kell hoznod, akkor jobb, ha korábban megteszed, mintha túl későn.

„A klub jó kezekben van, és a jövő fényes. A tulajdonosaink elfogadták a döntést, de senki sem volt igazán boldog. Az egyetlen dolog, amit nem tudtam, és alábecsültem, az a tény, hogy az energiaforrásom nem végtelen. Más célt is kell találnom” – erősítette meg a menedzser.

Ha valaki azt kérdezi tőlem: »Dolgozol még valaha menedzserként?«, most azt mondanám, hogy nem”

– jelentette ki Jürgen Klopp, aki mostantól 100 százalékban az idei szezonra szeretne koncentrálni, a jövő azonban teljesen bizonytalan.

„De nyilván nem tudom, milyen érzés lesz, mert soha nem volt ilyen helyzetem. Amit biztosan tudok – soha, de soha nem fogok más klubot irányítani Angliában. Túl nagy érzelmek kötnek a klubhoz” – hangsúlyozta a német szakember.

Fotó: YouTube-képkivágás

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
daermon
2024. január 26. 20:47
Remélem tévedek, de félek, h. mégis valamiféle egészségügyi problémája lehet...
Tommaso
2024. január 26. 18:41
Vajon melyik lehte Mohamed Salah klubja? mert a Liverpool az Szoboszlaié.
Tommaso
2024. január 26. 18:35
HA maradt volna, Szoboszlai útja egyenes a világ legjobbjai közé. MOST azonban sok függ az új edző elképzeléseitől. +látjuk.
Tommaso
2024. január 26. 18:31
Nem hiszek neki. Mi az, hogy "le he tet len titokban tartani"? Más tészta, ha kliubot akarna váltani, mert akkor a tárgyalások nyilván napvilágra kerülnek, De őt el sem akarják küldeni, a jövő szezonban dolgozni sem fog. A távozásáról hozott döntés egyedül az öv. Májusig magában tarthatta volna
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!