Nagyon fel tudom húzni magam, amikor egy emberi jogi aktivista a nőket (szerinte) megalázó jeleneteket kizárólag országhatárokon belül hajlandó felismerni.
Azt hiszem, nekem talán nem kell bemutatni, hogy milyen is egy férfiak által dominált szakma. Kemény sportágból érkezem, a testszégyenítésről se kell ismeretterjesztő előadást hallgatnom, hogy felismerjem. Sőt, azt hiszem, egészen közelről is láttam már egy-két illetlen jelenetet a sportvilágban az elmúlt pár évtized alatt. Azon ugyanakkor mégis fel tudom húzni magam, amikor egy emberi jogi aktivista a (szerinte) nőket érő megalázó jeleneteket
kizárólag országhatáron belül hajlandó felismerni.
Mert ha küzdünk a nők jogaiért, vagy épp a sportolónőket érő méltatlan, megalázó incidensek és zaklatások ellen, akkor lehetőleg ne szenvedjünk átmeneti vakságban olyankor sem, amikor országhatárainkon túl, a dicsőített demokráciákban történik vérlázító eset! Legyünk következetesek és vegyük észre a sértő megnyilvánulásokat a világ más sportpályáin is, ha már a megtisztulás a cél!
(Azt most hagyjuk, hogy a dicsőített demokráciákból származó, a közönség versenyek alatti szórakoztatására szerződtetett „hézagpótló elem”, vagyis a kabalafigura mint olyan egyáltalán életképes ötlet-e még a mai sportvilágban, mert persze ezen lehetne vitatkozni.)
Nade! Az nyilván természetes, hogy Mérő Vera a Sziget Fesztiválon IGEN (oda az NTRTEA kitelepült), az atlétikai világbajnokságon viszont NEM bukkan fel, hiszen ez utóbbi vélhetően nem az ő szintje, ez a közönség nem az ő közönsége. Legalábbis a Facebook-posztjai közt nemigen találtam olyasmit, hogy „sziasztok, hát ez az atlétikai vb a helyszínen is csúcssz@r volt, megnéztem, nekem elhihetitek!
Az atlétanők sortja túl rövid, szexuálisan tárgyiasítja őket a hasizmukat villantó rövidke felső, pfúj, azonnal tiltsuk be az egészet,
és különben is: pusztított ott egy kabalafigura, ami miatt már megint égünk, mint a Reichstag”. (A dőltbetűs rész szó szerinti idézet.)
És amúgy az egész atlétikai világbajnokságról – a helyszínen százezreknek, a közvetítéseknek köszönhetően további közel egymilliárd nézőnek felejthetetlen élményt szerző eseményről – mindössze ekképpen emlékezik meg: „Minden különösebb fennakadás nélkül lemehetett volna az atlétikai világbajnokság, csak hát Magyarországon rendezték. És itt még mindig meg lehet csinálni olyan dolgokat, amilyeneket lassan már sehol a világon” – mondja a sportvilág összes bugyrában értelemszerűen tökéletesen jártas aktivista, aki
vélhetően éppen akkor pislog a szemébe repülő (a Sziget Fesztiválon már a levegőtől is bódult állapotba kerülő) muslicától, amikor Luis Rubiales, a Királyi Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) elnöke élő egyenes adásban szájon csókolja a csapat egyik játékosát, Jennifer Hermosót.
Nos, azóta látjuk, hol tart a Rubiales kontra Hermoso ügy, erről mi is részletesen beszámoltunk, és persze azt is kiszúrtuk, hogy az emberi jogi aktivista nemcsak megtapsolta, de pozitív példaként ki is emelte Andrés Iniesta Rubialest elítélő viselkedését (igaza is volt Iniestának), csakhogy azt is hozzátette: „valahogy így megy ez jobb körökben”.
Hát igen, kedves Vera! Ott, azokban a „jobb körökben”,
az „igazi demokráciákban” tényleg így megy – na meg totál másképp is megy, ahogyan azt Luis Rubiales saját nagybátyjától, Juan Rubialestől, az elnök korábbi kabinetfőnökétől megtudhattuk.
Voltak ott munkamegbeszéléseknek álcázott partik olykor talán a kiskorúság határát is súrolóan ifjú hölgyekkel, akiket a diszkóban (vagy mégsem ott? állítólag hol ezt, hol azt hazudta a fejlett demokráciában pallérozódott elnök) csíptek fel a baráti kör tagjai az elnöki különítmény gyaníthatóan „társalkodó jellegű” szórakoztatására; azután szó esett az RFEF pénzéből fizetett (úgyszintén munkamegbeszélésnek álcázott, valójában „romantikus tartalmú”) New York-i kiruccanásokról, valamint a Szuperkupa Szaúd-Arábiának történt kiárusításáról – vagy épp a becsülettel és nagy szakmai hozzáértéssel dolgozó (többek közt női) alkalmazottak indoklás nélküli, tömeges elbocsátásáról is.
