Újabb Lisztest igazolt a Ferencváros

2023. október 12. 10:27

Idősebb Lisztes Krisztián a jövőben utánpótlás-menedzserként dolgozik majd a zöld-fehér futballklubnál.

2023. október 12. 10:27

Visszatért a Ferencvároshoz idősebb Lisztes Krisztián, aki a jövőben utánpótlás-menedzserként dolgozik majd a zöld-fehér futballklubnál.

Az egyesület a honlapján azt írta, hogy az FTC labdarúgójaként 1993 és 2012 között három különböző korszakban, összesen 195 alkalommal, többek között a Bajnokok Ligája csoportkörében is pályára lépett korábbi középpályás hétfő óta tevékenykedik a szakosztály utánpótlás-menedzsereként.

„Korábban Szűcs Mihály, a Soroksár ügyvezetője és sportvezetője dolgozott nálunk ebben a munkakörben, ám a terület az elmúlt másfél évben betöltetlen volt” – mondta Palásthy Norbert, az FTC akadémiai igazgatója. 

Mindig is a Ferencvároshoz tartoztam, a fiam, Krisz szereplésének köszönhetően pedig tovább erősödött a kötődés.

Most adódott egy lehetőség a klubnál, amivel élni szerettem volna” – mondta idősebb Lisztes Krisztián. „Úgy érzem, számomra testhezálló a magasabb korosztályokban szereplő tehetségek menedzselése, az ő fejlődésük segítése, ezért nem is gondolkodtam igazából, amikor felvetődött a visszatérés lehetősége. Elérkezett a pillanat, ez volt a legjobb megoldás. Elsősorban az NB III-as, az U19-es és az U17-es csapatunkban, valamint a Soroksárban szereplő játékosokkal fogok foglalkozni.”

Hozzátette: a cél az, hogy minél hamarabb, minél magasabb szinten beintegrálják a felnőtt fociba a tehetségeket.

„Hiteles lehetek a fiatalok előtt, hiszen a Fradiban nevelkedtem, innen indulva tudtam nemzetközi karriert is befutni, manapság ráadásul a fiam is ugyanezt az utat járja. A cél, hogy a nálunk szereplő fiataloknak segíthessünk abban, hogy mielőbb megállják a helyüket a felnőtt fociban is” – fogalmazott.

(MTI)

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Fradi.hu

 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!