Nos, az effélék, úgy tűnik, mind-mind jellemzőek voltak a nagy múltú és – nyilván példaértékűen működő! – Királyi Spanyol Labdarúgó-szövetség vezetőjének háza táján,
aki azóta, nyilván nem önszántából, de mégis lemondott.
Mérő Vera, aki – aktivistához méltóan amúgy – annak idején nem ment el szó nélkül a magyar sportvilág berkein belül is felbukkanó Turi-ügy vagy a Szilágyi Lilu-eset mellett, most mégis úgy érezte, hogy a Youhuu-jelenség önmagában lefestette az egész atlétikai világbajnokságot. Lord Coe szerinti sztenderdeket állító újításokkal teli versenyrendezésestül, kimelkedően pozitív fogadtatásban részesülő fenntarthatósági programostul – mindenestül, cakkumpakk.
Hiszen mi egy „provinciális, szexista, nőket lealacsonyító kultúrájú ország vagyunk, ahol a nőkkel bármit meg lehet tenni” – ennyi értékelés épp elég is az atlétikai vébéről, talán még sok is. Szerinte.
Az aktivista eközben arra már nem kapja fel a fejét, hogy az amerikai „mintademokráciában” épp most tagadták meg a belépést egy nagy tekintélyű, harminc éve dolgozó, ezalatt összesen hét olimpiáról tudósító sportújságíró kollégától, aki a San Joséban rendezett amerikai tornászbajnokságra érkezett volna tudósítani.
Nos, kiderült, hogy Scott M. Ried amolyan nemkívánatos személy lett a sportágban,
miután kitartóan, újságcikkek egész sorában tárta fel az amerikai tornászvilágban valóban jelen lévő – Larry Nassar pokoli, évtizeken át húzódó szexuális zaklatásainak árnyaként kísértő – testszégyenítéseket, testi-lelki terrorral járó edző-tanítvány viszonyokat.
Az ottani „mintademokráciában” pont belefér, hogy ilyen „kis horderejű” ügyekben kitiltsanak valakit újságíróként egy sporteseményről. Hiszen ott példaértékűen működik minden. Csak nekünk kell állandóan szégyenkeznünk – most éppen ország-világ előtt,
a kabalánk viselkedése miatt...
(Nyitókép: képernyőfotó Mérő Vera TEDx-előadásából))
Ezt is ajánljuk a témában
Kissé mintha újra igazolva lenne az az előítélet, miszerint a nők hisztisek és érzelemvezéreltek, a balos értelmiség tagjai meg befeszült, mindensz*rista nyugatimádók. Francesca Rivafinoli írása.
Ezt is ajánljuk a témában
A babát Isten éltesse sokáig testi-lelki egészségben, a konkrét esettől rá tekintettel vonatkoztassunk is el – a jelenségen viszont hadd szabadjon fennakadni. Francesca Rivafinoli írása.
Az Otthon, édes otthon rendkívül hatásosan próbálja elérni, hogy mindenféle emberi kapcsolattól elmenjen a kedvünk.
Hogy néha le tud menni oltári suttyóba, az meg tény.
Eszköztelen vagyok miniszterelnök úr univerzális Mi A F@sz – géniuszával szemben.
Belegondolni is szörnyű, hogy mi történne, ha ezek az emberek hatalomra kerülnének.
Sport, teljesítmény és női érvényesülés egy férfias világban – a Kollázs legújabb adásában Csisztu Zsuzsa mesél pályája kezdetéről, a családi háttér és kitartás szerepéről, a sport mögötti láthatatlan munkáról, és arról, hogyan szeretné erősíteni a nők szerepét a sportban.
A turbófeminista, haladár, hivatásos áldozatvédők ®™ szerint egy anya csendben, esetleg mosolyogva tűri, hogy a legújabb messiás hozzávágja a nadrágszíjat, terhesen lökdösi, fenyegeti, zsarolja, elhordja mindenféle utolsó ócska senkinek, prolinak stb.
Japán a drónhadviselés új, olcsóbb iránya felé nyit: a tengerészet már átvette az első kartonalapú AirKamuy 150 drónokat, amelyek könnyűek, gyorsan gyárthatók, és a radarok számára is nehezebben észlelhetők.
Méghozzá micsoda nem mindennapi kiütéssel!
